Már elérhető az ország egyetlen kizárólag művészfilmeket kínáló online videótékája

Varga Mátyás 2020-05-20 19:28:00
A Cinego műsortárában többek között Cannesban, Velencében, Berlinben, Torontoban és Karlovy Varyban díjazott alkotásokat is megnézhetünk.

Az idei év március tizenegyedikét örök életre megjegyezték a hazai filmrajongók, ugyanis országszerte ezen a szerdai napon zártak be a mozik. Premierek és forgatások tucatjai csúsznak így a koronavírus miatt, vannak olyan filmek amiket hónapokkal később láthatunk, de akad olyan alkotás is, amit csak egy évvel később nézhetünk meg.

A magyar azonban köztudottan furfangos nép, és a Távmozi után megjelent a hozzá kicsit hasonlító, Cinego nevű online videótéka. A különbség annyi a két szolgáltatás között, hogy míg a Távmozi 5 budapesti filmszínház kínálatából szemezget, és tényleg a termekben tapasztalható élményt kínál (nem állíthatod meg a filmet és csak egyszer nézheted meg), addig a Cinego, ahogy előbb is írtam: csúnya szóval élve amolyan legális torrentoldal. 

Ha előfizetsz egy hónapra a Cinego-ra, akkor a legtöbb filmet megnézheted. Emellett lehetőség van egyes filmek kölcsönzésére, ez azt jelenti, hogy egy 30 napos időintervallum alatt bármikor megtekintheted az adott alkotást, míg az örökre szóló letöltéssel akkor nézed meg a  kiválasztott művet, amikor csak akarod. Utóbbi két lehetőség exkluzív, az előfizetésben még nem szereplő mozgóképeket is kínál.

A 116 filmet tartalmazó kínálatban olyan Oscar díjas alkotásokat is megtalálunk, mint a Saul fia, az Élősködők vagy A nagy szépség, de a Testről és lélekrőlt, a Ruben Brandt, a gyűjtőt, vagy akár a Legújabb testamentumot is megnézhetjük.

Szólj hozzá!

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.