Hamarosan visszavonul az FC Barcelona sztárja, majd a klub elnöki posztjáért száll harcba

Vágvölgyi Bálint 2018-12-28 11:08:00
Úgy gondolja, kellő szenvedéllyel vezetné a katalán csapatot.

A Mundo Deportivo pénteki cikke szerint Gerard Piqué 2020-ban visszavonul a játéktól, a következő évben pedig harcba száll az FC Barcelona elnöki posztjáért - írja a Rangadó.

Piqué februárban ünnepli majd a 32. születésnapját. A hátvéd 1997 és 2004 között a katalán klub utánpótlásában nevelkedett, utána négy évig a Manchester Unitedben futballozott, majd 2008-ban visszatért Barcelonába, és a védelem kirobbanthatatlan tagjává vált.

Három nyert Bajnokok Ligája-győzelem mellett hétszer nyert bajnokságot, így ő a klub egyik legeredményesebb játékosa.

Piqué egy ideje már nem csak a sportolói pályafutására összpontosít, hiszen a Kosmos elnevezésű befektetési csoportján keresztül például főszerepet vállalt a tenisz Davis Kupa megreformálásában, nemrégiben pedig klubvásárlásba vágta a fejszéjét - a spanyol másodosztályban szereplő Reus csapatát szerezheti meg.

Azt korábban sem titkolta, hogy ha majd visszavonul, az FC Barcelona elnöke szeretne lenni. Úgy gondolja, jól és kellő szenvedéllyel tudná vezetni a klubot.

Szólj hozzá!

Ismert kockázatok, elmaradt döntések – így maradt energiafüggő Magyarország

Szakértő szerint a rövid távú előnyök felülírták a stratégiai gondolkodást, miközben a kitettség alig csökkent.

Ma már az egyéni igényeink szerint választhatunk kontaktlencsét

A kontaktlencsék az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen mentek keresztül.

Hivatalosan is megerősítette a rendőrség, hogy büntetőeljárást folytat az Észak-Vasi képviselőjelöltek ügyében

Választás, népszavazás, népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűntett gyanúja merült fel.

Fenntarthatósági hét a szombathelyi piacon

A tudatos vásárlás kerül a középpontba.

Szalagvágásra írt mulatós slágert Ágh Péter

E-L-K-É-S-Z-Ü-L-T A D-Ó-Z-S-A U-T-C-A!

Minden jelölt állva maradt a Vas02-es választókerületben

Senki sem jelezte, hogy visszalépne. A határidő ma délután 16 órakor járt le. 

Visszelépett Czeglédy Csaba!

Nem indul a vasárnapi választáson.

A nagy érdeklődés miatt előzetesen kell helyet foglalni a Tiszta Szívvel a Városért vasárnapi eredményvárójára Győrben

Zsíros kenyérrel és DJ-kkel várják a választási estét a Rómer Házban Pintér Bencéék.

Vegyes képet mutat a magyar gazdaság: nőtt a kiskereskedelem, lassult az ipar, közben tovább emelkedtek az árak

A KSH friss adatai szerint februárban a boltok forgalma bővült, az ipari termelés viszont visszaesett, márciusban pedig tovább drágult az élet.

Titkok a templompadláson – 400 év történelme kel életre a győri bencéseknél

Interaktív kiállítás nyílik a rendház és a templom tetőterében, ahol szó szerint új nézőpontból ismerhetjük meg a múltat.

Nem jelent meg a bíróságon Borsi Róbert a GYHG-ügy tegnapi tárgyalásán - állítólag háztartási balesetet szenvedett

A vádirat szerint több mint 758 millió forintos vagyoni hátrány érhette a győri önkormányzati céget.

Fél millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a  Mi Hazánk - szerintük a Fidesz terjeszt róluk lejárató szórólapokat

A párt feljelentést tesz, és azt állítja, hogy országos kampány indult ellenük impresszum nélküli röplapokkal.

Hivatalos: a Dunakapu téren tartja csütörtök esti beszédét Magyar Péter Győrben

A TISZA Párt elnöke a kampány hajrájában érkezik a folyók városába, 3 nappal a választás előtt.

Medián: stabil kétharmados győzelem felé tart a TISZA Párt

A friss felmérés szerint jelentős előnnyel vezetnek a választások előtt 4 nappal.