Aggasztó hírek keltek szárnyra Szombathelyen az egyik autóipari beszállító céggel kapcsolatban. Több száz ember elbocsátásáról, tömeges leépítésről szólnak a pletykák a Csaba utcai TDK Hungary Components Kft. (korábbi EPCOS) háza tájáról. Mivel az egyik legnagyobb foglalkoztató cégről van szó, nem igazán lehet ezt félvállról kezelni, leültünk beszélni az érintett cég ügyvezetőjével, Takács Balázzsal, aki arra is kitért, hogy hogyan próbálják meg megoldani a nehéz helyzetet közösen a dolgozókkal úgy, hogy elkerüljék a csoportos leépítést.
Igazak a hírek?
Azt kell mondjam, van igazság azok mögött, amiket hallani lehet, de nem egészen úgy, ahogy sokan most gondolják. Nem tettünk bejelentést a munkaügyi hatóságok irányába, hogy leépítünk és ilyet nem is tervezünk.

A TDK 25 éve tevékenykedik Szombathelyen, százas nagyságrendben kezdtük annak idején a munkáltatást a városban. Ezalatt a negyed évszázad alatt drasztikus beruházási és létszámfejlesztési folyamatot hajtottunk végre. Ha egy diagramot rajzolunk fel, jól látszik az a növekedés, hogy a százhoz képest tavaly elértük a 2800-as összalkalmazotti létszámot is.
De való igaz, a szombathelyi TDK legnagyobb felvevőpiaca az autóipar, ez viszont tavaly október óta lassul és zsugorodik. Ehhez nekünk is alkalmazkodnunk kell. Amikor lehetőségünk van, akkor nagy mértékben fejlesztünk, amikor lassul a világgazdaság, nekünk is reagálnunk kell rá.
Mit jelent ez a gyakorlatban? Csökken a dolgozói létszám?
A tavaly októberi 2750 főhöz képest a létszámunk most 2500 fő, de ebben minimális mértékben voltak aktív elküldések. Csak a szellemi munkavállalók körében volt rá szükség, ami alig húsz főt érintett, de ezek is első sorban a teljesítményre és a minőségi okokra voltak visszavezethetőek. Ha minőségi problémánk van, akkor lépnünk kell.

Nehéz a kialakult helyzet, mert maguktól a végtermékgyártóktól sem kapunk megfelelő előrejelzéseket. A világgazdaság belekerült egy olyan instabil állapotba, hogy az előrejelzések gyakorlatilag napi szinten változnak. Így nagyon nehéz tervezni nekünk, a vevőinknek, de a végtermékgyártóknak egyaránt.
A szombathelyi TDK TIR 2-es beszállítónak számít (értsd: az autógyárak beszállítóinak a beszállítói), ez a helyzet minket most ért el, de azt például látjuk, hogy a TDK-konszernen belül már vannak pozitív jelek: a konszern TIR 1-es leányvállalatai már látnak élénkülést. Mire egy ilyen fellendülés a beszállítói láncon elérhet újra hozzánk, az 4-6 hónap közti időszak is lehet.
Megszorításokról, fizetéscsökkentésről hallani, ezekről mit lehet tudni?
Büszke vagyok a vállalat dolgozóira, mert közösen lépünk azért, hogy együtt átvészeljük ezt az időszakot. Felhatalmazást kaptunk a munkaidő csökkentésére az üzemi tanácstól és a szakszervezettől. A dolgozók vetették fel, hogy adott esetben létszámleépítés helyett ehhez az eszközhöz nyúljunk, együtt csapatként próbáljuk meg átlendülni a nehéz helyzeten
Ez azért is jó, mert nekünk azonnali költséghatékonyságot jelent: nem kell számolnunk végkielégítésekkel sem, viszont amikor újra felfelé mozdul a piac, azonnal rendelkezésre áll majd a kapacitás és vissza tudunk jönni nagyon hamar.
Természetesen van sok kolléga, aki nem örül ennek, amit megértek, mivel a csökkenő munkaidővel arányosan csökken a jövedelem is.
A fizikai dolgozókat mindebből annyi érint, hogy kevesebbet lehet túlórázni, így abban a hónapban kevesebb is a bérük. A fizikai besorolású munkavállalók esetében sem csökkentett munkaidő, sem csoportos leépítés nincs tervben.
Meddig tart ez a megszorításos intézkedés?
Április elejétől október végéig alkalmazhatjuk, ha a gazdasági helyzet megkívánja. Aztán ősszel újra leülünk tárgyalni. Természetesen, ha addig változások állnak be akár pozitív, akár negatív irányban, akkor további lépéseket teszünk.
Egy kicsit visszakanyarodva a létszámcsökkenéshez. A cég 2015-ben megállapodást kötött a várossal, mindenkinek kedvező módon telekcserét hajtottak végre, ekkor költözött ki teljesen az (akkor még) EPCOS a Szent László király utcából, ahol most a város is komoly beruházásokat hajt végre. Az akkori megállapodás része volt egy vállalás is a vállalat dolgozói létszámának növelésére. Ezzel most mi lesz?
Az akkori vállalást többszörösen túlteljesítettük. Akkor azt ígértük, hogy 1680-ról 1900-főre emeljük a vállalat dolgozói létszámát. Tavaly a 2800-nál jártunk már, a mostani csökkenéssel is bőven a vállalás felett vagyunk még. Ha 1900-2200 főre esnénk vissza, az már olyan szintű világgazdasági válságállapotot jelentene, amikor már nagyon durva lépésekről kellene beszélni.

Miért higgyék el az emberek, hogy nem kell félniük az elbocsátásoktól?
Annyit tudok mondani, ezt kérem, mindenki értse meg: amíg mi ezt a gazdasági helyzetet látjuk, addig azt tudjuk mondani, hogy aktív csoportos létszámleépítést nem tervezünk. Ez természetesen mindkét irányba drasztikusan változhat adott esetben rövid, közép és hosszú távon is, de jelenleg nincs tervben ilyen.
Lesznek persze költséghatékonysági akciók, megtakarítások. Vannak folyamataink, amiket tudunk optimalizálni. Az elmúlt években nagy volt a konjunktúra, nem volt mindig idő a hatékonyságnövelésre és az automatizálásra, most ezekre fogunk koncentrálni, de nem létszámleépítésre.
Fontos a duális szakképzés és a gépészképzés, ezt megtartjuk továbbra is. A jövő nekünk fontos Szombathelyen és ehhez szükséges a szakirányú végzettséggel rendelkezők utánpótlása.
Azokat a dolgozóinkat, akik 10-15-20-25 éves jubileumukat töltik a cégnél, lehet, hogy a korábbi évekhez képest szerényebb keretek között, de valamilyen formában idén is megköszöntjük. Azok, akik itt eltöltöttek 25 évet, elmondhatják, hogy megéltek velünk több hullámvölgyet, amelyekből mindig kijutottunk. Korábban is arra törekedtünk, hogy felelősen, gondoskodólag vészeljük át az ilyen szituációkat, most is ez a cél.
Megszorítások vannak. Megtartják-e a hagyományos és közismert családi napot?
Ez egy kényes és kellemetlen kérdés.
Amint a gazdaság úgy alakul újra ünnepelhetünk. Reméljük, már jövőre.
Szólj hozzá!
Csak kitartóan kellett kérni.
Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.
A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.
Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.
A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.
Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.
A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.
Megmarad a 25 év alatti fiatalok szja-kedvezménye is.
A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.
Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.
Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.
Jelenleg nyomkövetőt kell viselnie, és nem hagyhatja el lakóhelyét.
Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.
A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.
A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.
A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.
Azért nem ugyanaz, na.
A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.
Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van.
10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.