Klimits István: Nem vagyok Jedi lovag, és a másik térfélre sem ültem át

Fehér Buda 2020-08-01 14:42:00
Az újonnan függetlenné vált sárvári képviselő azt mondja, őt nem kereste meg a Fidesz, személyes problémái miatt szállt ki a Híd a Jövőnkért Egyesület képviselői csoportból.

Kétéves az Ugytudjuk.hu, hogy megajándékozhassunk, olvasd el figyelmesen a cikket! 

Sárváron július kilencedikén tartották a koronavírus-járványt követő legelső képviselő-testületi ülést. A napirend előtt azonban szót kért Klimits István –  aki ősszel még az ellenzéki összefogás tagjaként nyert mandátumot – és elmondta, hogy a jövőben független képviselőként folytatja a munkáját. A sárvári ellenzék változásairól Németh Zsolttal, sárvári képviselővel és a Híd a Jövőnkért Egyesület elnökével korábban már készítettünk egy interjút, ő azt sugallta, Klimits döntésében a Fidesz is szerepet játszhatott. A független képviselő szerint viszont senki sem kereste meg a kormánypártból, továbbra is ugyanott ül, ahol eddig: az ellenzéki képviselők közt.

Honnan jött az ötlet, hogy megméretteti magát képviselőként?

Elsősorban nem haragból és nem a Fidesz ellen indultam, hanem a kertvárosért. Ha jól megnézi, a mi körzetükben nincs játszótér, focipálya sincsen, az elmúlt 10 évben talán kettő utca, ha fel lett újítva. Szóval az emberek érzik, hogy a város keleti része szépen fejlődik, miközben a nyugati rész teljesen el van hanyagolva, holott itt az iparipark, amiből rengeteg bevételi forrása van Sárvárnak.

 

 

A sárvári kertváros a magasból

Eljött október, megtörténtek a választások, az ellenzékből egyedüliként sikerült egyéniben mandátumot szereznie. Milyen érzés volt ez?

Elmondom őszintén, amikor kiderült, hogy nyertem, az futott át a fejemben, hogy atyaúristen, most mi lesz? Végül is az alakuló ülésen elgondolkodtam, hogy tényleg kell-e ez nekem. Aztán az első ülés előtt még el kellett döntenem, hogy hova ülök, akkor azt válaszoltam, hogy az egyéni képviselők között foglalnék helyet. Az első testületi ülés előtt én nem gondoltam, hogy itt még az ülésemnek is jelentősége van. Számomra teljesen mindegy volt, hova ülök, és mivel erről nem volt szó, én az egyéni képviselők sorában foglaltam volna helyet. De Szabó Lajos, volt országgyűlési képviselő kérésére, az összefogás képviselői mellé ültem. Végül még a testületi ülés előtt, a folyosón jeleztem a polgármester úr, és a főjegyző asszony felé, hogy változás történt.

Aztán elmúlt november, december, közben viszont az ellenzék nem tartott megbeszéléseket. Az egyik gyűlés előtt aztán kérték, hogy tartózkodjunk Szabó Zoltán alpolgármesteri kinevezésétől. Én végül úgy döntöttem, megszavazom, hiszen mégis jobb a körzetem számára, ha lakik ott egy alpolgármester is, ebből később összetűzésünk is lett Németh Zsolttal.

Mikor érezte úgy először, hogy inkább függetlenként folytatná?

Habár a Mindenki Sárvárért Mozgalmon keresztül indultam, de mindig is független képviselőként gondoltam magamra. A technikai követelményeket az önkormányzati választásokhoz a Híd a Jövőnkért Egyesület biztosította, az egyesület tudott jelölteket állítani, de ezen kívül nem volt közöm hozzá. 

Már akkor, amikor a választásokra készültünk, úgy gondoltam, hogy a helyi politika és az országos politika két külön világ, volt olyan, hogy az országos politikáról szóló megbeszélésekről kisétáltam, mert nekem már az elejétől a kertváros, a leendő körzetem volt a legfontosabb. Én ilyenkor még azt gondoltam, hogy ez az egész a választókról, a városról fog szólni, szerintem nem így lett.

Végül mikor határozta el, hogy valóban kilép a Híd a Jövőnkért Egyesület képviselői csoportból?

Már az aláírásgyűjtéskor is többször előfordult az, hogy régi ismerőseim nem akarták aláírni az ajánlóívemet, mert nem akarták a Németh Zsoltot támogatni. Ez a szavazásokkor is látszott, hiszen a képviselő úr négyszer indult, egyéniben sosem tudott nyerni. Szerintem az, amit ő a testületi-üléseken is véghezvisz, az csak árt a helyi politikának. Olyan hangnemben beszél a polgármester úrral, és néhány képviselőtársával, amit én akkor sem engednék meg magamnak, ha nézeteltérésünk lenne.

Ez engem, mint ellenzéki képviselőt is minősített, ezt pedig nem akartam.

Véleményem szerint ezek miatt a sárvári közélet jobb lenne Németh Zsolt nélkül, ennek hangot is adtam. 

Végül januárban megállapodtunk, hogy kilépek a Híd a Jövőnkért Egyesület képviselői csoportból, de ekkor Németh Zsoltnak is megmondtam, hogy nem akarok haraggal távozni. Ezt meg is beszéltük, jó viszonyban váltunk el. 

Tehát nem a Fidesz kereste meg Önt, hogy lépjen ki a Híd a Jövőnkért Egyesület képviselői csoportból?

Nem, nem vagyok én senki Jedi lovagja. Habár imádom a Star Wars-t, de az alkatomból kifolyólag inkább lennék Yoda.

Engem senki sem keresett meg a Fidesz részéről, és a polgármester úr sem keresett meg, hogy üljek át. Nem ültem át a másik oldalra, továbbra is ott ülök, ahol elkezdtem a munkám, az egyik oldalamon az MSZP-s, másik oldalamon a jobbikos képviselőtársammal.

Ha nem gyűrűzik be hozzánk is a koronavírus-járvány, már korábbi testületi-ülésen bejelentette volna a szándékát?

A márciusi ülésen jelentettem volna be.

Ha függetlenként, egy az egy ellen indult volna a választásokon a Fidesz jelöltjével szemben, Ön szerint mi lett volna a végeredmény októberben?

Nem vitatom, a szavazatok egy részét annak köszönhetem, hogy összefogott az ellenzék, és egy az egy ellen indultunk. De azt sem szabad elfelejteni, hogy nagyon sok embert ismerek a választókörzetemben, már édesapámnak is sok ismerőse élt itt. Sárváron nincs is több Klimits, ennek is köszönhetem nagyban, hogy egyéni körzetben nyerni tudtam. Bíztam volna akkor is a sikerben.

A választások előtt a Híd a Jövőnkért Egyesület kötött egy megállapodást az ellenzéki összefogás jelöltjeivel. Szembe megy ez azzal, hogy Ön most függetlenként folytatja ezután?

A Híd a Jövőnkért Egyesülettel kötött megállapodást számomra már semmis, mert én Németh Zsolttal nem tudok tovább azonosulni. Függetlenként is ugyanazok az elveim, mint eddig, továbbra is a kertvárosért fogok dolgozni.

Mit gondol, az Ungvár utcai fekvőrendőr-telepítésekhez lehetett köze az Ön bejelentésének?

Nem, ez a projekt már tavaly elkezdődött. Erről Szabó Zoltán egyeztetett az ott lakókkal még 2019-ben. Azt is jelezném, hogy a végére hagyták ezeket a fekvőrendőröket, tehát a bejelentésem még csak meg sem gyorsította a beruházást. Először a Temető utcában, majd a Petőfi utcában, végül a Nádasdy utcában indult meg az építkezés, csak ezután következett az Ungvár utca.

A következő, durván négy évben miket szeretne elérni a körzetében?

Nekem Sárvár, de legfőképpen kertváros az első, a körzetemért a jövőben is fel fogom emelni a hangomat. Nyolc hónap alatt sikerült elérni, hogy focipálya létesülhessen a körzetben, most úgy tűnik, ez végre sikerülni fog. A Csónakázó-tó melletti kézilabdapálya régi kapuit hozzuk át a Flex kavicsos parkolója melletti füves területre, teljesen ingyen lesz meg a pálya. Játszóteret szeretnék a kertvárosba, ennek hangot fogok adni, ha kell, aláírást is gyűjtök. 

Fontos számomra a közösség, a választások után az volt számomra a legelső, hogy elkértem a volt kertvárosi benzinkút helyén lévő füves területet, itt alakítunk ki egy közösségi teret.

Ha nincs vírushelyzet, már lehetett volna itt májusfánk, de ide szerveznénk egy utcabált, télen pedig karácsonyfát is állítanánk. Szeretném megoldani a helyi tömegközlekedést, hogy a kertvárosban élő idős emberek könnyebben tudjanak eljutni az SZTK-ba, a gyógyszertárba, vagy a temetőbe, de a gyermekek iskolába járását is megkönnyítené.

Mit gondol, a következő ciklusban újból indul majd a képviselői posztért?

Hát, azt még meglátjuk.

Valami oda nem illőt olvastál a cikkben? Ez csakis EZÉRT lehetett.

Szólj hozzá!

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.