A szombathelyi közgyűlés azt javasolja, hogy hívják vissza Molnár Miklóst a VasiVíz éléről

Farkas Bazsi 2020-08-17 08:33:00
Rendkívüli közgyűléssel indul a hét. Két napirendi pont van: fogorvosi praxis és VasiVíz. A városházáról blogolunk! 

10:35 - Szavaznak!

Elsőként Czeglédy módosítójáról. Elfogadják. Vagyis az új vezérigazató nem szüntetheti meg a bírósági eljárást, amit a MEKH határozata ellen indítottak.

Szombathely azt javasolja, hogy a VasiVíz közgyűlése hívja vissza Molnár Miklóst. 

Új vezérigazgatónak az eddigi helyettest, Krenner Róbertet javasoltják. 

Az új vezérigazgató kinevezése határozatlan ideig szól. Molnárt külön juttatás nélkül hívnák vissza. 

10:23 - Horváth Attilának változtatnia kell a jogi álláspontján

Az Éljen Szombathely! alpolgármestere azt mondja, hogy ezt azért kell megtennie, mert most a hivatal határozata kötelezik őket. 

10:22 - Valami ég

Egyre inkább terjeng az égett szag a teremben. Reméljük nem lesz ebből nagyobb baj.

10:18 - Lopni nem szabad

Ezt Tóth Kálmán (Éljen Szombathely!) frakcióvezető mondja, Lendvai példájára, aki korábban azt mondta, hogy Nemény példái olyanok, mintha valaki lopna a boltból és azzal mentené magát, hogy jah hát más is lopott. Tóth azzal folytatja, hogy ez egy olyan generált helyzet, amiben kénytelenek leváltani egy jó szakembert a VasiVíz éléről. 



 

10:14 - Dakota közmondás a bizalomról

Koczka Tibor azt mondja, hogy Nemény polgármesternek a sarkára kell állnia és követnie azokat a nyilatkozatokat, amiket korábban tett és kijelentette, hogy addig tartja magát, hogy Molnár Miklós kinevezése jogszerű volt, amíg ezzel ellentétes bírósági döntés nincs.

10:07 - Kismotor jogosítvánnyal nem lehet kaminont vezetni

Ezzel zárta felszólalását Lendvai Ferenc. A képviselő arról beszélt, hogy már decemberben jelezték, hogy szerintük szabálytalan Molnár kinevezése. Most be kell látnia a városvezetésnek, hogy hibáztak a kinevezésével.  

9:53 - A MEKH-nek kell minden kárérítést megfizetnie

Ezt mondja most Nemény. Hiszen ha a per végén a VasiVíznek lesz igaza, akkor minden kártérítést a MEKH-nek kell megfizetnie. Most ugyanis azt a forgatókönyvet követik, amit a hivatal írt elő. 

9:42 - Változott-e a polgármester álláspontja?

Ezt Czeglédy Csaba (független) képviselő teszi fel kérdésként. Meg is válaszolja, hogy nem változott, hiszen ezt az álláspontot képviselte a polgármester a bizottsági ülésen. Nem szabad megfutamodni akkor, ha egy törvénytelen határozatot hozó hivatal akarja ellehetetleníteni a VasiVíz működését. 

Czeglédy azt mondja több szabálytalanság is volt a városháza részéről is, és ez eléggé aggályos. Azt is jelzi Czeglédy, hogy a képviselőtestületi ülés határozata ellen nem emelt szót a kormányhivatal sem. 

De Czeglédy azt is kiemeli, hogy van egy olyan félelme, hogy a most indított pert, a VasiVíz következő vezérigazgatója visszavonja. A képviselő azzal zár, hogy nem fog szavazni az előb felsorolt aggályok miatt. 

9:34 - Precedensek

Nemény azokkal a precedensekkel kezdi, amiről már mi is írtunk. 

Bakondi György Patrik kinevezését a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. élére a gazdasági életben szerzett tapasztalata, valamint pozitív ágazati meglátásai indokolják - mondta Fónagy János államtitkár 2017-ben. 

 

Lehet, hogy Sasvári Szilárd, volt fideszes országgyűlési képviselő és Bakondi György, belbiztonsági főtanácsadó fia is szabálytalanul lett vezérigazgató

Nagyjából négy hónappal ezelőtt kezdődött a cirkusz a VasiVíz vezérigazgatói kinevezése miatt. A cég vezetésére, a többségi tulajdonos, szombathelyi önkormányzat Molnár Miklóst, a Pro Savaria akkori önkormányzati képviselőjét jelölte ki. Molnárt végül aztán az igazgatóság meg is szavazott a cég élére.

 

Nemény arról beszél, hogy a MEKH folyamatosan változtatja az álláspontját attól függően, hogy éppen kit hova neveznek ki. A helyzet egy politikai játszma része. Másra céloztak, de magukra lőttek - mondja Nemény. 

9:30 - Máris tárgyalják az első napirendi pontot

Nem a fogorvasi praxissal kapcsoltban, de egészségügyi témában szól hozzá Lendvai Ferenc (Fidesz-KDNP). Több kérdése is van az orvosi ügyelettel kapcsoltban. Nemény azt mondja, hogy mindent meg fog tárgyalni a szakmai bizottság, amint megvannak a konkrétumok, azonnal válaszol Lendvai kérdéseire.

9:28 - Ki kell osztani a MEKH levelet

Ezt Koczka Tibor (Pro Savaria) képviselő mondja. Ebben ugyanis az áll, hogy a hivatalnak nincsen semmilyen eszköz a kezében, akkor ha valóban bebizonyosodik, hogy Molnár Miklós valóban nem lehet vezérigazgató.

9:23 - Illés Károly nincs jelen

A Fidesz-KDNP frakcióvezetője már előre jelezte a polgármesternek, hogy nem tud ma megjelenni. Elkezdődik a közgyűlés, Nemény most hivatalosan is bejelenti, hogy nyílt lesz a második napirendi pont tárgyalása is. 

Felhívja a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány még nem csengett le, mindenki tartsa be a szabályokat - ezt kéri. 

9:14 -  Nyilvános lesz az ülés

Bár a közgyűlés még mindig nem kezdődött el, Nemény András polgármester most jelentette be, hogy nyilvános lesz a teljes közgyűlés.

9:07 - Tart még a Gazdasági és Jogi Bizottág ülése

Ezért bizony még várni kell. A közgyűlés előtt ugyanis kell tartani bizottsági ülés. Takátsné Tenki Mária (Fidesz-KNDP) képviselő asszony rácsodálkozik, hogy van bizottsági ülés is. Gyorsan átszelel. 

Amíg a bizottsági ülés tart, addig nem kezdődhet el a közgyűlés. Szóval várunk. 

8:57 - Lassan kezdünk

Kedélyesen megy a cseverészés a szombathelyi városháza folyosóján. A fideszes képviselők, már többen, a teremben vannak. Itt van Lendvai Ferenc is. Örülönk neki, hogy a képviselő úr meggyógyult! 

8:33 - Prológus

Az tuti, hogy izgalmakban nem lesz ma hiány. Hiszen az egyik sarokban a MEKH, amely egy határozatban azt mondta ki, hogy nincsen meg a jelenleg a VasiVízet jelenelg vezető Molnár Miklós szükséges szakmai gyakorlata, így a cég működése szabálytalan. A másik sarokban a Nemény András (Éljen Szombathely!) vezette város, amely már Molnár kinevezésekor is azon az állásponton volt, hogy megvan a szükséges tapasztalat. 

 

Kaposvár fideszes városvezetése is szembemegy a Magyar Energetikai Hivatallal

A MEKH szerint törvénytelen a VasiVíz működése, a vezérigazgatónak ugyanis - szerintük - nincsen meg a szükséges tapasztalata. A VasiVíz közigazgatási pert indított, ennek első tárgyalása november 24-én lesz. Rendkívüli közgyűlést hívtak össze Szombathelyre az ügyben, ahol téma lesz a társaság vizsgálata. Hasonló eljárás indult a kaposvári KAVÍZ-nél is, a városi tulajdonú cég szintén perel.

 

Az ügyben a Fővárosi Törvényszék fogja kimondani a végső szót, az első tárgyalás november 24-én lesz. Ma pedig jöhet a “Javaslat a VASIVÍZ ZRt-nél végzett hatósági ellenőrzés megállapításához kapcsolódó döntések meghozatalára” című napirendi pont, ZÁRT ülésen. 

Az ülés utáni sajtótájékoztatóból, remélhetőleg, mindent megtudunk. 

Szólj hozzá!

KSH: már 740 ezer forint felett a bruttó átlagkereset - jelentősen nőttek a reálbérek Magyarországon

A nettó fizetések egy év alatt 10 százalékkal nőttek, az infláció mérséklődésének köszönhetően pedig a reálkeresetek is jelentősen emelkedtek.

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.