Maga a minisztérium sem tudja, hogy mikor lesz Szombathelyen wellness fürdő a Fedett Uszodában

ugytudjuk.hu 2019-05-10 18:01:00
A többször is megígért, de meg nem valósult fedett fürdőre még úgy tűnik, várni kell Szombathelyen.

Amikor Orbán Viktor 2015 novemberében Szombathelyre látogatott, ajánlott fűt-fát a Modern Városok Program keretében. Ekkor ígérte meg, hogy 2,6 milliárd forintos támogatást ad a Fedett Uszoda harmadik ütemének megépítéséhez a kormány. Ebbe kerültek azok az elemek, amik látványosak és komoly turisztikai vonzerővel bírnak.

Ebből egyelőre nem lett semmi.

Energetikai fejlesztések valóban történtek, mint ahogy TAO-pénzből megépült a vízilabdások külön medencéje is. A néhány hete körberajongott energetikai beruházások azonban még mindig nem azok, amikről a korábbi években beszéltek, nem épült családi wellness-részleg, nem lett vonzóbb sem a turizmus, sem más szempontjából. Ami történt, abból a földi halandó nem sokat tapasztal. És a rá legutóbb elköltött valamivel több mint 250 milliós támogatás sincs egy nagyságrendben a korábban belengetett milliárdos tételekkel. Előrelépést annyit tapasztalni, hogy tavaly októberben az akkor még fideszes többségű közgyűlés döntött róla, hogy az uszoda és a fürdő területei kerüljenek közvetlenül a város tulajdonába. 

Azt, hogy mikor és mi fog megtörténni az igazi és látványos beruházás, egyelőre nem tudni, ezért Ungár Péter, a Vas megyei LMP képviselője írásbeli kérdést intézett dr. Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszterhez.

Palkovics helyett Kásler Miklós emberi erőforrásokért felelős miniszter megbízásából végül Rétvári Bence államtitkár válaszolt. Az, hogy kioktató stílusban, nem is olyan lényeges, kormányzati körökben ez már természetes.

Az viszont, hogy a minisztériumban azt se tudják, hogy áll az a projekt, amit évekkel ezelőtt támogatási összeggel együtt odaígértek Szombathelynek, elég különös.

"Tekintettel arra, hogy az új komplexum tervezésére és kivitelezésére irányuló közbeszerzési eljárás még nem került kiírásra, jelenleg nem prognosztizálható pontosan a fejlesztés megvalósulásának időpontja. A fejlesztés teljes forrásigénye is csak a közbeszerzési eljárást követően határozható meg." - áll a KDNP-s államtitkár válaszában.

Szólj hozzá!

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok.