Koczka Tibor alpolgármester (Fidesz-KDNP) sajtótájékoztatót tartott a szombathelyi városházán, ahol kemény szavakat intézett Hende Csaba felé. Az képviselő emlékeztetett, 2014-ben a Fidesz listavezetője volt, egyéni körzetben szavazták be a választók, az elmúlt öt évben pedig alpolgármesterként dolgozott a városban.

28 nappal ezelőtt jelentette be a szombathelyi Fidesz, hogy a polgármesteri posztért Balázsy Pétert indítja el. Koczka most azt mondta, az elmúlt négy hétben sem Balázsy, sem pedig a párt választókerületi elnöke nem kereste meg.
Mára nyilvánvalóvá vált, hogy Koczkát nem indítja a párt egyéni választó körzetben és a Fidesz listáján sem kapott helyet. Az alpolgármester azt mondta, mérhetetlenül megalázónak tartja, hogy az elmúlt ciklusban nyújtott munkájának tükrében a párttól még csak egy telefonhívást sem kapott, hogy tisztázzák, a jövőben nem számolnak személyével.

A politikus elmondta, 2019. januárjában a Fidesz elveszítette többségét Szombathelyen, utána nem sokkal a parlamentben az hangzott el, hogy Hende Csaba szétverte a saját többségét.
Újságírói kérdésre, hogy indul-e az őszi választáson, a politikus azt mondta, ő most arra koncentrál, hogy megbízatásának hátralévő idejében a lehető legjobban végezze el a munkáját.
Még annyit tett hozzá, 58 éves, eddig sosem kellett feladatokért kilincselnie, azt gondolja, erre most sem lesz szükség.
Szólj hozzá!
A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.
Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk.
A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.
Az Avar utcai intézményben orvosi rendelő és tíz lábadozó férőhely is helyet kap.
A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje.
A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.
A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.
A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.
Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi.
Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára.
Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.
5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni.
Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében.
Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.
Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.
A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.
A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.
Ami aztán eddig nem épült meg.
A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot.
