254 millió forintot költ el a magyar kormány a Szombathely - Balogunyom kerékpárútra, miközben hamarosan teljesen új nyomvonalon épül meg az M86-os ezen szakasza

Varga Mátyás Farkas Bazsi 2020-05-11 11:59:00
Addig is 3 kilométeren haladhatnak majd biztonságban a biciklisek.

A februári közgyűlésen jelentette be Nemény András (Éljen Szombathely!) Szombathely polgármestere, hogy sikeres volt a város pályázata, a Pénzügyminisztérium 254 millió forintot biztosít a Balogunyommal összekötést biztosító kerékpárút megépítésére. 

Régi kérése volt ez a balogunyomi és kisunyomi lakosoknak, ugyanis kerékpárút nélkül a forgalmas 86-os úton voltak kénytelenek tekerni. Közel 1600-an laknak a két településen, dehogy napi szinten hányan használják a főutat kerékpáron ülve, arról nem találtunk adatot.

Tarsoly Alfonzt (független), Balogunyom polgármestere most arról számolt be az Ugytudjuk.hu-nak, hogy napokon belül kézhez kaphatja az épülő kerékpárút támogatói okiratát, aminek szignózása után meg is kezdődhet az építés. Hogy mikorra várható az út elkészülése, arról a falu első embere nem tudott információt mondani.

Örülhetnek tehát a környék kerékpárosai, hiszen hamarosan biztonságosan közlekedhetnek.

Érdekes adalék azonban, hogy tavaly januárban közzétette a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az M86-os út folytatásának terveit. 

A rajzon jól látszik, hogy a tervek szerint az M86-os erre terjeszkedő szakasza kihagyja Balogunyomot, Kisunyumot és Egyházasrádócot is, az épülő út, a már meglévő, a köznyelvben csak a körmendi egyenesnek hívott, 2x2 sávos útszakaszra csatlakozik rá. Igaz, a NIF egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy mikorra is valósulhat meg a fejlesztés, ám az szinte biztos, hogy ha elkészül, akkor nagyban fogja tehermentesíteni a mostani 86-os főutat.

A kérdés csak az, hogy tulajdonképpen mennyi időre is ruházik be az állam a kerékpárútra úgy, hogy tudja, hamarosan egy sokkal csekélyebb forgalmat bonyolít majd a mostani közlekedési ütőér.

Te mit gondolsz erről? Szavazzuk meg!

Szavazás

Neked, mennyire jön be a válogatott új indulója?

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.