Hivatalosan is befejeződött a sárvári főutca felújítása

Fehér Buda 2020-09-13 12:19:00
Két év alatt teljesen megújult a város ütőere, 30 éves útburkolatot cseréltek le.

A tavasszal többször is írtunk arról, hogy megindult az építkezés a sárvári Batthyány utcán. A 383 millió forintos beruházás ugyan egy ideje már készen van, hivatalosan azonban csak ma került pont az építkezés végére, ennek apropóján tartott közös sajtótájékoztatót szombat délután a sárvári Batthyány téren Kondora István (Fidesz-KDNP), a város polgármestere, Ágh Péter (Fidesz-KDNP), országgyűlési képviselő és Böröcz Miklós, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas megyei igazgatója.

A tájékoztatón először Böröcz vette magához a szót, aki elmondta, hogy az útszakasz a Magyar Közút 100 milliárdos komplex útfelújítási programjának keretében készült el. Vas megyében az utolsók között készült el a 88100-as jelű Sárvár bekötőút burkolata, az építkezés egészen pontosan a Batthyány, a Sársziget és a Szombathelyi utcákat foglalta magába. A munkát azonban megelőzte két éve az a felújítás, ami a Fekete-híd utca csomópontjától a Batthyány és az Ady Endre utcák találkozásáig tartott, így két év alatt Sárvár ütőere összesen 3,3 kilométer hosszan újulhatott meg. A két felújítási szakasz összesen 688 millió forintot emésztett fel, amit teljes egészében hazai forrásokból valósítottak meg, a kivitelező a Strabag Kft. volt. 

Böröcz a munkáról elmondta, hogy az útburkolat felmarásával kezdtek, ezután 9 centiméter vastagon fektették le az összesen 2300 köbméter aszfaltot. Az építkezés során  330 méter szegélyt cseréltek ki, mintegy 1000 négyzetméternyi burkolatfestés készült el, és a táblákat is kicserélték, így komplett módon újult meg a teljes útszakasz. Böröcz zárásként elmondta, hogy az 100 milliárdos útfelújítási program keretein belül egész Vas megyében 25 kilométernyi útszakasz újult meg, összesen 2,8 milliárd forint értékben.

Böröcz után Kondora szólalt fel, a polgármester elmondta, hogy személyesen is öröm számára, hogy a várost átszelő főútvonal végre megszépülhetett, amire azért is szükség volt, mert Sárvár turisztikai központként nagyobb terhelésnek van kitéve. A polgármester a tájékoztatón azt is megosztotta, hogy a városlakóknak a felújítás során számos kellemetlenséggel kellett szembenézniük, amiért a városvezetés kapott hideget-meleget is, de szerinte megérte kivárni a munkát, hiszen az a sok aszfalt, amiről Böröcz beszél a munka végére egy jól járható úttá változhatott. A polgármester végül azt is elmondta, hogy a város sem volt tétlen, hiszen a közút munkáját megelőzőlen 132 millió forintot költött az önkormányzat arra, hogy 2017-ben elkezdhessék a főutca felújításának háttérmunkálatait.

Ez annyit jelentett, hogy ahol kellett, már az útfelújítás előtt kicserélték a szennyvíz, vagy az ivóvíz-vezetékeket, de ebből a pénzből oldották meg csapadékvíz-elvezetését és a szegélyek cseréjét. Kondora végül a város jövőbeli terveiről is ejtett pár szót, az önkormányzat jelenleg azon dolgozik, hogy a Sári templomnál, ahol szintén nemrég fektették le az új burkolatot, kialakítsanak egy új gyalogátkelőt. 

A sajtótájékoztató végén Ágh Péter országgyűlési képviselő szólalt fel, aki felemlegette, hogy a jelenlegi beruházást hosszú folyamatok előzték meg, amivel a város megközelíthetőségén akartak javítani. Ágh szerint ez a terv több elemből állt, az első ilyen volt az M86-os megépítése, ezután következett az M86-ost Sárvárral való összekötő útszakasz kiépítése. A képviselő szerint már ekkor tudták, hogy ennek a folyamatnak a harmadik eleme a Sárváron átvezető út felújítása lesz. Az útszakasz aztán néhány évvel ezelőtt került fel a felújítandó utak listájára, a munka végül 2018-ban, a Rákóczi utcával kezdődött el, majd a Batthyány utcával végződött idén tavasszal. Ágh szerint az önkormányzat és a kormány között komoly munka zajlik azért, hogy megújítsák a várost, ami nem csak az út felújításában, hanem például a Hild parkon, vagy a Sárvár Arénán is látszódik.

Szólj hozzá!

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.