Kiírták a közbeszerzést a kőszegi zsinagóga felújításához

Nagy Donát 2020-02-20 13:54:00
Hat év kellett hozzá, de valami tényleg elkezdődhet.

Az Ugytudjukon is foglalkoztunk már vele, hogy a kőszegi zsinagóga felújítását 2014-ben nagy lelkesedéssel közölte le a helyi sajtó, aztán valójában mégsem történt vele nagyon semmi. A kormányzat eredeti tervei szerint egy egykori Soros-támogatott szakkollégisták által vezetett tudományos intézet az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséggel karöltve menti majd meg az épületet.

Kiengesztelődés háza - az Orbán-barát zsidó kisegyház irányába tart a kőszegi zsinagóga

ugytudjuk.hu De egyelőre csak ömlik bele a közpénz, az épület mégis rogyadozik. Az Orbán Viktor barátja által vezetett tudományos intézet a kormánybarát Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséggel karöltve menti majd meg - ez a terv. 2014-ben nagy lelkesedéssel foglalkozott vele a helyi sajtó, hogy annyi év után végre ismételten az állam tulajdona lett a kőszegi zsinagóga.

2014-ben ugyanis a kormány elhatározta, hogy 1,5 milliárd forintot fordít a “Kreatív város – fenntartható vidék: új regionális fejlesztési stratégia Kőszeg város példáján” című program megkezdésére. Ez sok célt tartalmazott a kormányhatározat melléklete szerint, és köztük volt a zsinagóga és a zsidó temető fejlesztése is. Akkor még 2015-re ígérték a rekonstrukció befejezését.

Egy ideig aztán semmi sem történt.

Tavaly augusztusban viszont egy információs tábla került ki a zsinagóga kerítésére, ami azt hirdeti, hogy a zsinagóga a rabbi házakkal együtt meg fog újulni. A valódi munkának azonban akkor sem álltak neki.

Úgy néz ki, hogy 5 évvel a nagy bejelentések után végre tényleg felújíthatják Kőszegen a zsinagógát

Farkas Bazsi Bár igaz, a közbeszerzést még mindig nem írták ki. 2014-ben nagy lelkesedéssel foglalkozott vele a helyi sajtó, hogy annyi év után végre ismételten az állam tulajdona lett a kőszegi zsinagóga. Utólag visszaolvasva nem csak indokolatlanul derűlátó, de téves is a mondás: az épület tulajdoni lapja szerint csak két évvel később vette vissza kisajátítással a magyar állam - írta közel egy éve az atlatszo.hu.

A felújítással kapcsolatban Ungár Péter (LMP) országgyűlési képviselő érdeklődött. Arra volt kíváncsi, mennyi pénzt költenek el a kőszegi zsinagóga és a rabbi házak épületeinek felújítására, mikor veszi kezdetét, és mikor érhet véget a munka. Továbbá arra is rákérdezett Dr. Palkovics László, innovációért és technológiáért felelős miniszternél, hogy milyen funkciót láthat el majd a jövőben a felújított zsinagóga és a rabbi házak.

Ungár kérdéseire Dr. Fónagy János miniszterhelyettes válaszolt, aki azt írta, a kőszegi zsinagóga és rabbi házak műemléki helyreállítása kapcsán az engedélyezési és kivitelezési tervek már elkészültek, az építtető Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. pedig építési engedéllyel rendelkezik.

A felújítás során megtörténik a zsinagóga épületének teljes építészeti helyreállítása, valamint a rabbiházak, a védőépületek, a kert és a kerítés kialakítása, a zsinagóga belső restaurátori kifestése.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. december 19-én megkezdte a közbeszerzési eljárást, ami jelenleg is tart.

2020. február 28.

A tervező elképzelése szerint a kőszegi zsinagóga együttesének többcélú - kultikus, kulturális, kegyeleti, "kiengesztelődés háza", kiállítási, képzési, kis-konferencia - központtá való fejlesztése mind a város lakói, mind a tudományos és oktatási intézmények, mind pedig az odalátogatók számára vonzó, különleges többletértéket nyújtó új, folyamatosan működő intézményt hoz létre.

- írta Fónagy János.

Az itt található három épület bevonásával egy, az eredeti rendeltetéshez illeszkedő, múzeum jellegű holokauszt emlékhelyet hoznának létre. A zsinagóga emellett amatőr kőszegi művészeti együtteseket is fogadna a tervek szerint.

Szólj hozzá!

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.