Még a fideszes vezetésű települések sem szavazták meg a balatoni állami vagyon eladását, de hiába, mennie kell

Nagy Donát 2020-05-08 17:06:00
Kiárusítják a hajózási társaság vagyonát, pedig az nyereséges volt. A vevők között lehet a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Balatontourist is.

A Népszava szerint az eladási javaslat - melyet a koronavírus-járvány okozta veszteségekkel, illetve portfóliótisztítással indokolt a Bahart - végül 78 százalékos többséggel ment át, hiszen miután az állam tavaly augusztusban 6,6 milliárd forintos tőkeemeléssel minősített többségbe - cirka 75 százalékos részesedés - került a Bahartban, így az önkormányzatok voksa valójában nem számított a döntésnél.

Eldőlt: a balatoni kempingek és szállodák után a hajózást is megszerzi egy jól ismert fideszes kör

Mi is írtunk már róla, most azonban az Index tényként közli, hogy hiába tiltakozott a Balatoni Szövetség, eldőlt, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) erősen lecsupaszítja magát, és Rogán Antalék vezetésével privatizálhatják az értékes balatoni ingatlanokat. Megszüntetik a Balatoni Hajózási Zrt.

Az azonban beszédes, hogy a tartózkodó települések közül csak Szántód és Balatonlelle nem kormánypárti vezetésű.

Sőt, a nemmel voksolók között is akad Fidesz-KDNP-s vezetésú település.

A Balatoni Hajózási Zrt. szerdai online közgyűlésén a cég reorganizációs tervéről nemmel szavazott:

  • Alsóörs (független)
  • Balatonakali (független)
  • Balatongyörök (független)
  • Balatonkenese (független)
  • Balatonmáriafürdő (független)
  • Balatonszemes (Fidesz-KDNP)
  • Balatonudvari (független)
  • Csopak (Fidesz-KDNP)
  • Siófok (Becsülettel Siófokért Egyesület)
  • Szigliget (független)

tartózkodott:

  • Balatonboglár (Fidesz-KDNP)
  • Balatonföldvár (Fidesz-KDNP)
  • Balatonlelle (független)
  • Fonyód (Fidesz-KDNP)
  • Keszthely (Fidesz-KDNP)
  • Szántód (független)
  • Balatonfüred (Fidesz-KDNP) [technikai okokból nem vették figyelembe a voksát]

Nem szavazott:

  • Badacsonytomaj (független)
  • Balatonalmádi (független)
  • Révfülöp (független)
  • Tihany (Fidesz-KDNP)

De nem hatott a tóparti településeket tömörítő Balatoni Szövetség, a Nők a Balatonért Egyesület és a 22 szervezetet tömörítő Balatoni Civilek Szövetségének tiltakozása sem.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda, azaz Rogán Antal felügyelete alá tartozó Magyar Turisztikai Ügynökség erőfölényét kihasználva tulajdonképpen egyedül döntött a tervezet elfogadásáról.

Miközben mindenki a járványra figyel, a Fideszhez közeli káderek végleg bekebelezik a Balatont

Megszüntetik a Balatoni Hajózási Zrt. vitorláskikötői üzletágát: erről a javaslatról szavaz a jövő hónapban a tavaly állami többségű tulajdonúvá lett társaság közgyűlése - értesült a Narancs.hu. A lap birtokába került javaslatban az áll, hogy a „főtulajdonos rendelkezése alapján" tekintette át a Zrt. igazgatósága a BAHART jövőbeni működését és állt elő javaslataival.

Ez alapján eladják a hajózási társaság két, egyenként másfél hektáros, közvetlen vízparttal rendelkező kempingjét, szintén vízparti siófoki szállodáját, négy kikötőjét, három hajóját, illetve bérbe adja tizenegy, éves szinten közel egymilliárd forint bevételt hozó vitorláskikötőjét.

A reorganizációs terv elfogadása nemcsak a Bahart-vagyon egy részének értékesítését jelenti, hanem több mint hatvan fős leépítést is.

A Népszava szerint a cég a közeli jövőben kiírja a pályázatokat az el-, illetve bérbeadásra szánt ingatlanokra, a vitorláskikötőket például jövő év elejétől már bérlőkkel üzemeltetnék. A lap korábbi megkeresésére a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Balatontourist kijelentette: nem zárkóznak el portfóliójuk bővítésétől.

Címlapképünk illusztráció

Forrás: Népszava

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.