Jelenlegi állapotában az Arena Savaria nem alkalmas arra, hogy a Falco ott játszassa a Bajnokok Ligája meccseit

ugytudjuk.hu 2019-10-11 13:45:00
Kevesebb mint két hét múlva már itt kéne fogadni a görög PAOK-ot.

A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely két kört is sikeresen megvívva jutott a Bajnokok Ligája-csoportkörbe. Először óriási közdelemben búcsúztatták a Nagyváradot, majd kettős győzelemmel léptek túl a lett Ventspils csapatán. Ezzel nem kis dolgot hajtottak végre a szombathelyiek, ugyanis ők a második magyar csapat, amelyik a BL főtáblára jutott, de az első amelyiknek selejteznie kellett ehhez. A Szolnoki Olaj KK korábbi eredményei miatt, automatikus résztvevő volt a 2016/17-es szezonban.

A csoportban nagynevű klubokkal fognak találkozni a sárga-feketék, akik az első hazai Bajnokok Ligája meccsüket kevesebb, mint két hét múlva, október 22-én játsszák a görög PAOK ellen.

A helyszín nyilvánvalóan az Arena Savaria kell, hogy legyen – ám addig néhány dolgot el kell még intézni a szombathelyi sportcsarnokban. Erről Molnár Miklós (Pro Savaria) alpolgármester beszélt a tegnapi Puskapor Extra című választási műsorunkban.

Épp a költségvetés a sporttámogatás volt a téma, amikor Molnár szóba hozta, hogy a Bajnokok Ligája versenyigazgatója két napot töltött Szombathelyen – a körülményeket vizsgálták, és elmondták, miket kell még megcsinálni, hogy egyáltalán engedélyezzék azt, hogy az Arena Savariában játszhassa a BL-meccseit a Falco.

Az alpolgármester említett is néhány ilyen dolgot. Például az első hazai meccsig fel kell csiszolni a pályát, plusz világításokat kell beszerelni, le kell fóliázni a hátsó ablakokat, hogy semmilyen fény ne szűrődjön be. Tegnapi élőzésünkben 17:23-tól kezdődik ez a rész:

Puskapor Extra - Az Ugytudjuk.hu választási műsora Molnár Miklóssal (Pro Savaria)

Puskapor Extra - Az Ugytudjuk.hu választási műsora Molnár Miklóssal (Pro Savaria)


Azt mi tesszük hozzá, sajnálatos, hogy az elmúlt kilenc évben a Fidesz nem fordított kellő energiát, odafigyelést és pénzt az Arena Savariára, így most egy ekkora nemzetközi sportesemény előtt lehet kapkodni, hogy rendben legyenek a dolgok.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.