Negatív lett Kecskés koronavírus tesztje

Farkas Bazsi 2020-03-25 14:55:00
Az Orvosi Kamara nem indít etikai vizsgálatot a szombathelyi orvossal szemben. A szombathelyi kórház továbbra is hallgat.

Nem egyszer írtunk róla, hogy március közepén Ausztriában, Kaprunban síelt Kecskés László, a szombathelyi Markusovszky Kórház főorvosa. Mindez akkor történt, amikor Olaszországban már közel 100 halálos áldozata volt a fertőzésnek, Magyarországon pedig megtörténtek az első szigorítások. 

Kecskés hazaérkezése után nem vonult önkéntes karanténba, bejárt dolgozni a kórházba, még műtéteket is végzett. 

Amikor korábban telefonon felhívtuk Kecskést, akkor azt mondta, nem tartotta indokoltnak az önkéntes karantént. Mint mondta daganatos betegei várják, akiknek nem várhat a kezelése. 

Ez után derült ki, hogy egy teljesen más betegség miatt a kórházba felvett beteget egy héttel a kórházi tartózkodása után koronavírus fertőzéssel diagnosztizáltak. 

Így hát elsőként a kórházigazgatót kérdeztem meg, hogy végeztek e tesztet az Ausztriában síelt Kecskésen, és esetleg másokon is, akik külföldön tartózkodtak az elmúlt hetekben. Nagy Lajost ugyan elértem telefonon, de már a kérdés feltevése előtt letette. 

Ezután emailben próbálkoztam. A levelet elolvasta a titkárság, de választ két napja nem kaptam.

A Magyar Orvosi Kamara Vas Megyei Területi Szervezete azonban válaszolt a megkeresésemre. Változtatás nélkül mutatom is Kovács László, elnök levelét. 

  1.  Nincs semmilyen információm azzal kapcsolatban, hogy tájékoztatta-e utazásáról a kórház vezetését vagy sem.
  2.  Főorvos úr esetében a mintavėtelezés megtörtént, eredménye negatív.
  3.  Etikai vizsgálatot nem indítottunk.

Már csak a kórháznak kellene megszólalnia a szombathelyi emberek megnyugtatására, hogy tudjuk, hány olyan kórházi dolgozó van még, aki Kecskéshez hasonlóan külföldön volt az elmúlt pár hétben és ezzel kockáztatta azt, hogy vírusfertőzött legyen. Úgy tudjuk, hogy Kecskés kíséretében ugyanis több, szintén kórházi dolgozó volt. Hogy rajtuk végeztek-e tesztet és az milyen eredményt hozott még kérdéses. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.