Nem adhatott vérplazmát a koronavírusból felépült férfi, mert meleg

Székely Zoárd 2020-06-29 16:32:00
A háttérben a HIV fertőzés kizárása áll.

Kirívó ügyről számolt be nemrégiben a CBS News, ami ebben a pandémia sújtotta helyzetben különösen érthetetlen. Dillon Barron orvosként a frontvonalban dolgozik Chicagóban. Mivel a munkája során rengeteg koronavírusos beteggel találkozott, ő maga és párja, Eric Seelbach is elkapta a vírust, amiből azóta szerencsésen felépültek mindketten.

A betegségből felgyógyógyulók vérplazmája alkalmas a súlyos állapotú betegek gyógyítására, így szerte a világon arra kérik a gyógyultakat, hogy segítsenek a kórházaknak és ajánlják fel a plazmájukat. Barronék is így tettek volna, de megrökönyödésükre visszautasították őket, mégpedig azért, mert melegek.

A férfi rettentő csalódott volt, hiszen mint elmondta, nap mint nap látott embereket szenvedni és meghalni, így nagyon szeretett volna ezzel a gesztussal segíteni a kórtól szenvedőknek.

"Vágytam arra, hogy tegyek valamit. Hogy a kezembe vegyem a dolgokat és valami jót tegyek az emberekért."

Ezt azonban nem tehette meg sem ő, sem a párja. Az Élelmiszer- és Gyógyszerügynökség véradási irányelveinek értelmében olyan férfi, aki férfiakkal folytat szexuális kapcsolatot, csak abban az esetben adományozhat, ha az utolsó együttlét óta eltelt legalább három hónap. Hasonló rendelkezés heteroszexuális donorokra nem vonatkozik.

A dolog hátterében a HIV fertőzés kizárása áll, a rendelkezést viszont még 1983-ban hozták meg, azóta viszont a technológia rengeteget fejlődött, így ez sokak szerint okafogyottá vált. Ezen a véleményen van a Chicagói Egyetem orvosa, Anu Hazra is, aki a minden donorra vonatkozó egyedi kockázatértékelést támogatja, függetlenül az illető szexuális beállítottságától.

Mivel a koronavírusból felépültek vérplazmája jelenleg óriási kincs a világban, Barronék remélik, hogy hamarosan elhárítják az akadályokat és ők is adakozhatnak.

 

Fotó: Getty Images

Forrás: Hír24

Szólj hozzá!

Több helyen engedik be a szurkolókat a ma esti ETO meccsre, nem lesz gond a bejutásnál

A rendezők megnyitják az ETO Park Hotel felőli bejáratot is.

Győr ad otthont az Ülőröplabda Európa-bajnokságnak  

A magyar válogatottak számára eddig felemásan alakult a torna.

A KSH szerint tovább fogy a magyar népesség

Évről-évre egyre kevesebben leszünk. 

Több, mint 4 millió forint kárt okozott egy férfi Győrben, aki autókat tört fel 

Kalapáccsal törte be a szélvédőket, összesen 27 alkalommal.

Szombathely az ötödik legbiztonságosabb magyar város

A hévíziek érezhetik leginkább biztonságba magukat, Győr a 16. a listán.

Egy old timer Volkswagen bogárral gurul az Őrségbe Magyar Péter

Zala megy és Vas megye következik az országjárásban.

Milyen legyen a karikagyűrűd?

Te mit gondolsz, hogyan lehetne a legjobban kihangsúlyozni a karikagyűrűd stílusát? Ha valami igazán különlegesre vágysz, a mai karikagyűrűk között számos felületkezelési lehetőség közül választhatsz.

Az otthon fűtési rendszer karbantartása: a biztonságos és hatékony működés kulcsa

Otthonunk kényelme és biztonsága nagymértékben függ attól, hogy a fűtési rendszereink milyen állapotban vannak.

Pótfelvételi kisokos: még nem késő egyetemet választani

Július 30. és augusztus 7. között lehet jelentkezni.