Kilencven kilónyi kábítószert foglaltak le a Pest megyei rendőrök

Farkas Bazsi 2020-10-17 10:36:38
Több mint 220 millió forintot ér.

Több mint 220 millió forintot érő, majdnem kilencven kilogramm kábítószert foglaltak le a rendőrök - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szombaton.

A rendőrök állampolgári bejelentésre találtak rá az első csomag kábítószerre csütörtök délelőtt egy zsámbéki parkolóban. A kamion sofőrje előzőleg beszorult egy papírbálába, a rajta segítő állampolgár vette észre a gyanús csomagot a járműben és értesítette a rendőröket. A 8 kilogramm, az előzetes vegyész-szakértői vélemény alapján delta-9THC-t tartalmazó csomagot lefoglalták, a 71 éves bosznia-hercegovinai sofőrt, valamint egy, a helyszínen segíteni próbáló 22 éves budapesti férfit pedig előállították.    

Kihallgatásuk során kiderült, hogy a 22 éves A. Máté barátjával, a vele egykorú B. Dániellel együtt a bosznia-hercegovinai sofőr kamionjából pakolta át autójukba a tizenegy, egyenként 7,5-8,5 kilós, leragasztott csomagot, de az utolsó zsák kiemelése közben a sofőr beesett, és beszorult az egyik papírbálába. B. Dániel autójával elhajtott a helyszínről, barátja pedig egy arra járó segítőnek adta ki magát.     A rendőrök a sofőr meghallgatása után egy újbudai parkolóban további tíz, a kamionban találttal megegyező csomagot, valamint több kötegnyi, csaknem 92 millió forint értékű eurót és forintot foglaltak le. Közölték: a két helyszínen megtalált kábítószergyanús anyag mennyisége megközelíti a 90 kilogrammot, értéke a végfelhasználókhoz eljutva 226 millió forint.    

Az ügyben a bosznia-hercegovinai sofőrrel szemben kábítószer birtoklása, a két huszonéves fiatal ellen kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás. A bíróság a sofőr és B. Dániel letartóztatását, A. Máté bűnügyi felügyeletét pénteken elrendelte - közölte a rendőrség.

Szólj hozzá!

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott. 

A Győr+ nem tájékoztatta a tulajdonos Győr-Szol Zrt-t, hogy ma már nem jelenik meg az ingyenes újság

Sárkány Pétert kérdeztük a kialakult helyzetről. Tóth Rebeka vezérigazgatót is kerestük, de őt sem mi, sem a Győr-Szol nem érte utol. 

Hatékony védelem az automatizált biztonsági rendszerek segítségével

A modern internetes világban, ahol a fenyegetések száma és összetettsége folyamatosan növekszik, a vállalatok számára létfontosságú a megfelelő kiberbiztonsági stratégiák alkalmazása.

Hogyan óvhatjuk meg a szemkörnyéki bőrt?

A szem körüli bőr rendkívül vékony, épp ezért különösen érzékeny a külső hatásokra.

Az ügyészségi nyomozás még véget sem ért, de a Vas Népe már megírta, hogy nem igaz, hogy valakit munka nélkül fizettek a Sárvári Gyógyfürdőben

A megyei napilap korábban egy sort sem írt arról a mutyiról, ami az országos média figyelmét is felkeltette.

A hőfok szerepe a hidraulika rendszerek hatékonyságában

Gondolta volna, hogy mennyire fontos szerepet játszik a hőszabályozás a hidraulikus rendszerek működésében? Az ilyen rendszerek, különösen teherautókban és munkagépekben, jelentős mennyiségű hőt termelnek működés közben.

Két győri fa kapott faértéktáblát a Föld napján

Egy 150 éves platán és egy különleges tölgy lett a városi zöldfelületek jelképe.

Időközi választás jön Sárváron

Augusztus végére tűzik ki a szavazás időpontját.

Rezidensi-kutatói programot indít a Semmelwis Egyetem és a szombathelyi oktatókórház

A kezdeményezés egy több mint harminc egészségügyi intézményt és szervezetet magába foglaló stratégiai együttműködés része.

A modern kertgondozás forradalma: akkumulátoros kerti gépek a jövőben

A kertápolás területén az utóbbi években jelentős átalakulások történtek, melyek új távlatokat nyitottak a zöld területek szerelmesei előtt.

Szórólapokkal agitált V.Németh Zsolt mellett a kampányban Győrvár polgármestere

Kaczor Zsolt szerint nem mint polgármester, hanem mint magánember kérte a falu lakóit, hogy a fideszes jelöltre szavazzanak. A szórólapokat közmunkások hordták ki, munkaidőn kívül.

Laczkovits-Takács Tímea lett a győri Fidesz-KDNP frakcióvezetője

Egy friss közlemény szerint Fekete Dávid már előzetesen is csupán az országgyűlési választásokig vállalta a frakcióvezetést