Homlokék levonulása után még 25 tonna salakot kellett ráhordani a felújított szombathelyi teniszpályákra

ugytudjuk.hu 2020-01-07 07:00:00
Közel négy év után végre ismét otthont kaptak a Haladás teniszezői. A semminél jobb, még ha Mészáros Lőrinc veje az alapvonal mellé tette is a villanyelosztót.

Október végén írt róla az Átlátszó, hogy 2016 kezdték bontani a régi Haladás Stadiont. A Haladás teniszezők kálváriája ezzel kezdődött. Az addig használt hét pálya mindegyike megszűnt, az új Sportkomplexumnak ugyanis szüksége volt parkolókra, feláldozták hát a pályákat. Ettől kezdve a sportolók folyamatosan a városvezetőknél kilincseltek, hogy valahogy visszakapják, amit elvettek tőlük.

Mivel törvényi előírás, hogy sporttelep átépítésekor egyetlen, korábban már működő sportág érdekei sem sérülhetnek, így Szombathely a Modern Városok Programban 282 millió forintot kapott új teniszpályák építésére. Az ezen a pénzen felújított pályákon mégsem ők, hanem egy magánegyesület, a Savaria Tenisz Club sportolói pattogtatnak - írja legújabb cikkében a portál.

A 282 millió forintból kezdték meg felújítani a szombathelyi Késmárk utcai Teniszcentrumot. Itt korábban 6 pálya működött, ezt a hatot fel is újították ebből a pénzből, továbbá 4 újat és egy klubházat is építenek. 

Ahogy azt már korábban is írta az Átlátszó, mivel a közpénzből a Haladás pályáinak felújítását ígérte a város, az lenne a logikus, hogy ha a szombathelyi közgyűlés úgy határozna, hogy a telepet a Haladás használhatja. Ehhez képest legutóbb, idén áprilisban a Gazdasági és Városstratégiai Bizottság olyan döntést hozott, hogy 2019. december 31-ig a Makanoi PSP Szolgáltató és Kereskedelmi Bt. és Szabó Péter bérelheti továbbra is a telepet. Éves bruttó 1 millió 100 ezer forintért. Csak viszonyításképpen, egy teniszpálya óradíja 2 és 3 ezer forint között mozog jelenleg Szombathelyen.


A szerződés felülvizsgálata nem váratott sokat magára, mivel az december 31-én lejárt, így a november 28-i városi közgyűlés napirendre is vette ezt az ügyet és a Haladás teniszezőinek pályaigényét is. A Sportligetbe mehetnek a teniszezők, ez lett a döntés.


Szombathelyen a kampányhajrában adták át a felújított Sportligetet. Erről a beruházásról is írtunk már korábban. A szabadidősport centrum felújítására az Európai Unió adott pénzt, egészen pontosan nettó 730 millió 770 ezer forintot. A kivitelező Mészáros Lőrinc vejének, Homlok Zsoltnak a cége, a Homlok Építőipari Kft. volt, a kiírást konzorciumban a korábban csupán parképítéssel foglalkozó, helyi Prenorral nyerték el. A Sportligetben pedig a foci-, és kosárlabda pályákon kívül teniszpályák is vannak. Így logikusnak tűnt, hogy a Haladás teniszezők itt kapjanak helyet. 

Az elvégzett munka minőségét jól mutatja, hogy nem csak a már átadott focipályák minőségével akadtak gondok, de a teniszpályákra az azokat üzemeltető Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft.-nek az átadás után 25 tonna salakot kellett még ráhordani, hogy használhatóak legyenek. A kivitelezésnél pedig olyan kreatív megoldásokat használtak, mint a villanyszekrény közvetlenül az alapvonal mellett.
Mivel azonban a Haladás teniszezők ez eddig egy magánház udvarán épített pályán edzettek, égető volt a továbblépés. Arról nem is beszélve, hogy 40 millió forintot kaptak a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.-től pálya létesítésre, fejlesztésére vagy eszközvásárlásra, ennek felhasználásról pedig 2019. végig kellett nyilatkozniuk, különben az összeget vissza kellett volna utalniuk, így a legészerűbbnek, az tűnt, hogy a Sportligetet kapják meg új otthonuknak.


A szombathelyi képviselők is ezt látták a legjobb megoldásnak, így a novemberi közgyűlésen úgy határoztak, hogy a Haladás VSE tenisz szakosztályába beolvasztják a Sportiskola tenisz szakágát, a Haladás pedig 2020. január elsejétől 15 évre használatba kapja a Sportliget pályáit. Azzal a feltétellel, hogy a pályák használatának idejéből minimum 20%-ot átadnak a tömegsportnak. Mivel a pályahasználó a Haladás tenisz szakosztály lett, így a BMFSK-tól kapott 40 millió forintot is el tudják költeni az itteni pályák további fejlesztésére. A tervek szerint a téliesítést oldják meg belőle.


A Késmárk utcai pályák sorsát is rendezte az új szombathelyi városvezetés. 2020. június 30-ig hosszabbították meg a jelenlegi bérlők, a Makanoi PSP Szolgáltató és Kereskedelmi Bt. és Szabó Péter szerződését. Közben pedig pályázatot írnak ki a pályák bérlésére, ahol a városnak legjobb ajánlatot adó bérlő nyeri el az üzemeltetés jogát.

Szólj hozzá!

Ismét közel ötezer elsőévest vett fel a győri Széchenyi István Egyetem - több szakon jelentősen emelkedtek a ponthatárok

A tavalyi rekordév után idén is csaknem 4700 hallgató nyert felvételt a győri intézménybe. 

A Vasi turisztikában ismert Spilenberg Andrea lesz ideiglenesen a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője

Augusztus 1-tól december 15-ig szól a megbízatása. A végleges vezetőt pályázaton választják ki.

Technológiai fejlődés a raktározásban: A jövő tárolási megoldásai

Gondolt már arra, hogy milyen nagy átalakulások zajlanak manapság a raktározás terén? A technológia és a logisztika, különösen a raktározási megoldások területén lenyűgöző fejlődést mutatnak.

Minden korábbi rekordot megdöntve szeptemberben összesen 13 ezer 723 új hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait az ELTÉ-n

A tavalyinál 1140-nel több gólyát vett fel, így idén is az egyetem történetének legmagasabb felvételi létszámát érte el.

Részletfizetéssel is megvehetők a Sziget 2026 jegyei

Magyar BNPL-szolgáltató lett a Sziget részletfizetési partnere

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a Tisza programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után Győrben és Szombathelyen is drágulhatnak az albérletek

Az ingatlanpiaci szakértők szerint akár 5 százalékkal is emelkedhetnek a bérleti díjak az egyetemvárosokban, ahol a hallgatók és a munkavállalók ugyanazokért a lakásokért versenyeznek.

Öt munkatársat rúgtak ki a Vas Népétől

Köztük a Fidesszel nyíltan szimpatizáló Tömböly Ágnest is. Egy újságíró maga mondott el.

Pintér Bence összeszedte a tíz legfontosabb ügyet, amelyben szerinte még nem született végső elszámolás

A győri polgármester szerint több ügy már a hatóságok előtt van, a folyamatok lassúsága azonban nem jelenti azt, hogy az önkormányzat elengedte volna őket.

Keresik Győr legfinomabb nyári édességét: elindult a „Győr Fagyija 2026” pályázat

Hagyományos és mentes kategóriában is várják a győri cukrászdák és fagylaltozók jelentkezését, a végső győzteseket a közönség választja ki.

Biciklivel a Zrínyi utcai lezárásnál: olvasói kérdésre válaszolt a győri Útkezelő

A Zrínyi utca felújítása miatt a kerékpárosoknak egy rövid szakaszon a járdát kell használniuk, az Útkezelő szerint a KRESZ ezt ilyen esetben lehetővé teszi.

A Forma-1-es Magyar Nagydíjon mutatja be fejlesztéseit a Széchenyi István Egyetem

A győri intézmény az egyetlen magyar egyetemként önálló kiállítóként lesz jelen a Hungaroringen.

Egy napra leáll a melegvíz-szolgáltatás a győri távhős lakásokban

Július 29-én karbantartás miatt csaknem egész nap szünetel a szolgáltatás Győr teljes távhőkörzetében.

Pintér Bence aláírta a belépési nyilatkozatot: Győr kezdeményezte csatlakozását a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez

A polgármester szerint új érdekképviseletre van szükség az önkormányzatok számára.

Mit érdemes tudni az argentin Petit Verdot kapcsán?

Ahogy az ősz megérkezik és a napok rövidülnek, mindannyian vágyunk egy kis melegségre és kényeztetésre.

Fogatok, családi programok és lovas hagyományok – szombaton Győrszentivánra várják az kikapcsolódni vágyókat

Egész napos fogathajtó verseny, gyermekprogramok és önkéntes lehetőség is várja a látogatókat július 25-én.

8 közterületen viselkedni nem tudó embert állítottak elő Szombathelyen

A vasútállomás környékén is szétnéztek a rendőrök.

Patkányt videóztak a szombathelyi kórházban

Valóban elborzasztó látvány, de ezer meg egy oka lehet, hogy egy rágcsáló beszökik egy épületbe.