Nem lesz ingyenes az M86 Szombathely és a sárvári leágazó között

Nagy Donát 2020-08-24 16:23:00
A minisztérium azt mondja a Zanaton élőknek, hogy a forgalmi problémákat úgysem lehet díjmentességgel orvosolni.

A teljes M86-os autóút megépítésének ígérete sok-sok kormányon át volt állandó kampányfogása a különböző pártoknak. Már az 1990-es évek végén, a készülő Országos Területrendezési Terv koncepciójában felmerült az M86-os gyorsforgalmi út nyomvonala, és bár a régi, 86-os főúton szinte heti rendszerességgel történt halálos baleset, az M86 első szakaszának átadására egészen 2009. június 10-ig kellett várni. Ekkor a váti elkerülő készült el, majd 2010. december 15-én Szelesténél adták át a friss aszfaltot.

A Szombathely és Vát közötti rész az eredeti elképzelések szerint 2009 szeptembere és 2011 között készült volna el, a munkák azonban 2010. október 20-án 2 évre leálltak; a 9,2 km hosszú, 2×2 sávos autóút építése csak 2012 nyarán indult újra, majd 2014. július 24-én készült el hivatalosan. 

Talán sokan nem emlékeznek, de korábban az eredeti 86-os főútnak anno kiépült egy Zanatot elkerülő része is. Ez nagy könnyebbséget jelentett a zanatiaknak, hiszen megszűnt az átmenőforgalom a városrészen. Igen ám, de az M86-os épülésekor ez az elkerülő az autóút része lett, melléépítéssel, a 86-os főút nyomvonala pedig visszakerült Zanat városrész területére, a korábbi nyomvonalára.

Azaz az ingyenes főút újra Zanaton keresztül fut, a városrész elkerülője pedig a fizetős autóút része lett.

Így aki csak Sárvárra megy, esetleg a 8-as főút felé akar Veszprémbe, vagy Székesfehérvárra eljutni, az valószínűleg Zanaton keresztül közlekedik, hiszen a nem egészen 10 km-es autóút miatt aligha fog autópályamatricát, netán megyei matricát vásárolni.

A Zanaton élők azt mondják, mióta elkészült, és fizetőssé vált az M86-os, újra megnövekedett a forgalom az átmenetileg békés városrészen.

Mi zanatiak nagyon örültünk, hogy megépült az elkerülő 2014-ben. Addig az volt a mondás, hogy Zanaton akkor tudsz a másik oldalra átmenni, ha oda születsz. Megszűnt az elviselhetetlen forgalom a főutcán, ami a 86-os főút hatalmas forgalma miatt volt. Zanatiakon kívül csak eltévedt autósok és a zanati fagyit szeretők jöttek erre. 2015-ben egyszer megpróbálták fizetőssé tenni az M86-ot, de hatalmas felháborodás miatt Hende Csaba [a térség országgyűlési képviselője, Fidesz-KDNP] elintézte, hogy amíg nem épül meg végig az út Győrig, addig nem kell fizetni. Akkor is azonnal mindenki visszajött a régi 86-osra, a forgalom hatalmas volt.

- írja Putz Attila (Éljen Szombathely!), a választókerület képviselője, majd hozzáteszi:

2017-ben már nem volt visszakozz, mivel megépült az M86, Győrig. Azóta többen használják a régi 86-ost, mint az M86 utat, bár pontos számokat senki nem ismer. Főleg műszakváltáskor és hétvégén, a balatoni nyaraló látogatása miatt jönnek Zanat felé nagyon sokan. Pár kilométeres út miatt nem fizetnek ki évi 5.000 Ft-ot.

Putz elismeri, hogy a kamionforgalom a tiltótáblák miatt nem jön be Zanatra, azaz velük biztosan csökkent a forgalom a 2014. előtti időszakhoz képest.

Az ismét megnövekedett zanati átutazóforgalom miatt az ott élők azt akarták elérni, hogy a város kérje meg az illetékes minisztériumot: az M86 a sárvári leágazótól Szombathelyig legyen ingyenes, ezzel pedig újra betölthetné az elkerülő jellegét. Ez egyébként Vátnak sem jönne rosszul.

A korábbi városvezetés viszont egyszerűen nem küldte el a közgyűlési határozat alapján a kérést az illetékesek felé, így meg kellett várni a választásokat, hogy történjen valami.

Puskás polgármester nem szólt Hendének, hogy a közgyűlés ingyenes M86-ost szeretne Szombathely és Sárvár között

Április 30-án, a szombathelyi közgyűlésben a képviselők hosszan beszéltek arról, hogy az M86-os Szombathely és Sárvár közötti szakaszát ingyenessé kellene tenni. A legfőbb probléma ugyanis az, hogy bár megvan az elkerülő, az útdíj miatt sokan mégis a régi 86-oson közlekednek.

Aztán jött ez a válasz.

- fakadt ki a képviselő.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ugyanis azt írja, hogy

a 86-os számú főút szóban forgó szakaszán a korábbiakhoz képest nagyarányú forgalom eltolódás, forgalom növekedés nem volt tapasztalható az elmúlt időszakban.

Úgy tűnik, hogy a válaszadó, Dr. Mosóczi László nem ismeri behatóbban a helyi problémát, hiszen elsősorban a főváros felé autózókról ír, szerinte

A gyorsforgalmi utakat egyébként is rendszeresen, jellemzően hosszabb távon igénybe vevők rendelkeznek úthasználati jogosultsággal, így számukra az M86 gyorsforgalmi út szóban forgó szakaszának díjmentessé tétele nem jelentene segítséget.

Csakhogy: a városrészen átmenő forgalom nagyobb részét azok adják, akik Sárvárra, a Balatonra, esetleg Veszprémbe vagy Székesfehérvárra utaznak. Ők pedig biztosan nem fognak pár kilométerért matricát vásárolni. 

Security Check Required

null

A minisztériumi válaszban arról is szó van, hogy

a szűkebb térséget tekintve, a szomszédos megyéből, illetve Vas megye északkeleti térségéből érkezőknek már ma is egyszerűbb és gyorsabb az M86 gyorsforgalmi út használata Szombathely irányába, ezért úgy gondolom, hogy ezekről a területekről a napi szinten ingázók rendelkeznek megyei matricával, tehát az ő szempontjukból az M86 szóban forgó szakaszának díjmentessé tétele ugyancsak indifferens,

Azaz úgy tűnik, csak nagyon felületesen foglalkoztak a kérdéssel a minisztériumban, hiszen jelen esetben nem a naponta ingázókról van szó. További rossz hír a Zanaton élőknek, hogy a minisztérium álláspontja szerint

A Vas megyei matrica rendelkezésre állásával mindenki számára elérhető a gyorsforgalmi út, nem valószínű, hogy a megyei matrica 5.000 Ft-os ára a visszatartó erő, hogy valaki egy gyorsabb, biztonságosabb eljutási módot használjon.


A válasz egyébként tipikusan olyan, mint amikor egy cikk alatti kommentben az írás elolvasása nélkül valaki azt írja: "akinek nincs 5000 forintja matricára, az ne autózzon". Csakhogy ez a zanatiakat nem fogja kisegíteni.

A szaktárca mindent megtesz a településeket érintő országos közúti elemek fenntartása, fejlesztése érdekében, és partner minden olyan elképzelésben, amellyel egy-egy város, térség közlekedési helyzetét, élhetőségét javítani lehet. E célok elérése, vagy egyedi városi - akár átmeneti jellegú - forgalmi problémák kezelése érdekében azonban a díjmentesség alkalmazása nem tekinthető megfelelő eszköznek.

- zárják levelüket.

Putz Attila a helyzet lehetséges megoldásáról Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármesterrel is egyeztetett, aki a támogatásáról biztosította őt, és a városvezetés részéről támogatják a szakasz ingyenessé tételét, ahogy azt a zanatiak is kérik. Ennek következő lépése egy újabb közgyűlési határozat lehet. Meglátjuk, mire lesz ez elég.

Szavazás

Ön mit szólna hozzá, ha politikusok próbálnának beleszólni abba, hogy mit tegyen a saját tulajdonával?

Szólj hozzá!

Megállás nélkül dolgoznak - nagy erőkkel gyűjti a lehullott lombot a Győr-Szol

A város több pontján egyszerre zajlik a takarítás, a szolgáltató a lakosság türelmét kéri.

Buborékok bűvöletében: a légpárnás fólia varázsa

Valószínűleg már te is találkoztál a mindennapok során az apró, légbuborékokkal teli fóliával, amelynek pukkanása szinte lezser kikapcsolódást nyújt.

Elkapták a rendőrök a kőszegi becsületkasszák kifosztóit

Két borsodi fiatal nem tisztelte a kisváros hagyományait.

Aláírták - Magyarországon, Kőszegen jön létre az ENSZ Egyetem új oktató- és kutatóintézete

A volt Keleti blokkban elsőként létesülő ENSZ Egyetemi Intézet egyedülálló tudományos központként fog működni.

Délután kettőkor, a Bécsi kapu téren tartja szombaton győri programját Magyar Péter

Meleg ital és sütemény is várja a résztvevőket a november 15-i találkozón.

Hasplasztika: az álomalak elérésének útja

Hogy éreznéd magad, ha a hasad feszessé, formássá válhatna, optimális módon hozzájárulva az önbizalmad növekedéséhez?

A Sinsay nyitása is csúszik Körmenden

Továbbra sincsen használatbavételi engedélye a Rákóczi úti üzletsornak.

„A győrieknek joguk van tudni, mire ment el a pénzük” - írta Pintér Bence

Miközben a város uszodákat és könyvtárakat zárt be a válság idején, a fideszes politikusok milliós rezsitámogatásokat kaptak – állítja a polgármester. 

Újra ültették az Arrabona előtti fákat Győrben

Négy kun-szilfa ad majd árnyékot az arra sétálóknak. 

Hogyan őrizzük meg szivarjaink frissességét és zamatát?

A szivarok élvezetéhez nem csupán az ízlés szükséges, hanem a megfelelő tárolás tudománya is.

Pénteken indul a 24. Győri Könyvszalon, az ország egyik legnagyobb vidéki könyves eseménye

„Olvasni nagyon fontos, mert minden téren hozzátesz az életünkhöz” - Pintér Bence.

A bozsoki polgármester megfestette, Gagyi Levente átvette Trump portréját

Nem lehet azt mondani, hogy egy brutál realista alkotás született.

Új néven jöhet a boltokba egy csomó tejföl 

Sok termék tűnhet el a polcokról a régi formájában.

Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP az ATM-törvény miatt

A kormány egyik vidékfejlesztésnek mondott látvány intézkedésével mennének szembe a bankok. 

Vasárnapig pattog a műanyag labda a Schaeffler Arénában

Nemzetközi Asztalitenisz Bajnokságot rendeznek Szombathelyen.

Októberben sem csökkent az infláció

Harmadik hónapja 4,3 százalékon toporog az árindex.

Győri NAV-osok buktattak meg egy e-cigi árust

Füstbe ment a terve: az áruját lefoglalták, és milliós bírságot fizet.