Halmosi: Vagy Haladás, vagy semmi!

Farkas Bazsi 2019-07-02 10:56:00
A focista azt mondja, akár játékosként, akár szakmai emberként, de segíteni akarja a szombathelyi klubot.

Június 30-án lejárt Halmosi Péter szerződése, így a játékos jelenleg nem alkalmazottja már a Szombathelyi Haladásnak. A csapat egyik meghatározó arca és ikonja azt mondta az Ugytudjuk.hu-nak, hogy február 13. óta őt senki sem kereste a vezetők közül, így most sem tudja megmondani, hogy a jövőben egyáltalán számol-e vele a csapat.

Egy biztos: ő segíteni szeretne a Haladásnak!

302 mérkőzést játszottam a Szombathelyi Haladásban, édesapám 306-ot. Azt hiszem ennél jobban semmi sem mutatja azt, hogy mennyire fontos az életemben ez a csapat. Talán pontosan ezért van az, hogy nagyon rosszul viselem azt, ha nem mennek rendben a dolgok, és ezt nem is tudom sokáig magamban tartani. Talán a kelleténél vehemensebb vagyok, ezért is történt az, hogy már az év elején jeleztem, nem fog jóra vezetni, ha nem lesz változtatás. Az eredményét sajnos most már mindenki látja. Ettől függetlenül én kinyújtott kézzel jelentkezek: itt vagyok, lehet velem számolni! - mondta Halmosi az Ugytudjuknak.

A játékos így folytatta: Arra is fel vagyok készülve, hogy az NB II-ben is a Haladást segítsem. Ha kell a pályán, ha kell akár a háttérből azzal a tudással, amit az évtizedek alatt magamba szívtam. Egy dolog azonban biztos:

Ha a Haladásban nem tudok tovább focizni, akkor befejezem a profi karrieremet. 

A Haladás VSE tegnap egy szándéknyilatkozatot adott ki, hogy elfogadná ajándékba a Halmill Kft. többségi tulajdonát a Haladás Labdarúgó Kft.-ben. Ez azt jelentené, hogy az egyesület átvállalná a Halmill által felhalmozott 400 millió forintos hiányt. Hogy ezt az adósság miből lenne kiegyenlítve azt egyelőre a HVSE sem tudná. A Haladás VSE tavaly, saját bevallásuk szerint 480 millió forintból gazdálkodott. Ebből 41,5 millió forintot a város támogatásként adott, további 62 millió forintot szintén a városi büdzséből kaptak a Sportkomplexum bérleti díjának kifizetésére. Az ügyben Illés Béla is megszólalt, sőt, tegnap ankétot is tartottak a szurkolóknak.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.