Hivatalosan is Krenner Róbert a VasiVíz vezérigazgatója

Pintér Bence 2020-10-02 14:01:22
Új igazgatóságot és felügyelőbizottságot választott a VasiVíz.

Új igazgatóságot és felügyelőbizottságot választott a VasiVíz Molnár Miklós visszahívása után, a 2020. szeptember 10-ei közgyűlésen. 5 éves, határozott időre  lett az igazgatóság tagja Dr. Ipkovich György, Kovács László, Dr. Máhr Tivadar, Kovács Márta Mária és Huber László; míg szintén ilyen időtartamra a felügyelőbizottság tagja Bebes István, Németh Ákos, Kovács Tilda Matild, Horváth Zoltán, Kovács László és Horváth Róbert.

Az igazgatóság elnöke Dr. Ipkovich György korábbi szocialista polgármester, alelnöke Kovács László lesz; míg a felügyelőbizottság elnöke Bebes István körmendi polgármester (Fidesz), alelnöke Németh Ákos szombathelyi tanácsnok, a Vas megyei LMP elnöke.

„A Vasivíz Zrt. 2020. szeptember 25-ei közgyűlése lezárta a társaságnál 2020. szeptember 23. óta fennálló átmeneti helyzetet azzal, hogy egyhangúlag Krenner Róbert műszaki igazgatót választotta meg a Vasivíz Zrt. új vezérigazgatójának” – írták.

Molnár Miklósnak nem, Bakondi György Patriknak elég a gazdasági életben szerzett tapasztalat egy víziközmű-szolgáltató irányításához

Egyre kacifántosabb a magyarországi víziközmű-szolgáltatók vezetőinek helyzete. Történt ugyanis, hogy idén januárban megválasztotta a VasiVíz igazgatósága Molnár Miklóst vezérigazgatónak. Erre a kézivezérelt fideszes média ráugrott a Pro Savaria korábbi képviselőjére, mondván, hogy nincsen meg a szükséges gyakorlata a cég vezetéséhez.

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.