Müller az időseknek: A saját védelmükben, csak a védett idősávjukban vásároljanak!

Bazsó Bálint 2020-11-30 13:35:58
Várhatóan december elején dönt a kormányzat arról, hogy az ünnepek alatt milyen szabályok lesznek érvényesek - közölte Müller Cecília az operatív törzs hétfői tájékoztatóján.

"Bízhatunk abban, hogy az ünnepeket egymáshoz közelebb tölthetjük el"

- mondta az országos tiszti főorvos. 

A legfrissebb számadatok ismertetése után (ezekről itt olvashat bővebben) közölte:

A PCR vizsgálatok mellett az antigén gyorsteszteket is használják, ezzel jelentősen sikerült lecsökkenteni a várakozási időtartamot. 

Müller szerint ma magasabb a gyógyultak száma, mint az újonnan regisztrált betegeké. Megerősítette: azok, akiknek a tünetek első megjelenése óta legalább 10 nap eltelt és három napja tünetmentesek, jellemzően otthon gyógyulnak. Ők ilyenkor már nem fertőznek, nyugodtan mehetnek közösségbe - tette hozzá. 

A kórházból hazaengedett betegek kapcsán közölte: ők a háziorvosukkal tartják a kapcsolatot. Tesztelni őket akkor kell, ha olyan közösségbe térnek vissza, ahol veszélyeztetett vannak, jellemzően ápolók.

A bölcsődei, óvodai és iskolai tesztekről a legtöbben holnap kapják meg az eredményt, ismét emlékeztetett: a tesztelés előttti 2-3 órában már nem szabad ételt, italt fogyasztani.

Idős vásárlók egy üzlet előtt a budapesti I. kerületi Mészáros utcában 2020. november 24-én.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az országos tiszti főorvos az időseket arra kérte, a "saját védelmükben" elsősorban a saját idősávjukban vásároljanak. 

"Nem tiltott, de az idősáv értük van, használják a lehetőséget"

- mondta.

Az RTL Klub kérdésére közölte: jelenleg 78 intézményben folyik koronavírussal fertőzött betegek kezelése. A leginkább leterhelt kórházak sorrendben a Debreceni Eegyetem, a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kórház, a SOTE intézményei és a Budapesti Centrumkórház.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.