Már meg is született a Harry Potter sztárjának gyermeke

Fehér Buda 2020-05-08 11:31:00
Egy hónapja jelentette be a párjával, hogy érkezik a baba.

Megszületett Rupert Grint és Georgia Groome gyermeke. A Harry Potter Ron Weasley-je alig egy hónapja jelentette be a nagy hírt, amikor a barátnőjével Londonban sétáltak, így a paparazzik lencsevégre kapták Georgia gömbölyödő pocakját. 

A baba pedig már meg is érkezett, a brit lapok azt írják, Georgiánál szerdán indult meg a szülés, Ruperttel egy kislányt köszönthettek a kórházban. Nem véletlen egyébként, hogy csak néhány nappal később derült ki, hogy megérkezett a baba, a pár eddig azt is titokban tartotta, hogy együtt lennének, habár már kilenc éve alkotnak egy párt. A rajongókat így kisebb sokk-ként érte, amikor 2018-ban kiderült, hogy Rupert már igencsak hosszú ideje elkelt.

Rupert és Georgia a cikkek megjelenése után egy közleményt is kiadott, amiben arra kérnek mindenkit, hogy tartsák tiszteletben a magánszférához való jogukat.

Rupert ezzel az első a három nagy Harry Potter színész közül, aki szülő lett. Daniel Radcliffe, aki a sorozatnak címet adó karaktert játszotta el a filmekben, egy interjúban azt mondta, hogy SMS-ben gratulált Rupertnek, az interjúból egyébként azt lehet levonni, hogy ő is csak a lapokból tudta meg, hogy a barátjából nemsokára apa lesz.

Rupert legutoljára a The Guardian-nek adott egy interjút, amiben egészen meglepően sokat mesélt a kapcsolatáról. A lapnak azt is elárulta, hogy akkor kezdtek a családalapításon gondolkodni, amikor a színész betöltötte a harmadik ikszet, majd hozzátette, hogy ha kisfiuk születik, akkor semmiképp sem Ronnak fogják majd elnevezni.

Forrás: Metro

Szólj hozzá!

KSH: már 740 ezer forint felett a bruttó átlagkereset - jelentősen nőttek a reálbérek Magyarországon

A nettó fizetések egy év alatt 10 százalékkal nőttek, az infláció mérséklődésének köszönhetően pedig a reálkeresetek is jelentősen emelkedtek.

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.