Koronavírusos a felcsúti csapat egyik játékosa, elmarad a Honvéd elleni meccs

Bazsó Bálint 2020-08-16 15:33:22
A Puskás Akadémia FC keretében koronavírusos esetet regisztráltak, ezért a csapat Budapest Honvéd FC elleni, vasárnapi (mai) NB I-es mérkőzését a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elhalasztotta.

A felcsúti találkozót az OTP Bank Liga első fordulójának keretében vasárnap 19 órától játszották volna, ám - az MLSZ honlapjának közleménye szerint - csak akkor kerül rá sor, amikor biztonságosan meg lehet rendezni.

A Puská egyoldalú halasztási kérelme után az új időpontot az MLSZ versenybizottsága tűzi majd ki.

Az MTI információi szerint a felcsúti csapatból nem egy, hanem több játékos tesztje is pozitív lett.

Az OTP Bank Liga 1. fordulójában eddig három mérkőzést rendeztek meg: a pénteki nyitányon a címvédő Ferencváros 1-1-es döntetlent ért el az újonc MTK otthonában, majd szombaton a ZTE és a Mol Fehérvár nem bírt egymással (3-3), az Újpest viszont 2-1-re nyert Pakson. Vasárnap így viszont csupán egy összecsapást rendeznek (DVTK-Mezőkövesd), míg a forduló zárómérkőzésén a Kisvárda a másik újonc Budafok vendége lesz hétfőn.

A Puskás Akadémia következő mérkőzését szombaton játssza, a bajnokságban a Kisvárdát fogadja, majd a legutóbbi kiírás bronzérmese 27-én az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában a svéd Hammarbyhoz látogat. Az El-ben rendhagyó módon ezúttal egy mérkőzésen dőlnek el a párharcok, zárt kapuk mögött.

Szólj hozzá!

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.

Pintér Bence: a szolidaritási adó bünteti a gazdaságilag sikeres városokat

A győri polgármester szerint nem elég csökkenteni az önkormányzatoktól elvont összegeket, az egész finanszírozási rendszert át kell alakítani.