Az NB I-be feljutott Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia játékosai a Szombathely határában, a régi laktanya gyakorlóterén lévő paintball-pályára látogattak ki egy kis csapatépítésre.
- Elsődlegesen a csapatkohézió tovább építését tűztük ki célul, a paintballozás nagyon jól sikerült, élvezték nagyon a felnőtt csapat tagjai, el is fáradtak benne. Amíg a játék folyt, a szakmai stáb előkészítette grillhúsokat, így a végeredménytől függetlenül mindenki a megérdemelt étkét el tudta fogyasztani ezen aktív kikapcsolódást követően. Külön készítettek a lányok salátákat, desszerteket, így a grill körül órákon át beszélgetett mindenki mindenkivel. Úgy érzem elérte a foglalkozás a célját, jobban megismertük egymást, miközben remek hangulat uralkodott, rengeteget nevettünk. Az ilyen, edzőtermen kívüli közösségi alkalmak mindig kiváló lehetőséget biztosítanak a csapatszellem javítására, az összekovácsolásra. Jó volt együtt, a csajok élvezték a kikapcsolódást, a következő hetekben is tervezünk még hasonló programokat - fogalmazott a paintball-csata után Farkas József másodedző a klubhonlapnak, ahol nagyszerű fotók is vannak a csapatépítésről.







Az SZKKA múlt hét elején kezdte el a nyolchetes nyári felkészülését. A csapat az Aréna Savariában edz jelenleg, mivel a Haladás Sportkomplexumba - annak ellenére, hogy közgyűlési döntés van róla - nem engedik be őket. Ja, és mást se nagyon.
Szólj hozzá!
Az M86-os is érintett.
Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás.
A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.
Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.
Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.
Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.
Több napon át komoly zajra kell számítani.
Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.
Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.
Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.
Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület.
Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.
A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.
Csütörtökön 17 és 23 óra között masszív kell forgalomkorlátozásra számítani a stadion környékén.
Két kamera is megrongálódott, egy másik alkalommal pedig szeméttárolókat ütött és egy kerítést rugdosott a vádirat szerint.
