Homlok Zsolt szerint három-öt éven belül térhet vissza a Haladás focicsapata az NB I-be

ugytudjuk.hu 2019-07-02 14:13:00
"Munka nélkül nincsenek eredmények."

Homlok Zsolt, a Haladás VSE társadalmi elnöke interjút adott a Nemzeti Sportnak, miután kiderült, hogy átveszik az NB II-be kiesett Szombathelyi Haladás labdarúgócsapatot.

"Jelentős feladat előtt állunk, reményeink szerint megnyugtató módon rendeződik a helyzet."

- kezdi Homlok. Majd hozzáteszi:

 "a városvezetőséggel mint a leendő tulajdonostársak egyikével is szeretnénk minél hamarabb tárgyalóasztalhoz ülni, mert bízunk abban, hogy Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonostársként hozzájárul a futballklub helyzetének konszolidálásához. Hogy ez milyen formában, milyen keretek között valósulhat meg, tisztázni kell."

A HVSE elnöke reméli az NB II-es bajnokság kezdetéig - augusztus 4-ig - megszűnik a bizonytalanság. Homlok szeretné, hogy amilyen gyorsan csak lehet, elkezdjék az érdemi megbeszéléseket a  Haladás Kft. vezetőivel - az első egyeztetéseken már túl is vannak. Az a szándék, hogy a Haladás visszatér arra az útra, hogy a felnőttegyüttesben szombathelyi és környékbeli labdarúgók játsszanak.

"Én azt gondolom, ha valóban ezt az utat járjuk, három-öt éven belül visszatérhet a Haladás az NB I-be."

Homlok szerint azért nem előbb, mert "munka nélkül nincsenek eredmények, mint az élet többi területén, itt is meg kell dolgozni a sikerért."

A végén kitér a csapat két legendás játékosára, Király Gáborra és Halmosi Péterre is. Mint mondja, ugyanaz vonatkozik rájuk, mint a Haladás többi legendájára: aki úgy érzi, tud a Haladásnak segíteni, örömmel látják.

Szólj hozzá!

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.