Gulyás Gergely: Nem lesz mindenkire kiterjesztett oltás 

Bazsó Bálint 2021-07-15 10:57:00
Ugyanakkor lehetnek olyan munkák és területek, ahol igen. Várhatóan lesznek majd korlátozások a negyedik hullám miatt, de csak az oltatlanokat érinti ez, nem tart a kormány az inflációtól és nem kérünk a klímaadóból, mert az az autósokkal fizettetné meg a kibocsátáscsökkentést. Kormányinfó!

„A magyar dimenzió a legkedvezőbb, Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa"

– jelentette ki Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.

Hozzátette: a negyedik hullám még nem jelent meg hazánkban, és úgy vélte, ez azokat érinti majd, akik nem oltatták be magukat.

Arra kérte a külföldre utazni vágyó magyarokat, hogy csak azok utazzanak, akik már mindkét oltásukat megkapták.

A kötelező oltásról közölte: az alkotmánynak helyes az a rendelkezése, amely szerint mindenki önmagáért felelős, ezért nem lesz mindenkire érvényes kötelező oltás. 

Ugyanakkor hozzátette: meg kell vizsgálni, hogy egyes területeken, szakmákban, így például az egészségügyben indokolt lehet-e kötelezővé tenni az oltást.

A miniszter közölte azt is: a negyedik hullám miatt növelni kell az átoltottságot, különösen a 60 éven felüliek és a 12-16 év közöttiek körében.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint, bár

„az Európai Unióval eddig is voltak vitáink és ezután is lesznek, Magyarország érdeke az uniós tagság. Mint mondta: több érv szól a tagság mellett, mint ellene."

Ugyanakkor közölte: az már negatív fejlemény, hogy az unió „egymással sem összekapcsolódó ügyeket összekapcsol" – mondta a pedofiltörvény és a helyreállítási alap elfogadása körüli botrány kapcsán.

Szerinte a két terület vitája jogilag nem kapcsolható össze, a helyreállítási alapban lévő összeg pedig megilleti Magyarországot.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Nem lesz klímaadó, mert az autósokkal fizettetné meg 

A kormány tárgyal az Európai Bizottság kobácsátáscsökkentő programjáról is. Közölte: elfogadhatatlan a javaslat, amit nélkülünk nem is tud elfogadni az EU. Ráadásul - szerinte - a javaslat az a „rezsicsökkentés ereményeit" támadná: az autósokkal és lakástulajdonosokkal fizettetné meg a kibocsátáscsökkentés költségeit.

Mint mondta: a programnak önmagában nem sok értelme van, hiszen a nagy szennyezők, így az Egyesült Államok és Kína benne sincsenek, ráadásul még az EU tagállamainak többsége - nem úgy mint Magyarország - sem tartotta be az eddigi célokat.

Közölte azt is: a kormány a munkát terhelő adók csökkentését, köztük elsősorban a szociális hozzájárulási adó csökkentését tervezni, de még tartanak a tárgyalások a munkaadókkal és munkavállalók szervezeteivel.

A felpörgött inflációról azt mondta: a kormány reméli, hogy a jegybanknak sikerül kezelnie a pénzromlást, ugyanakkor hozzátette, a gazdaságélénkítés inflációs hatással jár, ezért nem lesz hosszú távú a folyamat.

Negyedik hullám: felkészülnek a nem oltottak

Megerősítette: a kormány készül a negyedik hullámra, így az ezzel járó korlátozásokra is. Mint mondta: ez azért különbözik a korábbi hullámoktól, mert a lakosság „jó része" már be van oltva olyan vakcinával, amelyek védenek a delta variánssal szemben is. 

Hozzátette: általános korlátozó intézkedéseket várhatóan nem kell majd meghozni, ám olyan lehetséges, hogy a nem oltottak számára életbe lépnek a korlátozások.

Kérdésre válaszolva közölte: a kormány már megegyezett az Európai Bizottsággal a helyreállítási tervről, amikor az politikai okokból módosításokat kért a pedofiltörvény kapcsán. Szerinte a bizottság egy lezárt ügyben kezdett el javaslatokat küldözgetni.

Fotó: MTI/Botár Gergely

„A kormány tudja, mennyi jár az országnak"

A miniszter egy másik kérdésre válaszolva közölte: az unióval való vita miatt nem fognak csúszni az uniós forrásokból finanszírozott pályázatok kiírása, ugyanakkor  az ütemezést megzavarhatja ez, ami „jelentős csúszást" eredményezhet a folyósításban. Hozzátette: akár hitelt is felvehet az állam a finanszírozásra, az EU-ból pedig majd érkezik a pénz.

„A kormány tudja, mennyi jár az országnak"

– tette hozzá.

Sem a Magyar Hang, sem az Ugytudjuk.hu nem mehetett be

A Magyar Hangot ezúttal sem engedték be a kormányinfóra (ahogyan lapunkat sem, hiába regisztráltunk az eseményre), kérdésüket a Telex tette fel. 

Ez az egészségügyi szakdolgozók bérére vonatkozott, akiknek a fizetését nem emelték az orvosokéval együtt, hiányzik 15 ezer szakdolgozó, a Magyar Hang arra volt kíváncsi, hogyan tervezi rendezni a helyzetet a kormány. Gulyás elmondta, hogy ami az alapbért illeti, egy jelentős emelés áll előttünk, január elsejével fog ez megtörténni, de már a megelőző években is jelentős emelés volt. A miniszter szerint néhány hónap múlva normális működés mellett, békeidőben meglátjuk, van-e még emberhiány, és ha igen, mit kell tenni - írja a lap.

Megjelent itthon is a delta variáns

Kérdésre válaszolva közölte: a delta variáns akár hétszer gyorsabban is terjedhet, ezért „80-85 százalékos átoltottság kellene a társadalmi immunitáshoz". Hozzátette: hazánkban eddig csak néhány esetben azonosították a vírusnak ezt a variánsát.

Szólj hozzá!

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.