Koczka Tibor: Hende Csaba mindig azt mondja, ha egy problémát nem tudsz megoldani, azt told át másra

Farkas Bazsi 2019-08-26 14:05:00
Szombathely fideszes alpolgármestere azt mondta, a cenzúrát alkalmazókat rövid időn belül szokták elkergetni a hatalomból.

Sajtótájékoztatót hívott ma össze Koczka Tibor, Szombathely fideszes alpolgármestere, amelyet az Illés zenekar egyik dalának idézetével nyitott:

A szó veszélyes fegyver.

A politikus emlékeztetett, hogy csorbította a XX. Savaria Történelmi Karnevál országos hírnevét, hogy az országos híradások nem arról szóltak, hogy immár húsz esztendeje Szombathely méltó módon emlékszik a várost alapító rómaiakra, hanem attól volt hangos a sajtó, hogy Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester letiltotta a Weöres Sándor színház ajándékdarabját. Az esetről mi írtunk elsőként.

Puskás ugyanis arra hivatkozott, hogy a darab nem méltó a huszadik karnevál hangulatához. Koczka azzal folytatta, hogy őt, mint a város kultúráért felelős alpolgármesterét még csak nem is tájékoztatta a polgármester a döntéséről. Koczka azt mondta, hogy a Puskás-Hende páros nem először nyúl át a feje fölött.

Vasárnap 11 órakor ő ott volt a Megyeháza udvarán és megnézte, mi volt az a színházi darab, ami szúrta az éppen aktuális hatalom szemét. "Bár a színház egy olyan műfaj, aminek tükröt kell tartania a közéletnek és a politikának is, a tükörképet jobbító szándékkal kell felfogni, nem pedig összetörni azt. Hende Csaba és Puskás ezt a tükröt most össze akarták törni" - mondta az alpolgármester.

Koczka Tibor felhívta rá a figyelmet, hogy a magyar történelem során nem egyszer üldözték el az emberek a cenzúrát alkalmazó hatalmat.

Az alpolgármester kérdés nélkül hozta fel Jordán Tamás színházigazgatói kinevezése körüli botrányt. Azt mondta, ő volt az egyetlen a Fidesz frakciójából, aki következetesen cselekedett. Őt ugyanis azzal a feladattal bízták meg, hogy találjon színházigazgatót 60 hónapra a szombathelyi színház élére. Ő ennek a felkérésnek akart eleget tenni, amiből aztán végül minden fideszes képviselő kihátrált, magára hagyva ezzel. Koczka azt mondta, ez Hende Csaba módszere, akinek legendás mondása:

Ha a problémát nem tudod megoldani, told át másra.

Megkérdeztük Koczkát, mi a véleménye arról, hogy a Lendvai Ferenc (Fidesz-KDNP) vezette szombathelyi delegáció botrányt okozott Lake Placidben. Erre azt mondta, ő már régóta szorgalmazza, hogy bármilyen, a város pénzén történő utazás csak akkor történjen meg, ha annak a város életének szempontjából stratégiai jelentősége van. Jelen esetben azonban ilyenről nem tud.

Az már az új közgyűlés feladata lesz, hogy ezt szabályba fektesse, és azt is, hogy a delegációvezetőnek a megérkezés után legalább három nappal írásbeli beszámolót kelljen tennie.

Szólj hozzá!

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.