Elsült az bármikor is jól, ha a hatalom kottájából játszottak a magyar rockzenészek?

ugytudjuk.hu 2020-06-28 14:37:00
Szól a zene, elvtársak!

Nincs megállás, a kormány előretolt szervei mostanra elérték a könnyűzenét is. Nemrég nevezték ki a területért felelős miniszteri biztossá a jolly joker Demeter Szilárdot, aki egyébként maga is pengetett a basszeron. Ötéves távlatban mintegy 20 milliárdot költenének a hazai rockzene fejlesztésére. Képzésre, zenei központokra, önálló rádióra és így tovább.  

"Megette a fene azt a rockzenét, amire az állam költ"

– foglalta össze véleményét az egyik vasi, bluesban utazó zenész, aki szerint ennek a műfajnak éppen a lázadás, az új keresése, a kritika a lényege. Ez a műfaj így szórakoztat, ez a sajátossága.

"Most velünk szórakoznak, úgy tűnik. Mert mi is ez az egész? Vesznek egy hangfalat, vagy egy Surreyt? Építenek gyakorló termet? Vesznek turnébuszt? Ja. Aztán majd benyújtják a számlát: öcsi, mi fizettünk, te meg olyan nótát húzol, ami a kottánkból szól... Vagyis semmi szükség külső támogatásra, mert az vegytiszta propaganda."   

Vannak, akik nem így látják. Köztük a legismertebbek egyike, a NER megbecsült nagypapája, Nagy Feró. Ő, aki ma is olyasmikből él, mint amit 1986-ban ordított a szombathelyi Haladás Művelődési Házban, hogy: „De szeretnék Kun Bélával beszélni!"  Még csak el sem vitték a zsaruk. De nem csak ő cserélte a baboskendőt narancssárga trikóra.

Itt van mindjárt a miskolci, minden sarkon megfordult ufológus, Pataki Attila, vagy a hang(irány)megadó Kovács Ákos. De jól simul a helyi rendbe a németből haza-hazaruccanó milliomos diszkós, Leslie Mandoki is, aki fanjai között tudhatja a miniszterelnököt. Egyre többen választják a jártra taposott utat, amit most Demeter biztos szélesít majd ki.    

De mi vezetett oda, hogy ennyire meghasonlott önmagával a rock generáció, meghasonultak a pályájuk végére jutó, egykori lázadó beatnikek?  Milyen erők, irányok, megosztó hatalmi technikák és körülmények terelték szekértáborokba az egykor egységes zenész társadalmat? Némi választ ad három nagy korszak három kiemelkedő zenei albumának (LP) felidézése.

Az első a P. Mobil Honfoglalás című zeneműve. Eredeti verziója 1978-ban hangzott el, de csak a rendszerváltás után adták ki. Az együttes vezéralakja, Schuster Lóránt elmondta, hogy maga a mű nem csak a honfoglalásról, hanem a műfaj hazai térhódításáról is szól. A zenész már a legelején elköteleződött az, úgymond, nemzeti rock mellett (később MIÉP-es politikusként tűnt fel), de induláskor szerinte is egységes volt a Kádár-rendszer ellen lázadó zenésztársadalom. Jellemző, hogy a szvit szövegét az a Földes László 'Hobo' írta, aki aztán nem sokkal később egy igen kemény zenei dolgozatot tett le az asztalra. 

Ez volt a Vadászat című album. Ami 1984 karácsonyán, egyetlen alkalommal kerülhetett színpadra a Budapest Sportcsarnokban. Korszakos zene volt ez, magas szintű megoldásokkal, bátor kiállás mindenféle diktatúra, hatalmi gőg ellen. A dalok egyenként is remekművek, a szövegek penge élesek.

Egy kritikus szerint olyan mű ez, amely a rockzenéhez alkalmazza a többi társművészetet, elsősorban a színjátszást és a táncot, és nem a rockot viszi színházi keretek közé. S ha valaki azt hiszi, hogy a ma (is) mélyen elhallgatott zenemű akkor sem kellett senkinek, az nagyot téved. Ugyanis 2002-ben bemutatták a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulatának előadásában. A rendezőt Vidnyánszky Attilának hívták.

A harmadik alapvetés az Illés zenekar Human Rights című, a köznyelvben „fehér album" jelzővel illetett LP-je volt. 1971-ben jelent meg és azonnal óriási feltűnést keltett. A lemez A oldalán szereplő oratórium hat számból álló, összefüggő darabot alkot. A B oldal az együttes akkor (és ma is) népszerű szerzeményeit tartalmazza. Az Emberi jogok album csak azért jöhetett ki, mert az Illés elfogadta Erdős Péter akkori zenei pápa kompromisszumos javaslatát: ajánlják a lemezt az amerikai kommunista Angela Daviesnek.

Amúgy az Illés jelenítette meg legmarkánsabban, hogy mire szakad majd szét a mozgalom. Szörényi a nacionalista filozófiák mentén haladt, Bródy a liberális vonalat képviselte. E kettő csúcsötvözete lett az István, a király című rockopera, amely nem csak az idő múlása okán szorul egyre hátrébb az állami rádiók lejátszási listáján. Szörényi időközben élt a független zenészekre jellemző, kritikai véleménnyel, ki is esett a pikszisből. Bródy pedig sokadik virágzását éli, jobbnál jobb dalokat ír.

A három LP három ágán gyakorlatilag leképződik a rockzene mai pozíciója, lehetősége és kicsit jövője is. Attól még nem születnek zseniális művek, ha milliárdokat adnak a zenészeknek. Ahhoz legelébb tehetség kell. A NER egyik nagy baja, hogy a műfaj igazi tehetségei nem hajlandók parancsszóra alkotni (El ne hidd, hogy megváltoztunk vezényszóra / El ne hidd, hogy nyílik még a sárga rózsa). Kérdés, hogy a beharangozott. milliárdos pénzesők hoznak-e majd újabb minőséget.

De van egy újabban nyílt út. A 20. században ragadt politikai filozófia és hatalomgyakorlás láthatóan nem tud mit kezdeni a digitális világgal, sem annak sajátos tömegkultúrájával. Ennek egyik hordozórakétája a rockzene. Szélre lehet szorítani egy tehetséget azért, mert dalaiban szidja a rendszert, de ettől még milliós nézettséget, letöltést érhet el. Ami idővel pénzt hoz, így az alkotás folytatható, a függetlenség megőrizhető.