A régi gyalogsági laktanya, illetve a Remix, legutóbb pedig az EPCOS Szent László király utcai telephelye régóta téma a szombathelyi fejlesztésekről szívesen társalgó népek között. Néhány éve már konkrét lépések is történtek, az EPCOS a Csaba utcai telephelye melletti bővülhetett, így a Szent László Király utcai telek a városé lett. Ígértek már fűt-fát, ma aztán végre egy sajtónyilvános eseményen - amiről nem minden médium tudott - bemutatták.
A lényeg, avagy mi épül
A tájékoztatás szerint a város egy többcélú, közösségi sport és gazdasági komplexumként tervezi hasznosítani a közel 8000 négyzetméteres területet.
A most bejelentett fejlesztések három épületet érintenek: egy kétszintes csarnoképületet, egy földszintes csarnokot, valamint a volt cserkészház épületét.
Az épületben akadálymentes megközelítéssel a Szombathelyi Vívóakadémia Sportegyesület edzőterme és kiegészítő helyiségek, szülői várók, klubhelyiségek, öltözők, zuhanyzók, fegyverszobák kapnak helyet.

A földszintes, vasbetonvázas üzemcsarnok a cserkészház és a csarnok közötti épületrészek elbontásával szabadon álló épületként asztalitenisz edzőpálya és kapcsolódó funkciókkal fog tovább működni. A tervezett épület magában foglalja a gyakorlóteret és a járulékos kiszolgáló funkciókat: gazdasági irodát, öltözőket, vizes helyiségeket, szertárat, teakonyhát és masszázs helyiségeket.

Teljesen elbontják a régit cserkészházat, mivel a falak vízszigetelése annyira gyatra, hogy nagyon. Azonban ne gondoljuk, hogy a cserkészigények nem elégülnek ki: az új kétszintes épületrész földszinti részében közösségi teret alakítanak ki, az emeleten irodák, tárgyalók épülnek a cserkészek nagy örömére.

Az utcafronti épület földszintjén 11 kisebb és egy nagy, 152 négyzetméteres üzlethelyiséget alakítanak majd ki. A terület beépítetlen részeire parkolókat és zöldfelületet telepítenek. Új közmű gerincvezetékeket is építenek majd.
A maradékot a Magyar Asztalitenisz Szövetség és a Magyar Vívó Szövetség sportlétesítmény-fejlesztési támogatása biztosítja.
Szólj hozzá!
Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.
Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.
A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.
A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.
Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.
Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.
A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.
Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.
Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.
Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.
137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.
Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.
Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város.
Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.
A TISZA Párt győri országgyűlési képviselője szerint félreértésre adhat okot az NVVH elnökjelöltjének meghallgatásán elhangzott kijelentés a jogerős ítéletekről.
Jövő hét hétfőn rendkívüli testületi ülésen engedhetnek zöld utat a képviselők Nemény polgármester akaratának.
Szeptember 11. és 22. között pályakarbantartás miatt vágányzári menetrend lép életbe, az utazóknak hosszabb menetidővel is számolniuk kell.