Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy cipőgyár, ami Szombathelyen 3-4 ezer, Körmenden 1,5-2 ezer embernek adott munkát és ezzel biztos megélhetést. A szekér sokáig szaladt, egészen a multik koráig. Aztán a kínai piac belépés már jelezte, itt a selyemút, pontosabban a selyemzsinór. Már nem az ember, hanem a papucs – a haszon – számít.
10 
Először a szombathelyi cipőgyár adta fel, igaz, hosszas vívódás és egy szó szerinti leégés után. Nagy vesztesége volt ez a rendszerváltás előtt álló, megyei munkaerőpiacnak, de még lehetett volna nyerésbe fordítani a vesztes pozíciót. Sajnos nem jött össze, a Sabaria Cipőgyár bezárt, de a körmendiek derekasan őrizték a lángot. Pontosabban a cipőkészítés sok évtizedes hagyományait.
De a tőke úr lett mirajtunk, a tulajdonosok egy idő után lakatot tettek a körmendi Marc művekre. Ott hagyva csapot-papot, munkást és vagyont. Az üzem egyébként a legszebb környezetű volt az országban: míves kastélyban, hátsóján egy pazar növénykerttel. Mint egy túlszínezett brazil szappanoperában.
10 
A szépség azonban múlandó ,és meg is jelentek a rozsdafoltok. Ennek nyomán a gyár bezárt, Körmend nagyot ugrott – hátrafelé. Mivel egy olyan munkakultúra is megszűnt, amely tartást, hagyományt és nem utolsó sorban rangot adott az itt élőknek.
Fátylat rá- mondaná a filmbéli Virág elvtárs, de a fátyol itt nagyon is könnyes volt. Az önkormányzatnak meg kellett küzdenie a tömeges munkanélküliséggel, családok mentek tönkre, szegényedtek el. A főépületet sikerült kulturális célokra hasznosítani, a kiszolgáló üzemeket viszont nem.
Ahogy múltak az évek, úgy verte fel a gaz a területet, vette vissza a természet a magáét. Pár napja azt láttuk, hogy a raktárak ablakai kitörve, az ebédlő romokban, az utakon gyep díszlik, virít az ecetfa. A központi villámhárító fájdalmas felkiáltó jelként magasodik a szektor fölé. Kicsit színezi a szomorú látványt a tűzvörös tűzcsap, no meg a régen értelmüket veszített, netámaszdabiciklitafalhoz jellegű intelmek.
10 
A helyi önkormányzatra erős nyomás nehezedett, valamit tennie kellett. Ebből sült ki egy pályázat, ami aztán jól sült el: befértek egy kormányzati rozsdafolteltüntető programba. Úgy alakult, hogy „A körmendi volt cipőgyári területek kulturális-közösségi célú rehabilitációja" címmel 200 milliós támogatást nyertek el.
„A körmendi volt cipőgyári területek rehabilitációja projekt célja, hogy a város központjában, önkormányzati vagyonkezelésben és használatban lévő területen, a városi zöldfelület számára mind értékesebb területet nyerjen úgy, hogy az örökségvédelmi szempontból kiemelt Batthyány kastély-együttes parkja a városi lét változó igényeit figyelembe véve közösségi, kulturális és rekreációs célokat szolgáljon" – szól a kissé bikkfa nyelvű szöveg.
Magyarra fordítva: ha eltűnik a sok rom, akkor lehet majd bulizni, koncertezni, táncolni és kellemes dolgokat művelni a területen.
Volt ez már így. A hetvenes-nyolcvanas években a nagyobb – akkori – állami- és pártünnepeket a várkertben, éppen e mai rozsdafolt közvetlen szomszédságában tartották. Most egy picit előbbre rukkolhat majd a színpad.
De nincsen öröm üröm nélkül, az utóbbi a talaj állapota. A leiratok szerint „a fejlesztési terület a Körmend, Dr. Batthyány-Strattmann László u. 9. szám alatt található különleges övezet, ahol a korábban neves MARC cipőket is gyártották... A csaknem húszezer négyzetméteren a korábbi építési technológiájú munkacsarnokok, vélelmezhetően azbeszttel, olajjal szennyezett terület találhatók, nem őshonos, ám mára megtelepedett növényzettel, bitumenes burkolatokkal, földben rejtett tartályokkal. A terület örökségvédelmi szempontból kiemelt. Kihasználtsága jelenleg nulla."
10 
Hát igen, ez a nulla változhat most a 200 millió forint jóvoltából. A szennyezett földet elviszik, a barnamezős területen az épületeket elbontják, majd jöhetnek a „komplex célok": kultúra, fesztivál, városünnep. Talán lesz majd szabadtéri mozi is, mert mozit azt nagyon szeretnének a körmendiek.
Szóval öröm, hogy eltűnik egy jelentős körmendi rozsdafolt, ahogy eltűnik sok minden más is az időben. Szomorúság viszont, hogy ezzel végleg búcsút kell intenünk a helyi cipőgyártás történetének.
