Három hónapja semmit sem mozdult elő a Szombathelyi Haladás ügye

Farkas Bazsi 2019-10-17 14:36:00
A HVSE ugyan bejelentette, hogy átveszi a focicsapat többségi tulajdonát, ez idő alatt azonban semmi sem történt. Jah, de annyi, hogy a klub mosolyogva eltette a város 150 millió forintját.

A Haladás VSE továbbra is elkötelezett a labdarúgóklub megmentése iránt - ezzel a címmel küldött szét sajtóanyagot, a Haladás VSE még július 19-én. Ez csaknem három hónapja történt, azóta pedig semmit nem hallani a korábban nagy bejelentésnek szánt labdarúgócsapat és HVSE fúzióról. 

A tranzakció értelmében a Haladás VSE ajándékozással jutott volna hozzá a Halmill Team Kft. üzletrészéhez a Haladás Labdarúgó Kft.-ben, ezzel pedig megszerezte volna a focicsapatot működtető cég többségi tulajdonát. 

A Haladás VSE elnöksége egy szándéknyilatkozatot is aláírt, amiben azt hangsúlyozta, hogy a tranzakció szükséges előfeltétele a Szombathelyi Haladás Kft. teljes pénzügyi és jogi átvilágítása; valamint az átvételhez, illetve a Szombathelyi Haladás Kft. működtetéséhez szükséges pénzügyi eszközök rendelkezésre állása.

Augusztus 27-én tartottak testületi ülést Szombathelyen. Akkor a képviselők úgy döntöttek, hogy a Haladás focicsapat megkaphatja azt a pénzt, amit korábban segítségként kértek a közvagyonból. 

Háromévnyi támogatást egyben kapott meg a klub, így 150 millió forint csippant a bankszámlán.


Azt azonban továbbra sem tudni, hogy a többségi tulajdonosok befizették-e a rájuk eső részt a közösbe. Ha ugyanis ez megtörtént, akkor a cégnek most nem szabadna tartozásának lenni, ami azt jelentené, hogy a HVSE lazán át tudná venni a többségi tulajdont birtokló céget. Úgy néz ki azonban, hogy a szándéknyilatkozat ide, vagy oda a klub mégsem töri magát annyira, hogy magához vegye a focistákat.

Kerestük ma a labdarúgócsapat sajtósát, aki nem tudott új fejleményről beszámolni az ügyben.

Kerestük a HVSE sportigazgatóját de nem vette fel a telefont.

Írtunk e-mailt mindkét klubnak, ám egyelőre egyikük sem válaszolt. 


Az minden esetre érdekes, hogy három hónapja semmi sem történt a korábban nagyon hangosan bejelentett fúzióval. Csupán annyi, hogy a csapat köszönte szépen a 150 millió forintnyi közpénzt.


 

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.