A győri DK szerint szó nélkül elvettek tőlük egy felügyelőbizottsági helyet, de a polgármester szerint igenis szóltak

Pintér Bence 2020-05-28 17:15:00
Nyílt levelet írt a polgármesternek a DK győri vezetője, miután az egyik általuk delegált felügyelőbizottsági tagot szó nélkül leváltottak. Dézsi Csaba András polgármester szerint azonban nem szó nélkül váltották le a tagot.

„A tegnapi napon az Arrabona Depo Kft. felügyelő bizottságának ülésén szembesült a Demokratikus Koalíció által delegált tagunk azzal a ténnyel, hogy a bizottsági tagsági helyét Balla Jenő független képviselő tölti be” – írta a Dézsi Csaba András polgármesternek címzett, Facebookon megjelent nyílt levelében Glázer Tímea, a DK helyi elnöke és a párt önkormányzati képviselője.

Glázer azt írja: „A delegáltunk az Arrabona Depo Kft. bizottságának tagjaként a tegnapi ülésre hivatalos meghívót kapott a bizottsági anyaggal együtt. Bárminemű változásról sem a bizottság elnökét, sem a DK-t mint pártot, sem a érintett tagunkat és a jelek szerint az előkészítő személyeket sem tájékoztatta senki.” A DK által delegált tag, Komáromszky Attila ingyen végezte az adott munkát, és megbízatása 2020. november 30-ig szólt eredetileg.

Telefonon kerestük az ügyben Balla Jenőt, az Összefogás Győrért önkormányzati képviselőjét is, aki megkapta Komáromszky helyét. Balla elmondta: egyenlőtlenül vannak elosztva a bizottsági, külsős bizottsági és felügyelőbizottsági helyek, szerinte ők például aránytalanul keveset kaptak eredetileg. Ráadásul problémának tartja, hogy az ellenzéki pártok közös listájáról bejutó képviselők a mai napig nem tudtak megállapodni a külsős bizottsági és felügyelőbizottsági helyekről  – ennek ugyebár az az oka, hogy az összefogást a választás előtti héten eláruló jobbikos Fodor Roland teljesíthetetlen követelésekkel állt elő az MSZP és a DK felé.

Balla elmondta, hogy jelezte: ő a Győr-Szol felügyelőbizottságának a munkájában szeretne részt venni, mivel szakmailag ahhoz ért. Ha ez megtörténik, akkor erról a pozícióról le fog mondani.

Ahhoz nem tudott mit hozzátenni, hogy a DK-t nem értesítették: ez ugyanis nem az ő dolga, őt felkérték erre a munkára, amit elvállalt, a DK-t és Komáromszkyt nem neki kellett volna erről értesítenie.

Glázer Tímea az eljárást feláborítónak érzi, és magyarázatot vár a polgármestertől. Dézsi Csaba András a nyílt levélre direktben nem reagált, kérdésünkre azonban válaszolt az üggyel kapcsolatban.

Dézsi: A Győr-Szol kérésre bemutatja a tértivevényt

„Glázer Tímea nyílt levele tökéletesen beleillik abba a politikai ámokfutásba, amit az MSZP, DK, LMP szerencsétlenkedik az utóbbi napokban is Győrben” – reagálta Dézsi Csaba András polgármester Glázer Tímea DK-s képviselő nyílt levelére Az MSZP-t és a DK-t a hulladéklerakó miatt vette elő a polgármester a válaszban:

„Néhány napja Pollreisz Balázs és Jenei Ferenc egy olyan újvárosi illegális hulladéklerakónál tartottak sajtótájékoztatót, amely már tíz éve nem tűnt fel nekik, csak azt követően, hogy feltehetően fülest kaptak arról, hogy néhány nappal korábban intézkedtem az ügyben. Jegyző úr felszólította a tulajdonost a hulladék haladéktalan elszállítására, valamint hatósági intézkedést helyezett kilátásba, amit meg is fogunk tenni, amennyiben erre a jogszabály a fellebbezési határidő lejárta után lehetőséget biztosít. Ez a két ember azt állította, hogy a terület önkormányzati képviselője Szeles Szabolcs alpolgármester, ami tényszerűen nem igaz, hiszen Dr. Fekete Dávid volt alpolgármester az illetékes képviselő” – írta lapunknak.

„Erre másnap Glázer Tímea ír nekem egy levelet, amit Sági Géza elnök-vezérigazgatónak kellett volna címeznie. Az Arrabona Depo Kft. száz százalékos tulajdonosa a Győr-Szol Zrt., így ezt a nekem írt levelet akár a Kft. ügyvezető igazgatójának is címezhette volna a képviselő asszony, a DK győri elnöke. Levelének azt a részét, amelyben az áll, idézem: »a győri választók 44%-a vegye domásul«, pusztán arra utal, hogy az ellenzéki képviselők helyesírási képessége nem üt el az MSZP átlagtól, de ez már egy másik kérdés” – fejtette ki a polgármester.

„Majd' elfelejtettem, hogy a Győr-Szol Zrt. kérésre bemutatja azt a tértivevényt, ami a Glázer Tímea által vélelmezett ármányt cáfolja” 

– tért rá a válasz valóban érdemi információt tartalmazó részére a polgármester a levél végén.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.