Lakossági fórumot tartanak a győri Damjanich utca felújítása kapcsán

Pintér Bence 2020-09-16 19:21:00
Gyalogos- és kerékpárosbarát utca lehet a fasoros révfalui utcából, kevesebb átmenő forgalommal.

Aki járt már Győr Révfalu városrészében, az felfigyelhetett egy nagyon hangulatos utcára: a Tulipános iskola mellett induló Damjanich utcát ugyanis egy magas platánsor szegélyezi majdnem egészen a Széchenyi hídig. Az út és a járda azonban az évek alatt a sima elhasználódás mellett a platánsor növekedése miatt is rossz állapotba került, időszerű a felújítása.

Erről tartanak lakossági fórumot szeptember 21-én, hétfőn 16:30-kor a Tulipános iskola tornatermében

Takács Krisztián képviselő (Fidesz), Dézsi Csaba András polgármester (Fidesz) és a város útkezelő szervezetét vezető Prédl Antal részvételével – derült ki a Facebookon.

Itt egy látványterv arról, hogy nézhet ki a győri Damjanich utca a felújítása után

Révfalu egyik legszebb utcája a Damjanich utca, amely a városrész központjától egészen a Széchenyi hídig nyúlik, és végig egy platánsor szegélyezi. Az utca a fasor miatt igazán emlékezetes, de szintén a fák az okai annak, hogy felújítása egyrészt esedékes, másrészt nagy fejfájást okoz a városvezetésnek.

A cél az útszakasz felújítása úgy, hogy a platánsort minél jobban meg lehessen őrizni jelenlegi formájában, fenntartható módon. Ennek érdekében radikális forgalomtechnikai átalakítást tervez a város: az utcán kisebb lesz az átmenő forgalom, valószínűleg kevesebb lesz a felszíni parkoló, de így lehet a legtöbb, jó esetben pedig az összes fát megőrizni.

Minderről kérik ki hétfőn a lakosság véleményét is a fórumon.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.