Korábban a bevándorlós plakátkampányon szakított az kommunikációs cég, amelyikkel a Haladás bejelentette, hogy elfogadják ajándékként a -400 millió forintot

Farkas Bazsi 2019-07-04 10:24:00
Egyáltalán, minek kell külsős kommunikációs cég a sportegyesületnek?

Hétfőn kaptunk közleményt a Haladás VSE-től, amelyben azt írták, hogy szándéknyilatkozatot tett ez egyesület vezetősége arra vonatkozóan, hogy átveszik a Halmill Kft. többségi tulajdonosát a Haladás Labdarúgó Kft.-ben ezzel pedig ismét egyesül a Hali. 

Az már a hétfő délutáni szurkolói ankéton derült ki, hogy a Halmill 400 millió forintos tartozást halmozott fel, így azon túl, hogy a HVSE-nek elő kell teremtenie a pénzt a focicsapat működtetéséhez - amely jelen állás szerint az NB II.-ben indul el - elsőként a 400 millió forintos adósságot kell rendeznie. 

Úgy néz ki azonban, hogy az adósság csökkentést nem spórolással képzeli el a HVSE. A hétfőn kiadott közleményt ugyanis egy külsős cég a budapesti, Goodwill Communications küldte szét a sajtónak. A dolog azért is érdekes, mert a Haladás weblapja szerint, az egyesületben van egy külön ember a kommunikáció kezelésére. 

Egyébként ilyen esetben egy közlemény szétküldése annyi munkával jár, hogy az ügyvezető, vagy elnök által lediktált szöveget egy titkár szétküldi az országos és a helyi sajtónak. Ez a mostani internetes világban tokkal, vonóval nem több, mint egy órás mutatvány.

A HVSE valamiért mégis jobban látta ezt a feladatot kiadni egy külsős cégnek. 

Az biztos, hogy a Goodwill Communications egy profi cég, több rangos nemzetközi kommunikációs szakmai elismerésben részesült már

2015-ben pedig azzal került be a sajtóba, hogy ez a cég volt az egyik amelyik a több száz millió forintos, migránsokkal ijesztgetős kormányzati plakátkampányban nyertes korzociumi tag volt. Mellesleg akkor, a napi.hu cikke szerint, a kampányon szakító cégekkel hirdetmény nélküli, egyajánlatos közbeszerzést követően szerződött a Miniszterelnökség.

Feltettük a kérdéseket a HVSE-nek, hogy mióta dolgoztatnak a  Goodwill Communicationsszal, mennyi pénzt fizetnek ki a szolgáltatásért, és milyen szempontok alapján választották ki a céget. 

Amint kapunk válaszokat jelentkezni fogunk. 

Ami pedig a HVSE eddigi költségvetését illeti. A hétfői ankéton az hangzott el, hogy a HVSE költségvetése 480 millió forint. Ehhez tavaly 41,5 millió forintot adott az önkormányzat és további 132 millió forintot kapott az egyesület a Sportkomplexum bérleti díjának fizetésére. Ehhez az év végén még további 180 millió forintot kaptak a kormánytól. Ez összesen 353 és fél millió forint. 


 

Szólj hozzá!

A japán minimalizmus és a skandináv dizájn találkozása

A lakberendezés egyik legérdekesebb stílusa jelenleg a Japandi, ami a japán és skandináv irányzatok tökéletes uniójaként ismert.

“Rendelkezésünkre áll a klub és az ELTE közötti teljes levelezés”

SZKKA szülői munkaközössége is reagált arra, hogy az ELTE kitette az kéziseket a sportcsarnokból és az irodákból is.

Kaposvárról igazolt a címvédő Falco

Uros Rosic elhagyta a Kaposvár csapatát és a férfi kosárlabda NB I-ben címvédő Falco KC Szombathely színeiben folytatja pályafutását.

Teljesen átszerveznék a közmédia intézményrendszerét

A megszűnő Közszolgálati Közalapítvány helyett létrejönne a Független Közmédia Testület.

Magyar Péter: az illegális migráció elleni harc az Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugsága

A miniszterelnök szerint az előző kormány hazudott a költségvetési számok, az uniós források, az orosz-ukrán háború, a rezsicsökkentés kapcsán, és az ország társadalmi helyzetéről is.

Nem vagyunk “haveri kivitelezők “-k!

Közleményben reagáltak Magyar Péter kijelentésére a hónapok óta a pénzükre váró honlapfejlesztők, akik részt vettek a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” Programba.

Polgármesteri dicséretet kaptak Győr legkiválóbb diákjai

A város először rendezte meg az Érdemes Diákok Köszöntése ünnepséget, ahol tanulmányi, sport- és közösségi teljesítményeket ismertek el.

Tóth Péter: Az olvasás ünnepe a győri könyvhét

A kabinetvezető szerint a személyes találkozások és a könyvek közös felfedezése ma talán fontosabb, mint valaha.

Hétfőtől sávbővítés és forgalomkorlátozás lesz a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontjában

Június 15-én kezdődik az a fejlesztés, amelytől a torlódások csökkenését és a közlekedés gördülékenyebbé válását várják.

Szombathelyen tart kihelyezett ülést a Parlament Élő Környezetért Felelős Bizottsága

Jövő héten csütörtökön a Megyeházán tanácskozik a grémium. A téma az azbeszt lesz.

Nyolcan haltak meg két egymást követő balesetben az M1-es autópályán Győr közelében

Egy teherautó és egy munkagép ütközése után újabb tragédia történt, amikor egy kisbusz belerohant a torlódás miatt álló járműbe.

A közép-európai régió fiataljainak fele már találkozott online bántalmazással gyerekkorában

A Republikon V4-es kutatása szerint a probléma nem elszigetelt jelenség, Szlovákiában és Lengyelországban különösen aggasztóak az adatok.

Pődör Zoltán, az SZKKA ügyvezető elnöke szerint az egyetemnek mindig előre fizették a terembérletet, bár most tartozásuk van

Az ELTE és a kézilabda klub viszonya annyira megromlott, hogy a kézisek sportterem, és iroda használatát is felmondta az egyetem.

Ha nem tudod, hogy mit csinálj a hétvégén - mutatjuk az összes győri programot

Ünnepi könyvhét, Mozgás Éjszakája, gólyagyűrűzés, hadijáték, kiváló koncertek, miegymás. 

Elítélték a volt győri rendőrkapitány fiát – a letartóztatott Váczi Attila még a börtönben is lebukott

Hamis fegyverátírás miatt született jogerős ítélet, miközben a korrupciós perben milliárdos megrendelések, luxusautó és bizalmas rendőrségi iratok is előkerültek.

Pár hónap alatt közel 50 millió forinttal nőtt Ágh Péter vagyona

Ingatlanja, autója azonban továbbra sincs a parlamenti képviselőnek.

Kitette az egyetem az SZKKA-t a sportcsarnokból

A kézilabda csapat szerződése június 16-án lejár, új szerződést pedig nem kíván az egyetem kötni. Már a " D" épületben bérelt irodákban sem maradhatnak sokáig.

Bezárt a Győr-Szol ügyfélszolgálata az ETO Parkban

Az ügyintézés ezentúl kizárólag az Orgona utcai és a Jókai utcai irodákban érhető el.