Olyan algafajta jelent meg az Alpokban, amitől rózsaszínné válik a hó

Fehér Buda 2020-07-06 17:35:55
Így viszont sokkal gyorsabban el is olvad, ami miatt aggódnak a kutatók.

Rózsaszín havat figyeltek meg a kutatók a Presena-gleccseren, írja a Guardian. Az olasz kutatók most azt próbálják meg kitalálni, hogy honnan érkezhetett a növény, sokak szerint egészen Grönlandról utazott Olaszországig. A szakértők szerint ugyan az alga egymagában nem veszélyes, sőt, a sarkkörök környékén tavasszal és nyáron is megfigyelhető, az Alpokban azonban felgyorsíthatja a hó olvadását, így pedig a globális felmelegedést is.

Az Ancylonema nordenskioeldii néven ismert alga megtalálható Grönlandon, az úgynevezett sötét zónájában is, ahol szintén olvadásnak indult a jég. Normális esetben a jég a nap sugarainak 80 százalékát visszaveri, viszont ahol megjelenik az alga, a fagyott víz megsötétedik, így a több sugarat nyel el. Ez végül olyan láncreakcióhoz vezet, amitől egyre gyorsabban olvad a jég, a hűsítő hatása nélkül pedig a globális felmelegedés is kap egy löketet.

Az olasz kutatók azt is próbálják kideríteni, hogy az emberi tevékenységtől elszakadva mennyire természetes jelenség az alga vándorlása. Biagio Di Mauro, a kutatócsoport egyik tagja elmondta, hogy a hegymászók és a sífelvonók is gyorsíthatják a növény térhódítását.

Az Alpokban kirándulók közül sokan már úgy hiszik, hogy az emberek visszafordíthatatlan károkat okoztak a természetnek, ezért jelent meg a pink alga is. Egyikük a Guardiannek azt mondja, szerinte nem véletlen, hogy ilyen katasztrofális évünk van, hanem a Föld így próbálja meg visszaadni mindazt, amit ellene tettünk az elmúlt időszakban.

Forrás: The Guardian

Szólj hozzá!

Utcai díszek, amelyek hirdetnek: a molinók nagyszerűsége

Felmerült már benned, mennyi információ árad feléd nap mint nap a város különböző pontjain?

Fővárosi Törvényszék: elindult a Bayer Construct csődeljárása

A cég fél évre fizetési moratóriumot kapott, a hitelezőknek 30 napjuk van bejelenteni követeléseiket.

Ezért szívsz az autópályán – Vitézy Dávid: Azért zárták le szinte végig az M1-est Győr és Budapest között, mert így még több pénzt tudtak adni Mészáros Lőrinc és Szíjj László cégének

A közlekedési miniszter szerint a koncessziós szerződés átvilágítása során derült ki, mi áll a győriek életét is megkeserítő lezárások hátterében. 

Győrben is megemlékeznek az aradi vértanúkról október 6-án: a Batthyány téren tartják a városi koszorúzási ünnepséget 

Pintér Bence polgármester és Borsi Róbert kulturális tanácsnok mond beszédet - az ünnepség nyilvános, a város mindenkit vár.

Orbán Balázs már az első brüsszeli munkanapján kiteregette a magyar szennyest – nem is olyan régen ezt a Fidesz hazaárulásnak hívta

A párt új EP-képviselője levelet ír az uniós országok parlamenti képviselőinek arról, mi folyik Magyarországon. Ismerős módszer, csak korábban éppen azokat támadták érte, akik ugyanezt csinálták.

Nem fogsz unatkozni: mutatjuk a hétvége győri programjait!

Kutatók éjszakája, személyiségfejlesztés, maszkabál, halnapok, miegymás. 

Az EU-abroncscímke megfejtése: mit árulnak el a betűk és a piktogramok?

Minden új gumiabroncson ott van egy színes címke, amely a hűtőszekrények energiacímkéjére emlékeztet — és a legtöbb vásárló át is siklik rajta.

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.

Pintér Bence: Győr a munkások oldalán áll – a polgármester az Audi Hungária Független Szakszervezet 30. évfordulóján beszélt a munkavállalói jogok megerősítéséről

Szerinte a túlóratörvény módosítására, a munkásszegénység elleni fellépésre és valódi országos érdekegyeztetésre is szükség van.

Elhunyt Konkoly Tamás, a Győri Útkezelő mérnöke, egykori NB I-es kézilabdázó

Ötvenedik életévében, hosszan tartó, súlyos betegség után ment el végleg. Konkoly Tamás két évtizeden át dolgozott a győri Útkezelő Szervezetnél, sportolóként pedig a Győri ETO KC irányítója és a 2001-ben egyetemi világbajnoki címet szerző magyar válogatott tagja is volt.