Illés Károly fogja vizsgálni, hogy Illés Károly miért nem szólt a közgyűlésnek a zanati kerékpárút szerződésének alá nem írásáról

Farkas Bazsi 2020-08-04 14:08:05
Ennél alaposabb vizsgálóbizottságot elképzelni sem tudunk.

Nem egyszer foglalkoztunk már a zanati kerékpárút történetével. Egészen pontosan azzal, hogy miért nem épület meg az út, pedig már régen kész kellene lennie. Az egész ügy még 2008-ban kezdődött azzal, hogy a HORWAT Investment Ingatlanforgalmazó Kft. területet vásárolt Szombathely határában. A területeket belterületté akarta nyilváníttattni a vállalkozás, a városvezetés pedig alkut kötött. 

Ennek az volt a lényege, hogy akkor szavazza meg a közgyűlés a belterületté nyilvánítást, ha cserébe a vállalkozó vállalja, hogy megépíti a kerékpárutat a Zanati úti körforgalom és Zanat között. 

A felek megállapodtak, majd az előző városvezetés 9 éve alatt nyolcszor változtatták meg a szerződés szövegét. Legutóbb 2018-ban történt módosítás. 

Május 28-án tartott sajtótájékoztatót Nemény András (Éljen Szombathely!), polgármester és Putz Attila (Éljen Szombathely!), a térség önkormányzati képviselője. Az utat 2020. január 31-ig kellett volna megépíteni, ám ebből jól láthatóan semmi sem valósult meg. De még csak azt a szerződést sem iratta alá az akkori városvezetés a HORWAT Investment Ingatlanforgalmazó Kft. képviselőjével, ami garantálta volna az út valamikori elkészültét. Sőt, erről az akkori közgyűlés tájékoztatva sem lett. 

Nagy felelősségét látom ebben a területért felelős előterjesztőnek Illés Károlynak, hogy még csak a tájékoztatást sem kaptuk meg - mondta májusi sajtótájékoztatóján Nemény.

A polgármester egyébként úgy határozott, hogy nem húzzák tovább a kerékpárút ügyét. Azt a 150 millió forintot, ami a bicikliút megépítéséhez kell a város saját zsebből fizeti ki, továbbá pedig Szombathely beperli a HORWAT Investment Ingatlanforgalmazó Kft.-t. 

A kerékpárút aztán téma volt a június 25. szombathelyi közgyűlésen is. Illés akkor azt mondta, hogy a sajtótájékoztató után értesült arról, hogy a szerződés aláírásával probléma van. De ehhez kapcsolódóan annyit mondott, hogy van egy kérelem és a kérelemben van egy egyoldalú jognyilatkozat, amiben kifejezi a társaság mindenre felhatalmazott ügyvédje, hogy a szerződés minden egyes pontját és a Közgyűlési döntés minden egyes pontját kötelezőnek ismeri el.

Illés szerint ez által a szerződés tulajdonképpen létrejött és egyébként nem kaptak erre vonatkozóan a múltban semmi olyan információt, sem jegyzőtől, sem a hivataltól, hogy ez által a szerződés megköttetett volna, vagy ne jött volna létre azzal együtt egyébként, hogy a biztosíték, a biztosítéki szerződések, ami egy külön szerződés, azok pedig mind aláírásra kerültek, tehát a városnak a biztosítéka fennáll. 

A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, hogy felkereste a HORWAT ügyvédjét is, aki akkor még a cég képviselője volt, aki egyeztetett a tulajdonosokkal és egy levelet küldött neki, ahol ugyanezeket alátámasztja, ahol leírja, hogy a szerződést május 31. dátummal továbbra is magukra nézve kötelező erejűnek tekintik, annak minden egyes pontját elismerik és egyébként kifejezték azt is, hogy további szándékuk van az utat megépíteni. 

A közgyűlés arról határozott, hogy elfogadják a zanati kerékpárúttal kapcsolatos tájékoztatást, valamint, hogy egy bizottságot állítanak fel, aminek az lesz a feladata, hogy megvizsgálja, miért is nem épület meg az út, lassan 12 éve.

A bizottság elnöke Putz Attila (Éljen Szombathely!) lett, további tagjai pedig Horváth Attila (Éljen Szombathely!), Koczka Tibor (Pro Savaria), valamint Takátsné Tenki Mária (Fidesz-KDNP) és Illés Károly (Fidesz-KDNP) lettek. 
Igen, az az Illés Károly, aki Nemény szerint az egyik legnagyobbat mulasztotta a bicikli úttal kapcsolatban. Elsőre teljesen nonszensznek tűnik, hogy Illés is tagja lesz a bizottságnak, ami többek között Illés esetleges mulasztását. A szombathely jegyzőhöz fordultunk, hogy nincs e ebben valami összeférhetetlenség, esetleg érintettség ebben a felállásban. 

A jegyző válaszából az derül ki, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény alapján semmi sem zárja ki, hogy Illés tagja legyen a vizsgálóbizottságnak. 

Bízunk benne, hogy a bizottság gyors és hatékony munkát fog végezni és hamarosan kiderül, hogy miért nem sikerült 12 év alatt 2 kilométernyi utat megépíteni. 

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.