Hiába köti minden szál Szombathelyhez, a bíróság akkor is Szegeden akarja tárgyalni a Czeglédy-ügyet

Farkas Bazsi 2019-06-12 07:56:00
Pedig a jogszabályok alapján illetékessége sincsen.

Kedden adtunk hírt róla, hogy az MTI-n keresztül a bíróság azt jelezte: június 24-én kezdődik meg a Humán Operátor előkészítő tárgyalása, ami várhatóan 4 napig tart majd. 

A vádirat szerint a 2011-től működő bűnszervezet célja döntően a diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt.

Az ügyben 21 gyanúsított van, zömében szombathelyiek. A per során várhatóan a vád és a védelem közel 200 tanú meghallgatását fogja kezdeményezni, akiknek több mint 80%-a Vas megyei lakos.

Czeglédy már korábban kérte a bíróságot, hogy mivel az ügyben a Szegedi Törvényszéknek nincsen illetékessége - hiszen a szóban forgó cég, a Humán Operátor szombathelyi bejegyzésű és a vádirat szerint is a feltételezett bűncselekményeket a vasi megyeszékhelyen követték el -, így az ügyet a Szombathelyi Törvényszéken tárgyalják.

Czeglédy azt is kifogásolta, hogy mivel jelenleg is perben áll a Szegedi Törvényszékkel, így nem várható hogy az ottani bírák elfogulatlanok lesznek vele szemben. A HVG nemrég egy bírósági iratból idézve azt írta, hogy nem Szegeden kellene tárgyalni a Czeglédy-ügyet, mert ott gyakorlatilag nem akad olyan bíró, aki a vonatkozó törvények alapján pártatlan lenne.

A politikus többször is jelezte ezeket, legutóbb áprilisban írt a jogi képviselője a Törvényszéknek indítványt az ügy áthelyezésére, ám az indítvány elbírálása nélkül végül kedden kihirdette a bíróság, hogy mégis Szegeden tárgyalják ügyüket. 

A vádlottak helyzetét nem csak a földrajzi távolság nehezíti majd: szállásról is kell majd gondoskodniuk, a négy napra kiírt tárgyalássorozat miatt. Sőt, alig két hét van a bírósági eljárás kitűzött napjáig, így a vádlottaknak nehéz lesz megoldaniuk, hogy munkahelyükről elengedjék őket. 

Lapunknak Czeglédy elmondta, mihelyst megint vádlott lesz, több jogi lépést fog tenni a törvényes eljárás érdekében. Álláspontja szerint biztosítania kell a bíróságnak a tisztességes eljárást, ami elképzelhetetlen a korábban már eljárt bírák kizárása és az ügy áthelyezése nélkül.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.