Ingyen utazhatnak MÁV-csoport járatain az egészségügyi dolgozók

Papp László Tamás 2020-11-12 10:19:00
De a jogosultságot természetesen igazolni kell.

A kormányrendelet alapján az egészségügyi dolgozók és a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók munkájuk támogatása érdekében korlátlan díjmentes utazásra jogosultak a MÁV-csoport járatain: a vasúton, a HÉV-en és a buszokon is. A jogosultságot igazolni kell.Az egészségügyi dolgozók, valamint a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő az orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók számára november 11-től korlátlan díjmentes utazási lehetőség van érvényben, azaz  a MÁV-START, a MÁV-HÉV, a Volánbusz és a GYSEV járatait ingyenesen használhatják a mai naptól – közli a MÁV.

Az  egészségügyi dolgozók a személyszállítási utazási kedvezmény igénybevételére való jogosultság igazolása céljából a  személyazonosság igazolására alkalmas okmányt és az egészségügyi intézmény által, a kormányrendelet 1. melléklet szerint kiállított igazolást kötelesek az ellenőrzés esetén felmutatni.A  koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezmény igénybevételére való jogosultság igazolása céljából a hallgatói jogviszonyát igazoló igazolványt, valamint az őt foglalkoztató egészségügyi intézmény által a kormányrendelet 1. melléklet szerint kiállított igazolást kötelesek ellenőrzéskor felmutatni. Az  utazási kedvezmény a  2. kocsiosztályra érvényes. Az  utazási kedvezmény a  helyjegyre, a gyorsvonati pótjegyre valamint a  pótjegyre is vonatkozik.

Ungár: A kormány még az ingyenes utazást se hajlandó megadni a szociális dolgozóknak

Közleményt jutatott el szerkesztőségünkhöz Ungár Péter, a Vas megyei LMP országgyűlési képviselője. Ezt most változtatás nélkül közöljük is: A kormány mai bejelentése szerint mostantól ingyen használhatják a tömegközlekedést országszerte a védekezésben résztvevő egészségügyi dolgozók és orvoshallgatók.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.