Elfogadták Sárvár 2020-as költségvetését, 3,9 milliárdból gazdálkodik a vasi kisváros

ugytudjuk.hu 2020-02-18 17:49:00
Rengeteg felújítást tervez az önkormányzat.

A sárvári önkormányzat 2020. évi költségvetését 8 igen szavazattal és 2 tartózkodással fogadta el a sárvári képviselő-testület a február 13-i ülésén, írják a város hivatalos oldalán, a sarvarvaros.hu-n. A két órás ülésen több beszámolót is meghallgattak, és néhány rendeletet is módosítottak a képviselők. 

A beszámolók közt ott volt a Nádasdy Kulturális Központ igazgatója, Takács Zoltán Bálint is, aki a tavalyi tevékenységéről és idei terveiről adott tájékoztatást. Többek közt elmondta, hogy 2019-ben több mint 34 ezer látogatója volt a múzeumnak, és közel 300 programot szervezett az intézmény. 

Az önkormányzat 2020. évi költségvetési tervezetével kapcsolatban Kondora István polgármester elmondta, hogy

3,9 milliárd forintból gazdálkodik majd a város, amelynek 70 százalékát működésre, 30 százalékát pedig fejlesztésre, felújításra fordítják.

Az önkormányzat bevételeinek nagy része az adókból származik, a város számításai szerint 1,9 milliárd forintot tudnak majd így beszedni.

Az idei tervek között is szerepel parkolók építése, út- és járdafelújítás. Emellett a szennyvízhálózat is bővül, de fejlődik az ivóvíz-hálózat és a közvilágítás is. Végre folytatódik a főutca felújítását célzó állami beruházás is, felújítják a Vörösmarty és az Uzsoki utcák útburkolatát pályázati forrásból, 85 millió forintot fordítanak egyéb utakra, 25 milliót kátyúzásra. De felújítják a Szatmár utcai óvodát, megújul a Gárdonyi iskola homlokzata, pályázati támogatással bővül egy csoportszobával a bölcsőde.

Horváth Márta könyvvizsgáló szakmai véleménye szerint az önkormányzat pénzügyi stabilitása a következő időszakra is biztosított. Szabó Lajos, ellenzéki önkormányzati képviselő szerint a költségvetés átlátható, jól összerakott, az évet „ki tudja tölteni”, a szokásos színvonalon van, de kiemelte, hogy a sportcélú költések kiemelt szerephez jutnak a költségvetésben. Németh Zsolt, a Híd egyesület képviselője irreálisnak nevezte a Sárvár Arénában épülő tekepályára tervezett 166 millió forintot. Klimits István, a 2-es körzet egyéni képviselője szerint a Kertváros idén nem nyer a város költségvetésén, felszólalásaiban Újmajor és az Ungvár utca lakói részére is fejlesztéseket kért.

Kondora István polgármester elmondta, hogy a tekepályával válik teljessé a Sárvár Aréna kivitelezése, és a városnak van egy, az önkormányzat által is támogatott NBI-es tekecsapata. A polgármester szerint Sárvár sportkoncepciója még magában foglalja azt is, hogy az NBI-es tekések mellett legyen Sárvárnak NBII-es kézilabda csapata, NBIII-as vagy megyei I. osztályú labdarúgó csapata.

Az ülésen végül a fideszes képviselők és Klimits István, a Híd a Jövőnkért Egyesület képviselőjének szavazatával, 8 igennel fogadták el az önkormányzat 2020. évi költségvetését. Németh Zsolt és Szabó Lajos, a Híd a Jövőnkért Egyesület képviselői tartózkodtak, Eiveck Péter, a Híd egyesület másik képviselője nem vett részt az ülésen.

Szólj hozzá!

Csak néma csönd jött válaszul a sárvári fideszes önkormányzati képviselőktől, amikor azt kérdezték tőlük: Kinek van még köze a bucsui Magyar Péter választási indulásához?

Nemrég Varga Károly fideszes önkormányzati képviselő lapunknak vallotta be, hogy ő is gyűjtött ajánlásokat a TISZA miniszterelnökével azonos nevű jelöltnek.

Konkrét lépéseket fogalmazott meg a kormány a Nyugat-Magyarországi azbeszt-üggyel kapcsolatban

Azonnali kockázatcsökkentő intézkedések, behozatal felfüggesztése, és a felelősök számonkérése.

Német testvérváros kórusa ad koncertet Győrben a Szentlélek-templomban

Ingyenes hangversennyel érkezik Sindelfingen nagy múltú együttese, a Cappella Nuova és a Stiftshoforchester.

Lakossági fórumot tartanak a győri zártkertekről a városházán

A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.