Készpénzmentessé teszik jegyvásárlást a Volánbusz járatain

Vágvölgyi Bálint 2020-03-23 12:03:00
Ezzel is csökkentenék a koronavírus-fertőzés kockázatát.

A járványügyi helyzetre tekintettel az utasok és az autóbusz-vezetők védelmében hozott új, rendkívüli intézkedés értelmében március 23-tól készpénzmentessé válik a jegyvásárlás a Volánbusz valamennyi járatán, továbbá március 25-én üzemkezdettől pedig tanszüneti menetrend lép érvénybe - közölte a Volánbusz Zrt. a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel közös közleményében hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a Volánbusz Zrt. és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. megállapodása alapján az autóbuszközlekedési társaság valamennyi helyközi járatán, valamint azon települések helyi járatain, ahol a Volánbusz a szolgáltató, elérhetővé válik az applikációban történő, készpénzmentes jegyvásárlás.   

A megállapodás szerint azokat az utasokat, akik az applikációban vásárolják meg jegyeiket a Volánbusz járataira, nem terhelik pluszköltségek, vagyis az elektronikus jegyek ára megegyezik a hagyományos, papíralapú jegyekével. A teljes árú jegyek mellett elérhetők lesznek az 50 és 90 százalékos kedvezménnyel válthatók is - írják a közleményben.

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. és a Volánbusz szakemberei azon dolgoznak, hogy legkésőbb a hónap végéig bérletvásárlási lehetőséggel is bővüljön az alkalmazás. A mobilalkalmazás segítségével a jegy bárhol, bármikor megvásárolható, akár közvetlenül a járat indulása előtt is. A mobiljegy használatához az utasnak iOS vagy Android operációs rendszerű mobiltelefonjára le kell töltenie az Nemzeti Mobilfizetési Zrt., vagy valamely viszonteladója - jelenleg az OTP Simple - által működtetett közlekedési mobiljegy-alkalmazást, és abban regisztrálnia kell magát.

A jegyvásárlás során az utasnak meg kell adnia az utazásához használni kívánt járat tervezett indulási időpontját. A kiválasztott terméket a felhasználó egyenlegéről vagy bankkártyája segítségével tudja kifizetni. Az alkalmazások elérhetőek a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. honlapján. A mobiljegyek vásárlásához és felhasználásához az utas készülékének minden esetben mobil adatkapcsolattal kell rendelkeznie, ahogyan a megvásárolt jegy ellenőrzése alkalmával is.

A közleményben felhívják a figyelmet arra, hogy a mobilalkalmazásban nem választhatók ki az indulási és célállomások, a helyközi járatokra szóló jegyeket az indulási és érkezési állomás közötti kilométertávolság kiválasztásával lehet megvásárolni. Az adott távolsághoz tartozó adatok - az indulás és az érkezés helyét beírva - a menetrendek.hu rendszerében találhatók meg, amely az applikációból közvetlenül is elérhető.

A közlekedési mobiljegyek használata a veszélyhelyzeti időszakban nagyban segíti a gépjárművezetők és a pénztárosok jegy- és bérletértékesítési tevékenységének csökkentését, kiváltását. A helyi és helyközi viszonylatokban továbbra is válthatók papíralapú jegyek a szokásos elővételi módokon, de a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. és a Volánbusz azt kéri, hogy kormány tanácsának megfelelőlen csak az vegye igénybe a közösségi közlekedést, akinek halaszthatatlanul szükséges. Az autóbusz-társaság kéri továbbá, hogy aki csak teheti elektronikus úton váltsa meg jegyét.

A mobiljegyvásárlás bevezetésével egyidőben a társaság minden helyi, országos, regionális és távolsági járatán felfüggeszti az első ajtónál történő felszállást, a járművezetőket szalagkordonnal határolják el az utastértől. Március 25-én, szerdán üzemkezdettől tanszüneti menetrend lép érvénybe a Volánbusznál.

Az országos veszélyhelyzettel összefüggő, a társaság autóbuszjáratait, menetrendjét, jegy- és bérletváltási szabályait érintő változásokról az utasok a volanbusz.hu/koronavirus oldalon tájékozódhatnak.

Szólj hozzá!

Keresik Győr legfinomabb nyári édességét: elindult a „Győr Fagyija 2026” pályázat

Hagyományos és mentes kategóriában is várják a győri cukrászdák és fagylaltozók jelentkezését, a végső győzteseket a közönség választja ki.

Biciklivel a Zrínyi utcai lezárásnál: olvasói kérdésre válaszolt a győri Útkezelő

A Zrínyi utca felújítása miatt a kerékpárosoknak egy rövid szakaszon a járdát kell használniuk, az Útkezelő szerint a KRESZ ezt ilyen esetben lehetővé teszi.

A Forma-1-es Magyar Nagydíjon mutatja be fejlesztéseit a Széchenyi István Egyetem

A győri intézmény az egyetlen magyar egyetemként önálló kiállítóként lesz jelen a Hungaroringen.

Egy napra leáll a melegvíz-szolgáltatás a győri távhős lakásokban

Július 29-én karbantartás miatt csaknem egész nap szünetel a szolgáltatás Győr teljes távhőkörzetében.

Pintér Bence aláírta a belépési nyilatkozatot: Győr kezdeményezte csatlakozását a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez

A polgármester szerint új érdekképviseletre van szükség az önkormányzatok számára.

Mit érdemes tudni az argentin Petit Verdot kapcsán?

Ahogy az ősz megérkezik és a napok rövidülnek, mindannyian vágyunk egy kis melegségre és kényeztetésre.

Fogatok, családi programok és lovas hagyományok – szombaton Győrszentivánra várják az kikapcsolódni vágyókat

Egész napos fogathajtó verseny, gyermekprogramok és önkéntes lehetőség is várja a látogatókat július 25-én.

8 közterületen viselkedni nem tudó embert állítottak elő Szombathelyen

A vasútállomás környékén is szétnéztek a rendőrök.

Patkányt videóztak a szombathelyi kórházban

Valóban elborzasztó látvány, de ezer meg egy oka lehet, hogy egy rágcsáló beszökik egy épületbe.

Megkezdődtek a homlokzati munkák a Győri Nemzeti Színház épületén - az előadások zavartalanul folytatódnak

A közel ötvenéves burkolatok állapota miatt vált szükségessé a veszélyelhárítás, az új évad indulását nem érinti a felújítás.

Leállította a TISZA-kormány az M87-es, vagyis a Kőszeg-Szombathely közötti 2x2 sávos út megépítését

A Fidesz-kormány 50%-kal túlárazottan akarta, koncesszióban megépíteni.

Terv szerint halad Győr egyik legforgalmasabb kereszteződésének rekonstrukciója a Vidéki Buszpályaudvarnál

Távhővezeték-csere és csőtörés is színesítette a Zrínyi-Hunyadi csomópont felújítását.

Básthy Béla: megnyugtató intézkedésekre van szükség Kőszegen is azbeszt-ügyben

A városban eddig 29 különböző helyen mutatták ki azbeszttel szennyezett kőzet jelenlétét, a történelmi kisváros idegenforgalma azóta jelentősen visszaesett, üresek a szálláshelyek, elmaradnak a vendégek.

Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész - Magyar Péter szerint ezzel az Orbán-rendszer újabb bábjától szabadult meg az ország 

A távozó vezető döntését, az ügyészség függetlenségének megőrzésével indokolta, megbízatása augusztus 25-én szűnhet meg.

Orbán Viktor hazatért, gyorsan kinevezte Bóka Jánost frakcióvezetőnek, és ma már az is biztos, hogy a Fidesz új slágerszava az „önkény” lett

A volt miniszterelnök szerint Magyarországon diktatúra épül, miközben amerikai útját azzal magyarázta, hogy ha itthon marad, akkor sem tudott volna többet tenni.

A mészkőből készült fedkövek előnyei

Milyen anyagból készüljön kerítésének oszlopfedköve? A választék óriási, de a mészkő mindig is népszerű volt, köszönhetően természetességének és esztétikai vonzerejének.

Három mentőhelikopter érkezett a sárvári halálos baleset helyszínére

Egy kisteherautó és egy kisbusz frontálisan ütközött a 84-es számú főúton.