Hivatalosan is elmarad a novemberi Krúbi koncert Szombathelyen

Farkas Bazsi 2019-11-07 19:47:00
Az eseményt úgy hirdette az azt rendező Cinema Café, hogy nem volt bérleti szerződése az aulára.

Korábban többször is írtunk már a szombathelyi Savaria Mozi büféjééről. Az azt bérlő Café 5 Kft. 2004-ben, pályázaton nyerte el a bérleti jogot, 10 évre. 2014-ben azonban a fideszes városvezetés nem írt ki újabb pályázatot, hanem kihasználva a jogi kiskapukat előbb 2 x 1 évre, majd legutóbb 3 évre hosszabbították meg a bérleti szerződést. 

A cég közben koncerthelyszínek is bejáratta a helyet. Legutóbb a tavasszal rendeztek több koncertből álló sorozatot, amikor 30 ezer forintért bérelték ki az aulát. Egy koncertre hivatalosan 300 embert engedhetnek be, egy jegy átlagosan 2000-2500 forintba került.

Most őszre 3 koncertet hirdettek meg. Így a Hiperkarmát, Krúbit és a Kaukázust várják a rajongók, ám úgy tűnik hiába. 

A mozi anyaintézménye, az Agora ugyanis korábban írásban, majd később egy nyilatkozatban is arról tájékoztatta a bérlőt, hogy nem kíván vele bérleti szerződést kötni. A koncerteket így hiába hirdeti meg, azokat egészen biztosan nem fogja tudni megtartani.

Korábban a zenekaroknál és a jegyeket online értékesítő tixa.hu-nál is érdeklődtünk, hogy ők tudnak-e a kialakult helyzetről. Nem tudtak, tőlünk értesültek róla.

A három zenekar közül most Krúbi tette közzé, hogy nem lesz koncert, így a megváltott jegyeket visszaváltják.


Bízom abban, hogy a most elmaradt koncertek után hamarosan Szombathelyre érkeznek a kortárs magyar könnyűzene kiemelkedő előadói, akik most elég méltánytalan helyzetbe kerültek. Meg az is jó lenne ha legközelebb csak úgy hirdetne bárki is koncertet, hogy érvényes bérleti szerződése van a helyszínnek megjelölt intézménnyel. 

 
 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.