Közgyűlési döntés van róla, mégsem mehetnek be az SZKKA játékosai a Haladás Sportkomplexumba edzeni

Farkas Bazsi 2019-07-08 16:04:00
Június 30-ig meg kellett volna kötni az erről szóló szerződést.

Ahogy arról bőséges fotógalériával beszámoltunk, hétfőn megkezdte a felkészülést a 2019/2020-as bajnoki szezonra a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia NB1-es női csapata. A gárda tavaly veretlenül nyerte meg a másodosztályt, ezzel pedig 44 év után ismét élvonalbeli csapatnak szurkolhatnak a szombathelyiek.

A feljutást a szombathelyi közgyűlés is üdvözölte, június 18-i ülésén arról is döntöttek, hogy amilyen eszközökkel csak lehet, a város támogatja a csapatot. Elsőként helyet kellett biztosítani az edzésekhez és a meccsekhez. Korábban az ELTE-SEK termében edzettek a sportolók, azonban az egyetem tornatermét felújítják, a parkettát is felszedték, így ott most edzeni nem lehet, sőt. A csarnok nem alkalmas arra, hogy NB1-es meccseket lehessen ott tartani, és mivel a labdajátékokban az edzések és a meccsek helye szinte mindig azonos, más megoldás után kellett nézni.

A közgyűlés azt a döntést hozta, hogy a két városi létesítményben, az Aréna Savariában és a Haladás Sportkomplexumban legyenek az SZKKA edzései és meccsei.

Az Arénában a négy kiemelt találkozót rendezik meg, így a kézisek itt fogadják majd a Fradit, a Győrt, az Érdet, és a Siófokot. Az összes többi meccset a Haladásban játsszák majd.

A döntés értelmében a határozatok végrehajtásáért a polgármester, az alpolgármester, a jegyző, az osztályvezetők és az adott létesítmények vezetői feleltek azért, hogy június 30-ig a szerződéseket megkössék a bérlésről.

Az Arénát üzemeltető Szombathelyi Sportiskola vezetője Karácsony Kriszta meg is kereste Pődör Zoltánt az SZKKA ügyvezetőjét, a szerződést meg is írták, a csapat így ma ezért is tudott edzeni a csarnokban.

Azonban úgy értesültünk, hogy a Haladás Sportkomplexum ügyvezetője Gál Sándor eddig nem készítette el azt a szerződést, ami alapján a kézilabdások bemehetnének a létesítménybe edzeni. Kerestük Gált, hogy megkérdezhessük, a közgyűlési döntés ellenére miért nem tudnak edzeni a kézilabdások a Haladás Sportkomplexumban.

Úgy értesültünk, hogy ugyan egyeztetés volt a kézilabdások és Gál között, mivel azonban a Haladás Sportkomplexum ügyvezetője olyan feltételt ajánlott, hogy este 10 és reggel 8 között mehetnek be edzeni a sportolók, így azt a kézisek, érthető okokból nem tudták elfogadni.


 
Gál telefonon annyit mondott, hogy írásban tegyük fel neki a kérdéseinket, amint válaszol természetesen azt is megjelentetjük. 

Az SZKKA alapozásai ideje 8 hét. Az biztos, hogy két hetet most az Arénában tudnak tréningezni, hogy utána mi lesz az most jórészt a Sportkomplexum ügyvezetőjén múlik, illetve azon, hogy a közgyűlési döntést végrehajtva bemehetne e a kézilabdások a sportcsarnokba.


 

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.