Három ittas sofőrt is fogtak a rendőrök Vas megyében szombaton

ugytudjuk.hu 2019-08-04 09:12:00
Egyikük ráadásul el is volt tiltva a vezetéstől.

A rendőrök augusztus 3-án az esti órákban Sárváron, az Alkotmány utcában egy hetesi, augusztus 4-én éjfél körül az Újsziget utcában pedig egy vönöcki személygépkocsi vezetőt igazoltattak. Az intézkedések során felmerült a gyanú, hogy a férfiak szeszes ital fogyasztását követően ültek a volán mögé, amit a velük szemben alkalmazott alkoholteszter is igazolt, ezért őket előállították. Velük szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást, mivel egyikőjük sem tartotta magánál a vezetői engedélyét, ezért szabálysértési eljárást is indított a Sárvári Rendőrkapitányság.

Kőszegen, a Velemi úton augusztus 3-án egy helyi gépjárművezető férfit igazoltattak a rendőrök. Az intézkedés során felmerült a gyanú, hogy a férfi szeszes ital fogyasztását követően ült a volán mögé, amit a vele szemben alkalmazott alkoholteszter is igazolt. A rendőrök továbbá megállapították, hogy a férfit a Kőszegi, illetve a Sárvári Járásbíróság is eltiltotta a közúti járművek vezetésétől. A férfit előállították és vele szemben – őrizetbe vétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást, járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt pedig szabálysértési eljárást indított a Kőszegi Rendőrkapitányság.

(via police.hu)

 

Szólj hozzá!

Megvannak a TISZA Győr-Moson-Sopron megyei országgyűlési képviselőjelöltjei

Diószegi Judit, Néher András, Bóna Szabolcs, Hallerné Nagy Anikó és Porpáczy Krisztina indulnak harcba 2026-ban.

Ősszel is erős maradt és továbbra is húzóágazat a hazai turizmus

Októberben 11 százalékkal nőtt a vendégforgalom Magyarországon a tavalyi évhez képest.

Adót emel a fideszes többségű kőszegi képviselőtestület

Minden érintett adónem közel a duplájára emelkedik.

Új utcanevekről döntött a győri közgyűlés

A város ikonikus alakjairól neveztek el közterületeket. 

Több mint 300 ezren szavaztak a TISZA jelöltállításának második fordulójában

A párt példa nélküli előválasztási rendszere újabb mérföldkőhöz érkezett, holnap megismerjük a végső befutókat. 

A Herényi Temetőben helyezik örök nyugalomra Mészáros Tibort

A család azt kéri, hogy a virágra, koszorúra költött pénzt valamelyik, az általuk megjelölt állatvédő szervezetnek adományozzák a gyászolók.

Antal Imre támadásként élte meg Pintér Bence kritikáját

A fideszes képviselő szerint nem gond, hogy frakciótársa cége újította fel a Bóbita Óvodában a falat. 

Pintér Bence - Tehetős embereket a város ne támogasson szociális alapon! 

Világnézeti vita bontakozott ki a megvásárolható bérlakások kapcsán.

A polgármester vállalta, hogy a január végi határidőre tető alá hozzák a győri Rába Quelle új közbeszerzésének kiírását

A fürdő sztorija már nem csak hosszában, hanem stílusában is kezd a dél-amerikai szappanoperákra hasonlítani. 

Borsi Róbert javaslatára bizottság alakult a győri parkolási botrány kivizsgálására

Pintér Bence polgármester szerint a TSZV áll a vizsgálat elé, mert az “igazság náluk van!”

Leköpték Bódis Krisztát

Magyar Péter szerint ide vezet Orbán Viktor gyűlöletkeltése.

Megugrott a Rába Nyrt. adózott eredménye az év első három negyedévében

Ingatlanértékesítések nélkül viszont 615 millió forintos mínuszban lenne a cég. 

Elkészült az új szombathelyi egyházmegyei bölcsőde

720 millió forintba került. Az unió és az állam felesben fizette a költségeket.