Nemény: 500 millió forinttal tartozik az állam a szombathelyi hulladékgazdálkodásnak

Farkas Bazsi 2019-04-17 11:00:00
A baloldali politikus prognózisa szerint ez az év végére akár egy milliárd is lehet.

Ismételten finanszírozási nehézségekkel küzd a szombathelyi városi hulladékgazdálkodó, a SZOMHULL, jelentette be egy ma tartott sajtótájékoztatóján Nemény András, az Éljen Szombathely! – MSZP – DK – Együtt frakcióvezetője. A politikus azt mondta, a hiány jelenleg 500 millió forint de ez az összeg az év végére  akár egy milliárdra is rúghat.

A hiány abból adódik hogy a kormány néhány éve a rezsicsökkentés égisze alatt állami monopóliummá tette a hulladékgazdálkodást. A lakóktól ugyanannyi pénzt szednek be mint eddig, ám a szolgáltatók felé fizetett díj a felére csökkent. Az államilag létrehozott nemzeti hulladékkezelő vállalat (NHKV) azonban csak a számlázást végzi, a munkát továbbra is itt helyben a SZOMHULL végzi. A városi cég a munkát elvégzi, ám az állami vállalat azt nem fizeti ki. Tavaly decemberben írtunk arról, hogy a hulladékreform közel 1,3 milliárd forintjába fájt Szombathelynek, a SZOVA 800 millióval, a testület 500 millióval segítette ki a hulladékkezelőt, ezt a pénzt elvileg 2019. december 31-ig kellene visszafizetniük a városnak:

Kukakrízis Szombathelyen is: eddig közel 1,3 milliárd forintba fáj a hulladékreform

ugytudjuk.hu A helyi hulladékkezelő cég helyzete annyira megroppant, hogy az igazgató inkább lemond. Két éve, 2017. február 3-án tárgyalta a szombathelyi közgyűlés a hulladékszállítás ügyét. A megyeszékhelyen addig a Szombathely és pár kisebb önkormányzat tulajdonában álló SZOMHULL Nonprofit Kft. szállította el a szemetet, 43 másik vasi településével együtt.

Nemény azt mondta, hogy a csúszások mellett az is bosszantó, hogy az ágazatban 8 százalékos bérfejlesztést és eszközpark fejlesztést valósítanának meg, ám így most ehelyett a városnak folyamatosan pótolni kell a veszteséget. Ezt a pénzt pedig más területekről, például az utak és  járdák felújításától kellene elvenni.

Nemény azt hangsúlyozta, hogy egyik sem fogják hagyni, hogy bekövetkezzen.

A politikus azt mondta, szomorú, hogy a város fideszes polgármestere, Puskás Tivadar, nem tud nyomást gyakorolni a város fideszes országgyűlési képviselőjére, Hende Csabára, hogy eljárjon az ügyben.

A határidő utolsó napján, de kifizette a kukaholding az államtitkár által ígért pénzt a SZOMHULL-nak

Farkas Bazsi Még így is közel 500 millió forinttal tartozik az NHKV. 500 milliós tagi kölcsönt kellett adnia a szombathelyi városvezetésnek a város hulladékgazdálkodási cége, a SZOMHULL életbentartásához, erről a decemberi közgyűlésen döntöttek. Eléggé kacifántos úton jutott el a cég oda, hogy a korábban jól működő állapotából lélegeztetőgépre kényszerült, de a lényeg annyi, hogy a rezsicsökkentéskor létrehozott Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.

Egy másik témát felhozva Nemény kitért arra is, hogy a Nyugat-Pannon Kft.-ben, amely egy gazdasági fejlesztéssel foglalkozó cég, és minden megyei város delegál egy embert a felügyelőbizottságába, Puskás polgármester egy zalaegerszegi illetőt, Kis-Kádi Tamást delegálta, anélkül, hogy bárkivel egyeztetett volna. Kis-Kádi egyébként a Fidesz-közeli hírportált, Frisss.hu-t kiadó Vasi Friss Rádió Kft. ügyvezető igazgatója.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.