Megcélozta a Földet egy Mars méretű napfolt

Fehér Buda 2020-08-13 19:38:19
Mert 2020 nem tartogatott elég izgalmat.

Űrkutatók beazonosítottak egy hatalmas napfoltot a hozzánk legközelebb eső csillagon. A folt, amit csak AR2770-nek kereszteltek el, akkora, mint maga a Mars, és a szakértők szerint az elkövetkezendő időszakban csak nőni fog.

A napfoltok a Nap olyan területei, ahol csökken a csillag aktivitása, ezért sötétebbnek tűnik az emberek számára. A napfoltok velejárói azonban a napkitörések, amelyek ha elég erősek, akár elérhetik a Földet is. Ha ez bekövetkezik, akkor rengeteg földi eszköz, főleg a kommunikációs kütyük mondják fel a szolgálatot, de még a szatelliteknek is keresztbe tehet.

A szakértők szerint azonban egyelőre nincs ok a pánikra, az AR2770 eddig csak B kategóriás kitöréseket produkált, ez a napkitörések besorolásának a leggyengébb kategóriája.

A napfoltot Martin Wise, egy asztrológus fotózta le legelőször. Wise az amerikai Florida államban él, mint mondja, a foltot igazán könnyen be tudta lőni a teleszkópjával. A NASA júliusban egyébként bejelentette, hogy 2017 óta a legerősebb napkitörések egyikét mérték, az űrkutatók szerint ez azt jelenti, hogy megkezdődött a Napunk következő ciklusa, ami 11 évig fog tartani.

2019-ben a NASA már arra figyelmeztetett mindenkit, hogy hamarosan megkezdődik ez az időszak, ami egyre nagyobb napkitörésekhez fog vezetni. Az emberi történelem legnagyobb napkitörését 1859-ben jegyezték fel, a Carrington eseményként elhíresült kitörés akkora erejű volt, hogy a mai technológia jórészével könnyen végezhetett volna. Akkoriban még a távírók is érzékelhették a kitörést,  ami akkora erővel érte el a Földet, hogy sok távírót megrázta a saját szerkezete. 

Forrás: Metro

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.