Nem elég, hogy biciklit lopott, még kábítószert is találtak Tibornál Győrben

Vágvölgyi Bálint 2020-09-23 08:56:00
De nem volt sokkal szerencsésebb Dani sem, aki más biciklijével tekert haza a kocsmából. Károly és Richárd sem sokáig örülhetett a zsákmánynak, igaz, ők legalább jóllaktak. Szeptember 22., a győri biciklitolvajok fekete napja.

Egy nap alatt ugyanis négy kerékpártolvajt fogtak el a győri rendőrök, ami nem kis teljesítmény, hiszen a kerékpárlopás az egyik legnehezebb felderíthető bűncselekmény.

Tibor egy autóban próbált elbújni – sikertelenül

Bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint szeptember 22-én 11 óra és 12 óra között egy győri bevásárlóközpont elől ellopták a bejelentő kerékpárlakattal lezárt biciklijét - olvasható a rendőrség közleményében.

Mint írják: Az adatgyűjtés és tanúkutatás eredményeként beszerzett személyleírás alapján, a járőrök felismerték a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható K. Tibort. Az egyenruhások azonnal megkezdték az ellopott kerékpár és a 28 éves férfi felkutatását. A feltételezett elkövető lakóhelyén meg is találták a kétkerekűt, azonban ő ekkorra már eltávozott otthonából.

A járőrök a nyomozókkal együttműködve végül egy közeli utcában parkoló személygépkocsiban elbújva találtak rá a keresett férfire.

A rendőrök elfogták, és a Győri Rendőrkapitányságra előállították a 28 éves győri lakost. Az elfogás során ruházatában alufóliába csomagolt kábítószergyanús anyagot találtak a járőrök, ezért vele szemben kábítószertesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott.

A nyomozók K. Tibort - az ellene vagyon elleni bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásokra tekintettel – üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatták ki.

Dani egy büfé elől tekertel el más biciklijét

Ugyancsak szeptember 22-én tett feljelentést egy győri lakos a rendőrségen, miszerint 2 óra és 3 óra között Győrben, a buszpályaudvar egyik büféje elől ellopták lezáratlan kerékpárját. Az adatgyűjtés és tanúkutatás eredményeként beszerzett információk alapján felmerült a gyanú arra vonatkozóan, hogy a bűncselekményt B. Dániel követte el. A 34 éves férfi lakóhelyén a járőrök rá is bukkantak az ellopott biciklire, ezért a férfit elfogták és a Győri Rendőrkapitányságra előállították.

A nyomozók B. Dánielt lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Károly és Richárd gyorskajára költötte a mesés összeget

Szintén szeptember 22-én jutott a rendőrök tudomására, hogy B. Károly és K. Richárd egy győri középiskola kerékpártárolójából elloptak egy lánccal lezárt biciklit 2020. szeptember 18-án 8 óra és szeptember 19-én 21 óra 40 perc között. A 46 és a 30 éves férfiakat a járőrök egy helyi gyorsétterem parkolójában elfogták, azonban ők a kerékpárt időközben már értékesítették. Az egyenruhások az elfogott személyeket a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták őket.

Szólj hozzá!

Teljes konszenzus: a rendkívüli közgyűlés elfogadta Győr új rendezési tervének előkészítését

Ez hosszú távon a lakó- és ipari területektől a közlekedésen át a zöldfelületekig a város fejlődésének alapvető szabályait határozza majd meg.

Megszavazta a győri közgyűlés az óvodai közétkeztetés módosított egységárait 

Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Hogyan előzzük meg a mentális kiégést a mai világban?

A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.

Rendkívüli közgyűlés Győrben: elakadt az iskolai közétkeztetés közbeszerzése – fontos döntéseket kell meghozni a képviselőknek

Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.

Diószegi Judit: A jogerős ítélet előtt is van lehetőség kényszerintézkedések alkalmazására

A TISZA Párt győri országgyűlési képviselője szerint félreértésre adhat okot az NVVH elnökjelöltjének meghallgatásán elhangzott kijelentés a jogerős ítéletekről.

DÖNTÉS - Leaszfaltozza az azbeszttel szennyezett utakat a szombathelyi önkormányzat!

Jövő hét hétfőn rendkívüli testületi ülésen engedhetnek zöld utat a képviselők Nemény polgármester akaratának.