Ezúttal a szombathelyi Fedett Uszoda és Termálfürdő volt a helyszín, az apropója pedig az, hogy több ütemben megint fejlesztettek és fejlesztenek kicsit az uszoda körül.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester, Kohut Viktor, a Vasivíz vezérigazgatója, valamint Kántás Zoltán, a Fedett Uszoda és Termálfürdő vezetője (aki a Fidesz képviselője is) beszéltek a beruházásról.

Egyrészt közműrekonstrukciót hajtott végre a Vasivíz a Bartók Béla körút ezen szakaszán, másrészt komolyabb energiatakarékossági projekt várható az uszodánál. Napelemeket fognak felhelyezni az épületre, amivel éves szinten 100ezer kW megtakarítást tudnak majd elérni. Ezen kívül hőszivattyút is telepítenek majd, amivel további költségeket lehet majd megtakarítani.
A beruházás két ütemére célozva elmondta, hogy az a legfontosabb, hogy az üzembiztonság biztosítva legyen, és hogy az energiahatékonyságot növeljék.

A Modern Városok Program keretében a két ütem közel 80, illetve 180 millió forintba kerül, ezt kormányzati támogatásból valósítják meg. A beruházással várhatóan közvetlenül az önkormányzati választás előtt, szeptemberben készülnek el.
Szólj hozzá!
A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.
A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.
A Baross út és a Szent István út kereszteződésében már a nyeregből sem kell leszállni a pirosnál, szeptember 22-ig pedig több programmal várják a győrieket.
A kormány szerint a 35 évre kötött szerződés több mint 23 ezer milliárd forintot érint, az állam pedig lényegesen olcsóbban tudná működtetni az autópályákat.
Az utalványokat jövő március közepéig lehet majd felhasználni.
Picasso-grafikák, színház, családi sportprogramok, hajózás és különleges városi séták is várják a győrieket szeptember 18. és 20. között.
Egyre több üzletben, rendezvényen és szolgáltatásért már csak elektronikusan lehet fizetni.
A tölgyektől az énekesmadarakig, a holtfától az erdő talajának lakóiig sok mindenről mesél az új útvonal.
A fiatalkorú sofőr a vád szerint túl gyorsan hajtott bele egy veszélyes kanyarba, majd az árokban egy beton kandelábernek csapódott.
Kölcsönző, szerviz, kerékpártároló és e-bike-töltő is lesz a több mint 600 ezer eurós fejlesztésben.
A lakosság is csatlakozhat az akcióhoz, a helyszíneken szemeteszsákot, kesztyűt és a munkához szükséges eszközöket is biztosítanak.
Két nappal később kábítószert is fogyasztott a rovott múltú vádlott, az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott vele szemben.
A Külügyminisztérium átvilágításakor került elő a levél, amely új megvilágításba helyezi, hogyan működött a diplomata-útlevelek kiadása a korábbi tárcavezetés idején.
Szeptember 19-én, szombaton 9 és 12 óra között személyesen is bejárható a tízlakásos új társasház.
Fenyőfa-felajánlásokat vár a társaság, a kiválasztott fákból győri városrészek közösségi karácsonyfái lehetnek.
A 77 éves énekes egy műtét után hunyt el, halálhírét a hivatalos Facebook-oldalán jelentették be.
A három vadászgép azért húzott át a stadion felett 2014-ben, hogy emelje az Orbán Viktor és Kubatov Gábor részvételével tartott megnyitó színvonalát.
Egy finom ebéddel most segíteni is lehet: a Nyitott Piacok Napján befolyt teljes összeget a Vakok és Gyengénlátók Egyesületének ajánlják fel.
A választási vereség után szinte teljesen eltűnt a Facebookról a győri Fidelitas korábban rendkívül aktív elnöke.
A kormányhivatal a bejelentés után helyszíni vizsgálatot indított.