Bemutatta az Éljen Szombathely választási programját

Ugytudjuk.hu

2019-08-29 17:44:00
Videó.

A Savaria moziba várta a választókat az Éljen Szombathely csapata, ahol csütörtök délután mutatták be 2019-es választási programjukat és jelöltjeiket.

A moziba szép számmal érkeztek érdeklődők, nemre, korra tekintve teljesen vegyesen megtöltve a nézőteret. Az esemény kiemelt vendégeként köszöntötték Jordán Tamást, akinek az új közgyűlési többség a Fidesz akarata ellenére díszpolgári címet adományoz. A Weöres Sándor Színház alapító igazgatóját vastaps fogadta.

A programbemutatót László Győző, az Éljen Szombathely listavezetője nyitotta meg, aki körzetenként hívta be a választási szövetség jelöltjeit:

1. György István Péter
2. Bokányi Adrienn
3. dr. Horváth Attila
4. Horváth Soma
6. Kopcsándi József
7. Putz Attila
8. Lukács Dániel
9. Kelemen Krisztián
10. Nagy Donát
11. Gömböcz Zoltán
12. Gálffy ÁRon
13. Németh Ákos
14. Tóth Kálmán


Végül Nemény András polgármesterjelölt is a vászon elé lépett.

Nemény egységesen bemutatta a korábban részleteiben már megismert programpontjait, köztük az új Szombathely applikációt, a nyitott kapuk városházáját, valamint bejelentette egyik legnagyobb vállalásukat: ingyen wifi hálózatot építenének ki a város teljes területére.

Újragondolnák a város közlekedését, a tömegközlekedési szerződéseket beleértve, évente új buszok vásárlását, és rengeteg új parkoló építését tervezik megválasztásuk esetén.

Visszahoznák az ingyenes óvodai angol oktatást, ezen kívül az idősek egyetemét megalakítva teljessé tennék az élethosszig tartó tanulás lehetőségeit Szombathelyen.

A közönséget megnyugtatta: számos EU-s forrás áll rendelkezésre, amik már most is elérhetőek lennének, csak sokat dolgozni és kilincselni kell értük, olyan pályázati pénzekről van szó, amit nem a kormányok, hanem közvetlenül a városok, így az akár nem kormánypárti Szombathely is kaphat.

Aki részletesebben kíváncsi, élő adásunkat itt is újranézheti:

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.