Friss negatív koronavírusteszt nélkül visszafordítják az autósokat a szlovák határon

Nagy Donát 2020-11-02 14:23:15
Szombaton mintegy 2,5 millió ember jelent meg az országos szűréseken, a lakosság 1 százaléka kapta el eddig a vírust.

Szlovákia határai továbbra is nyitva maradnak, de hétfőtől csak friss negatív koronavírusteszttel lehet belépni az országba

- erősítette meg Martin Klus, szlovák külügyi államtitkár a kormány korábban hozott rendeletét hétfőn Pozsonyban. A beutazókat szúrópróbaszerűen ellenőrzik.

A szlovák kormány, különös tekintettel a jelentősen megromlott csehországi járványhelyzetre, egy ideje nyíltan mérlegeli, ne zárja-e le az ország határait, illetve ne vezessen-e be kötelező szűrést a határátkelőkön. A pozsonyi sajtó azt valószínűsíti, hogy a határokon történő szűréseket legkorábban a jövő héten vezethetik be, amikor felszabadulnak az országos teszteléssel lekötött egészségügyi kapacitások.  

Szlovákiában a hét végén országos méretű koronavírus-szűrést tartottak, amelynek keretében antigén-teszttel több mint három millió embertől vettek mintát. A szűrés pontos eredményét és a részvételi adatokat hétfőn tervezik nyilvánosságra hozni.

Az országos koronavírus-szűrést szombaton és vasárnap megismétlik. Arról egyelőre nincs döntés, hogy ez a szűrés ismét teljes körű lesz-e, vagy csak az ország egyes régióit érinti.

A szűréseket levezénylő hadsereg által nyilvánosságra hozott részleges adatokból kitűnik, hogy az ország északi régióiban magasabb a fertőzések aránya, mint a déli régiókban, amelyekben a magyarok is laknak.

Fotó: Komka Péter / MTI

A hétvégén lezajlott országos szűréseknek egyelőre csak a szombati eredményei ismertek. Szombaton mintegy 2,5 millió ember jelent meg a szűréseken, közülük 25 850-nél mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Ez azt jelenti, hogy Szlovákia lakosságának egy százalékát fertőzte meg az új koronavírus.

A szűréseken való részvétel önkéntes volt, a 10 és 65 év közötti polgárokat érintette. A negatív teszttel rendelkezők számára hétfőtől kezdve megszűnt a kijárási tilalom, amely november 8-ig van érvényben. A munkaadók hétfőtől kérhetik alkalmazottaiktól a negatív teszteredményt. Akik ezzel nem rendelkeznek, nem léphetnek munkába és karanténban kell maradniuk.

Zuzana Caputová államfő és Igor Matovic kormányfő is  sikeresnek minősítették a hétvégi országos koronavírus-szűrést. Mindketten köszönetet mondtak a hadseregnek és az önkormányzatoknak a példa nélküli országos akció sikeres lebonyolításáért. Igor Matovic Magyarországnak külön is megköszönte, hogy mintegy 200 medikussal segítette a szlovákiai teszteléseket.  

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.