Jóváhagyta az amerikai kongresszus Joe Biden győzelmét

Fehér Buda 2021-01-07 10:30:00
Donald Trump pedig be is jelentette, hogy átadja a hatalmat a következő elnöknek.

Hosszas húzódás után végleg lezárult az amerikai elnökválasztás. A kongresszus ugyanis jóváhagyta az elektori szavazatokat, ezzel pedig hivatalossá vált: Joe Biden lesz az USA következő elnöke, Khamala Harris pedig első nőként lehet az ország alelnöke. A döntést a Capitoliumban hatalmas üdvrivalgással fogadták, majd Mike Pence, Trump alelnöke elmondta, hogy Biden 306, Trump 232 elektori szavazatot kapott, írja a Guardian.

A döntést normális körülmények között már tegnap meghozhatták volna a szenátorok, ám a folyamat félbeszakadt amikor a Trump párti tüntetők betörtek a Capitolium épületébe. Az elektori szavazatok majdnem odavesztek, az egyik dolgozó az utolsó pillanatban kapta fel őket. 

Négy halálos áldozata van a Trump-tüntetők ostromának

Ahogy mi is beszámoltunk róla, szerdán Donald Trump elnök hívei megrohamozták az Egyesült Államok törvényhozásának épületét, a Capitoliumot, miközben odabenn az elektori szavazatok hivatalos megszámlálása zajlott. Történelmi pillanatnak lehetünk szemtanúi: Donald Trump-párti tüntetők magyar idő szerint negyed kilenckor összecsaptak a rendőrökkel és betörtek a washingtoni Capitoliumba, az amerikai törvényhozás épületébe.

A kongresszus döntése Donald Trumpig is eljutott, aki tőle nem megszokott módon bejelentette, január 20-án békés körülmények között történik majd meg a hatalomátadás. Trump közleményét az egyik beosztottjának kellett megosztania a Twitteren, az elnököt a tegnapi üzenetei után 12 órára letiltotta a közösségi oldal.

Szólj hozzá!

A Haladás-szurkolóknak megszűnt létezni Király Gábor

Közös nyilatkozatot adtak ki a szurkolói csoportok. A Szombathelyi Haladás jelenlegi ügyvezetője által elnököl szurkolói egyesület is megosztotta az állásfoglalást.

Angol házi döntőt rendeznek az Európa Ligában

A hazai bajnokságban vergődő csapatok vívnak a második számú európai trófeáért.

Titkos kalandozás a hálószobában

Szigorúan felnőtteknek szóló tartalom!

Pintér Sándor nem segít Pintér Bencének

Segítséget nem, de vállveregetést kapott a győri rendőrség a Belügyminisztériumtól. 

Áprilisban a tavalyihoz képest 4,2%-val nőttek az árak

Márciushoz képest viszont már csak 0,2% volt az infláció.

Iskolabusz létesítésének kérdésével szondázzák a sárvári szülőket

A városvezetés szerint ez lehet a megoldás a dugók megszüntetésére.

Fideszes lobbierő: kikosarazta a Magyar Közút Antal Imrét

A győri önkormányzati képviselő a Széchenyi híd zajvédő falának meghosszabbítását szerette volna elérni.

Bármelyik fideszes listás képviselőjelölt beleülhet Hende Csaba megüresedett parlamenti székébe

Időközi választás helyett a Fidesz-KDNP vezetése dönti majd el, hogy ki vehetni fel a mandátumot. Illés Károly az egyedüli listán szereplő szombathelyi jelölt.

Az akkor volt, most meg most van! 

Ismerje meg Hende Csaba hat pontját.

Lakossági fórumot tartanak a győri zárkertieknek

Nyilvános plénum előtt mondhatják el napi problémáikat az érintettek. 

Hol tart ma a webhosting?

Az online jelenlét manapság szinte elkerülhetetlen, legyen szó kisvállalkozásról, e-kereskedelmi platformról vagy nagyvállalatról.

Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől

És elválnak Dobrev Klárával.

Május 20 után parlamenti képviselő nélkül maradhat Szombathely

Frissítve: Hivatalosan is Hendét és Poltot javasolta a Fidesz alkotmánybírának.

A 125 éves Győri Városháza előtt futnak be a 100 éves Tour de Hongrie versenyzői

Az idei körverseny első befutóját adja a folyók városa.