Harmincnégy évvel ezelőtt, 1986. április 26-án kockázatos műveletbe kezdtek a mérnökök a Kijevtől nem messze elterülő csernobili atomerőmű 4-es blokkjában. A turbinarendszert tesztelték, mivel korábban ingadozott a teljesítménye. Nem sokkal éjjel 2 óra előtt a kísérlet szörnyű véget ért: a blokk teljesítménye pillanatok alatt a harmincszorosára nőtt, a grafitos hűtőrendszer összeomlott. Ezután a keletkező vízgőz berobbant és hatalmas tűzoszlop csapott fel.
Az elszabadult energia letarolta a blokkot, óriási mennyiségű radioaktív port juttatva a levegőbe. Majd újabb robbanások jöttek, a mag leolvadt. Heves grafittűz lángolt, ennek nyomán alakult ki a Föld legszennyezőbb anyaga, a kórium, amely vasat, betont, minden elérhető matériát magába olvasztott. A 13 tonnányi kórium az erőmű alagsorba áramlott és csak hónapokkal később tudták megállítani süllyedését. Nyilvánvaló volt tehát a katasztrófa ténye, a szovjet hatóságok és a csatlós országok, közte Magyarország sajtója azonban mélyen hallgatott.
4
Ma már a legtöbben tudnak Csernobilról, ez az egyik leggyakrabban emlegetett szó a köznyelvben. Sokat segített a tragédia megértésében nemrég egy kitűnő amerikai tv-sorozat, amely azért üthetett nagyot, mert készítői ragaszkodtak a tényekhez és hitelesen jelenítették meg a következményeket is. A film persze nem valóság, így benne bármi lehetséges, de ezúttal a valóság volt a félelmetesebb: Csernobilban bizonyos mértékig a civilizáció léte került veszélybe. Ha nem is a bolygó egészén, de a csaknem 300 milliós Európában biztosan.
Visszatérve a szabad sajtó hiányra, az elhallgatásra és arra, hogy a diktatúrák – bár tűnjenek fel keményen elnyomó, vagy éppen mézes-mázas, úgymond „demokratikus" színben - sohasem tanulnak saját hibáikból. Ha tanulnának, nem lennének diktatúrák, nyilván.
Az úgyszintén kádári (proletár)diktatúra értelemszerűen sumákolt, ennek következtében az emberek mit sem sejtve, vidáman készültek a hosszú hétvégére. Megünnepelendő május elsejét. Szerencsére a nyugati határ mentén fogni lehetett az osztrák tévé adásait, abban nem hazudtak (ma sem).
Az osztrák tévében üres iskolákat, óvodákat mutattak. Elterjedt a hír, hogy fertőzött a zöldség, a saláta, a sóska és a tej is. A lakossági nyomás Szombathelyen április végén már érezhető volt, a városi tanács illetékeseire várt a tájékoztatás. Ami persze elmaradt, hiszen csak a pártközpont szólalhatott volna meg, de nem tette. S bár már Gorbacsov volt hatalmon, a peresztrojka és glasznoszty még nem létezett.
A legtöbbet az interneten rövidesen újra induló Szabad Európa Rádió tette a szabad, cenzúramentes tájékoztatás révén az emberekért. Már két nappal a katasztrófa után bemondták, hogy Svédországban ijesztően magas a radioaktív sugárzás. Később az amerikai kémműholdak mértek hasonló értékeket. A hazugság hálója foszladozni kezdett Kelet-Közép-Európában is.
4
Napokkal a katasztrófa után, amire az atomfelhő már megkerülte fél Európát és beterítette középső részét, adtak ki rövid közleményeket Kelet-Közép-Európában (ahol néhány országban most ismét visszatértek a központosított, államilag ellenőrzött sajtóhagyományokhoz). - Az őrület napjai voltak ezek - emlékezik Tamás, aki akkor a végzős gimnazista volt. - A Szabad Európa Rádiót hallgattuk, úgyhogy nem volt sok titok. Mi mondtuk meg a szüleinknek, hogy ne egyenek friss zöldséget... Hitték is, meg nem is. Édesanyám azért otthon jól megáztatta a zuhany alatt a salátát... Én ennek ellenére nem ettem belőle.
-Az egyik diáktársam, egy csinos lány nem vette komolyan a dolgot, nem figyelt ezekre a dolgokra. Nem állítom, hogy emiatt, de tény, hogy tíz év múlva súlyos pajzsmirigy daganattal kezelték. Szerencsére meggyógyult. Többektől hallottam, hogy Szombathely sokat kapott a szovjet csomagból, itt is zuhogott az eső azokban a napokban. A Rába is szennyeződött, mégis sokan fürödtek benne – mondta el Károly.
Ma már tudjuk, hogy az atomfelhő második hulláma, a veszélyesebb, május 6-án érte el hazánkat. Főleg a Nyugat-Dunántúlt és az osztrák Tirol tartományt terítette be. Ekkor volt az, hogy a sugárzásmérők kiakadtak Szombathelyen. Ez már a hithű kádáristáknak is sok volt. Ha nyíltan nem is mertek megszólalni, de szivárogtatták az információkat. Sok rendszerhű figura azonban továbbra is hazudott, olyasmiket, hogy a műszerek rosszak.
De aki nem volt vak, az láthatta, mi történik. A nagyüzemi tejmennyiséget a földekre és a csatornákba öntötték, erre addig nem volt példa. A Szovjetunióból haza érkező kamionokat a határon katonák mosták le. A sajtó a májusi ünnep után kezdett részletesen írni a csernobili tragédiáról, de még mindig kisebbítve a bajt. Az elhallgatás okán nagyon sokan fogyaszthattak szennyezett élelmiszert, nem is szólva azokról, akik önfeledten napoztak a gyilkos felhők alatt.
4
Jellemző a katasztrófa erejére, hogy ma is hat a sugárzás és ma is sokan betegednek meg tőle. Mindezek mellett mégis óriási szerencsénk volt, mondhatni minden európainak. A robbanások után a reaktor leolvadt és izzó masszává állt össze. A gyilkos kórium-hordalék a közeli, 20 ezer tonna hűtővizet rejtő tározó felé nyomult. Ha eléri, a vizet radioaktív gőzzé alakítja, robbanások sorozatával. A gyilkos matéria a légkörbe kerülve beszennyezte volna az egész kontinenst, sok millió ember halálát okozva.
Csernobil örök mementó. Mint ahogy azzá vált azóta egy másik katasztrófa, a japán Fukusima is. Nyilvánvaló, hogy az atomenergia nem játék. S bár nem következett be atomrobbanás, a szabálytalan láncreakció így is mérhetetlen károkat okozott és okoz ma is. A csernobili erőmű, amely nemrég kapott 1,3 milliárd (!) euróért korszerű szarkofágot, még 30 ezer évig radioaktív marad.
Lehet, arra már emberiség sem lesz.
